EnergiaKözösségek

Az E.ON EnergiaKözösségek háztartásai idén, a verseny második feladataként kiloWatt-böjtöt tartanak, párhuzamosan a Húsvét előtti Nagyböjttel. A kiloWatt-böjt minden héten más kiloWatt-faló területre fókuszál, azzal a céllal, hogy átfogóan segítse a közösségek energiamegtakarítását, illetve támogassa az éghajlatváltozás elleni küzdelmünket. A böjt részeként a háztartások minden vasárnap leolvassák mérőóráikat is, ezzel is elősegítve a tudatosság növekedését és a fogyasztás csökkentését.

Az idei kiloWatt-böjt - a 2 felkészülési hetet követően - 6 hétig tart. A résztvevők feladata, hogy minden vasárnap leolvassák villanyóráikat, és a felkészülési héten mértekhez képest minél többet takarítsanak meg a böjt hetei során.

 

Ennek elérése érdekében minden héten egy-egy kiloWatt-faló területre fókuszálunk. Az első hét a mosási megtakarítási lehetőségek megismerésével telt; majd általában a háztartás nagyfogyasztóit vettük szemügyre; ezt követte a készenléti üzemmódban is fogyasztó berendezések felderítése, a héten pedig az eszközök és kütyük kérdéseihez érkeztünk.

 

A böjt azonban még nem ért véget! Jövő héten a világítás lesz a fókuszban, ahol többek között a helyi világítás előnyeiről, a természetes fény kihasználásáról (igen, ehhez ablakot is kell mosni :-) ) és a LED világítótestekről tanulunk közösen. Az utolsó hét feladata pedig a böjt értékelése, és a zöld húsvéti készülődés lesz. Na meg, hátra van még egy kütyümentes nap, és két hús- és/vagy autómentes péntek is!

A böjthöz csatlakozni pedig sosem késő! Bármikor belevághatunk egy egy hetes mosási kihívásba, vagy kütyümentes estékkel, napokkal és kertészkedéssel üdvözölhetjük a tavaszt.

 

Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2020. márciusi (118.) számában

 

Olvasnivaló: KiloWatt-böjt a koronavírus járvány alatt, avagy energiatakarékosság otthon, amikor tényleg otthon vagyunk!

 

Forrás: kiloWatt-böjt 2020

Képek forrása: GreenDependent ©, pixabay.com, pexels.com

 

 

 

A 6. E.ON EnergiaKözösségek évad hagyományos megtakarítási verseny része hivatalosan is elkezdődött, december első hetében a közösségek megtették az első óraleolvasást. Az ország számos részén szerveződtek csapatok idén is, több mint 20 közösség szállt versenybe.

Az idei évadban is örülhetünk visszatérő, többszörös koordinátoroknak, de nagyobb részben újonnan szerveződő közösségek neveztek be a háztartászöldítő versenybe.

A közösségeket vezető klíma-koordinátorok november folyamán összeszervezték csapataikat, begyűjtötték a mérésekhez szükséges referencia adatokat, és december első hetében megejtették a legelső óraleolvasásokat is a csapatok.

A verseny során – szokás szerint – a mérőórák rendszeres, legalább havonta történő leolvasása mellett a résztvevők három kreatív kihívásban is megméretethetik magukat.

Az első feladat már kiírásra is került: ennek keretében minden családnak, háztartásnak ki kell töltenie egy energia-felmérést otthonára vonatkozóan, azzal a céllal, hogy a résztvevők megismerjék saját adottságaikat, és kiderítsék, mik azok a fő terültek, amikben már jók és környezettudatosak, és melyek azok, amiken változtatniuk kell a megtakarítás - és a fenntarthatóbb, kis karbon-lábnyomos életmód - érdekében. (A háztartási energia-auditot bárki kitöltheti, a versenyben való részvételtől függetlenül.)

Az első feladat, hogy ösztönözze az együttműködését is, tartalmaz egy közösségi részt, aminek keretében a résztvevőknek fel kell mérniük, hogy mik legtöbbet fogyasztó, igazi „energiazabálók”, illetve hogy mik az „energiamatuzsálemek”, vagyis a legidősebb árammal működő eszközök az egyes EnergiaKözösségekben.

 

Összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. decemberi (117.) számában

 

 

 

Képek forrása: GreenDependent ©

 

 

 

 

8. alkalommal indult el idén szeptemberben az EnergiaKözösségek program, 6. éve az E.ON-nal együttműködésben, E.ON EnergiaKözösségek néven. A korábbi tapasztalatokra alapozva idén először két felkészítő képzést szerveztünk, hogy ezzel is zökkenő mentesebbé tegyük a koordinátorok számára a közösségszervezést és a versenykezdést.

Az első képzést szeptember 5-én tartottuk, fő témánk a közösségszervezés, a motivációk feltárása, a klímaválság jelentőségének és a kisközösségek, háztartások szerepének hangsúlyozása volt.

A képzés – egymással és az energiával - ismerkedő feladatokkal kezdődött. Kiderült, hogy mit is jelent a 400 ppm, hogy hogyan kell a GJ-t MWh-ra átváltani, hogy ha a fűtést 1 fokkal lejjebb vesszük, 6-10% energiát takaríthatunk meg, valamint az is, ha kuktában készítjük ebédünket, a főzési energia akár 70%-át is megspórolhatjuk. Áttekintettük, hogy miről is szól az EnergiaKözösségek program, a résztvevők pedig elmondták, kikből szeretnének csoportot alakítani. Kiveséztük a háztartási adatlapok, az adatgyűjtés és a számlák leolvasásának mikéntjeit. Na meg persze sokat beszéltünk a klímaválságról és a háztartások éghajlatváltozásra gyakorolt hatásáról.

A második képzést november 9-re időzítettük, itt a koordinátorok motiválása, támogatása mellett az energiamegtakarítás gyakorlatának megismerése, illetve az EnergiaKözösségek honlapon található megtakarítást mérő kalkulátor használatának elsajátítása állt a középpontban.

A képzésre nagy örömünkre sokan eljöttek, akik legutóbb nem tudtak, így azt egy kis ismételt bemutatkozással kezdtük, illetve felelevenítettük a verseny folyamatát, fontos dátumait. Átbeszéltük, hogy ki hol is tart a közössége szervezésében, hogy mit tud tanácsolni a többieknek, és hogy kinek lenne még szüksége segítségre. Megismerkedtünk részletesen a honlap használatával és a megtakarítási kalkulátor kezelésével. Kiderítettük, hogy a vasaló, a vízforraló, a hajszárító, vagy a pirító fogyasztja-e a legtöbbet rendszeres használat mellett. Belepillantottunk a háztartási energia-felmérés részleteibe, és még fűtéssel kapcsolatos tippgyűjtést is rendeztünk.

A koordinátorok november hátra lévő részében azon dolgoznak majd, hogy összeszerveződjenek a közösségek, december elején pedig kezdetét veszi maga a verseny, a májusig tartó havi mérőóra leolvasással, sőt, már az első kreatív feladatba is belekezdhetnek a csapatok.

 

Összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. novemberi (116.) számában

 

 

Képek forrása: GreenDependent ©

 

 

 

Idén 6. alkalommal indult el az E.ON EnergiaKözöségek program, ami valójában már a 8. év, ha az Európai Unió keretei között szervezett első két évadot is számításba vesszük. Legnagyobb örömünkre úgy tűnik, a lelkesedés nem csökken a program irányában, sőt, idén a legutóbbi évadokhoz képest jóval nagyobb számban jelentkeztek a lelkes érdeklődők az ország minden tájáról, hogy klíma-koordinátorként egy közösséget vezessenek és támogassanak a versenyben.

Az EnergiaKözösségek program fő törekvése, hogy növelje a háztartások és kisközösségek energiahatékonyságát, és népszerűsítse a klímabarát, karbonszegény életmódot, miközben a közösségeket is erősíti. Az idei nagy érdeklődés is alátámasztja, hogy a klímaválsággal kapcsolatos kérdések, aggodalmak, cselekvési lehetőségek egyre nagyobb teret nyernek a társadalomban.

A verseny decembertől jövő májusig tart majd, ezalatt kétheti rendszerességgel küldünk energiamegtakarítási tippeket, illetve három kreatív feladattal is készülünk, amik segítséget adnak a háztartásoknak, hogy felmérjék fogyasztási szokásaikat, és megtakarítási, zöldülési célokat tűzzenek ki.

December elejéig még várjuk a programba mindazok jelentkezését résztvevő háztartásként, akik szeretnének csatlakozni, megismerni saját energiahasználati szokásaikat, illetve hasznos tippek segítségével szeretnének energiát megtakarítani és így csökkenteni háztartásuk klímaválságra gyakorolt hatását, karbon-lábnyomát! A térképen megjelölt helyeken indul közösség, elsősorban tehát ott vagy a környéken lakók jelentkezhetnek.

Ahol még biztosan várnak csatlakozó háztartásokat, családokat: Budapest 17. és 18. kerülete, Göd, Kistelek, Nagyréde, Pilisvörösvár, Zalaegerszeg, Zirc.

 

Részletek a programról:

www.energiakozossegek.hu / info@energiakozossegek.hu

 

Kedvcsináló:

  • összefoglaló kisfilm az EnergiaKözösségek programról,
  • kisfilm a program 7. évadának záró rendezvényéről.

 

Összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. novemberi (116.) számában

 

 

Képek forrása: GreenDependent ©

 

 

 

A GreenDependent 2019 novemberében szakmai műhelymunkát szervez az “ENERGISE” elnevezésű európai kutatási projektjéhez kapcsolódóan “Az energiafogyasztás és klímaváltozás emberi oldala: Miért használunk így, ennyit és hogyan változtassunk ezen? Élő labor, energiaközösség, klíma-klub...” címmel.

Az ENERGISE projekt az EU támogatásával megvalósult, hároméves projekt, melynek során a háztartások energiahasználatának különféle aspektusait vizsgáltuk több mint 300 háztartás bevonásával nyolc európai országban egy ún. Élő Labor módszer segítségével.

A 2018. szeptember-december között megvalósult ENERGIA Élő Laborok során a résztvevők két fő kihívást vállaltak:

négyhetes mosási kihívás során a heti mosások számának megfelezése; valamint

négyhetes fűtési kihívás során a beltéri hőmérséklet 18 ºC-ra történő csökkentése.

A kihívásokat úgy alakította ki a kutatócsapatunk, hogy azok egyfajta “törést” okozzanak a mindennapi életmenetben, beleértve a nehezen megváltoztatható szokásokat és rutinokat. A projekt során arra kerestük a választ, hogy a háztartások, átlagemeberek szintjén milyen változtatások lehetségesek az otthoni energiahasználat kapcsán, ha az embereknek elegendő teret és időt biztosítunk arra, hogy megkérdőjelezzék korábbi szokásaikat, és új szokásokkal kísérletezzenek, új dolgokat próbáljanak ki.

A műhelymunka többek között az alábbi témákat érinti majd:

Mi befolyásolja mindennapi viselkedésünket, gyakorlatunkat és fogyasztásunkat?

Az ENERGISE projekt fő eredményei és tanulságai;

A 8 országban megvalósított ENERGIA Élő Laborok módszertanának és eredményeinek bemutatása;

Kiscsoportos, moderált beszélgetés keretében eszmecsere arról, hogyan tudnánk az "emberi oldalt", azaz pl. a viselkedés vagy gyakorlat-alapú változást, a stratégiai döntéshozatalba és közpolitikákba, a szervezetek gyakorlatába és a háztartásokat célzó programokba integrálni.

A részletes program ezen a linken olvasható.

Időpont: 2019. november 26., 10.00 - 15.00 óra

Helyszín: Budapest, Európai Unió Háza (Budapest, Lövőház u. 35., 1024)

A részvétel ingyenes, regisztrálni ezen a linken lehet.

 

Összeállította: Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. novemberi (116.) számában.

 

 

Forrás: http://intezet.greendependent.org/hu/node/481

Képek és ábrák forrása: GreenDependent ©

 

 

 

Nemrégiben jelent meg az ENERGISE projekt keretében egy magyar nyelvű kiadvány, melyben részletesen beszámolunk a projekt során alkalmazott különleges kutatási módszerről, az ENERGISE Energia Élő Laborokról.

A kiadvány az ENERGISE Energia Élő Laborok módszertanát, eszközeit, megvalósítását és első tanulságait mutatja be. A folyamat során nagyon sokat tanult minden résztvevő, a háztartások, megvalósításban résztvevő partnerek és a kutatók is.

Az ENERGISE Energia Élő Laborok elsődleges célja az volt, hogy elősegítsék a fenntartható energiahasználatot a háztartásokban és közösségekben. A fő kérdés az volt, hogy miként lehet a mindennapi gyakorlatokat és azok alkotóelemeit oly módon megváltoztatni, hogy közben az energiamértékletesség elvének is eleget tegyünk.

A kiadványban bemutatjuk az Élő Laborok kialakításának lépéseit, valamint a fűtésre és mosásra fókuszáló módszertant. Az Élő Laborok kialakításásánál a kiválasztott beavatkozási módszer a kihívás volt. A résztvevő háztartások számára a következő kihívásokat fogalmaztuk meg:

  • csökkentsék 18 °C-ra a nappali beltéri hőmérsékletet;
  • felezzék meg heti mosásaik számát.  

Ismertettük az Élő Laborokban használt segédeszközöket (kihívás dobozok, energiafogyasztás-mérő, hőmérő, adatrögzítős hőmérő stb.), valamint az adatgyűjtéshez használt eszközöket (fűtési és mosási naplók, kérdőívek, találkozók stb.).

Továbbá bemutattuk, mitől egyediek a magyar Élő Laborok a többi résztvevő ország Élő Laborjaihoz képest, pl. toborzás módszere, a kutatói és operatív csapat ugyanaz volt, köztes találkozó a csoportos résztvevők számára a kihívások között stb.

Ismertettük az Élő Laborok során elért eredményeket, sikereket, változásokat. A legfőbb változások között említendő, hogy az Élő Labor előtt ideálisnak tartott beltéri, nappali hőmérséklet 22-23 °C-ról 20-21 °C-ra csökkent, valamint csökkent a mosások heti száma, és a mosási hőmérséklet is.

Több résztvevőnek is sikerült a heti mosások számát a kihívásként vállalat 50%-kal csökkentenie, sőt, olyanok is voltak (10%), akiknél a belső nappali átlaghőmérséklet 18,5 °C alá csökkent. Előző évi fogyasztásukhoz képest a résztvevők az Élő Labor végéig átlagosan 10 %-kal csökkentették összes energiafogyasztásukat. Ám a változás és fogyasztás-csökkentés a program végével nem állt meg, a 3 hónappal később kitöltött felkövető kérdőívek és a folyamatos mérőóra-leolvasás tanulságai szerint tovább folytatódott, és az átlagos megtakarítás 15%-ra emelkedett.

Fontos volt annak összegzése, mit tanult a kutató-megvalósító csapat az Élő Laborok szervezése előtt, továbbá javaslatokat fogalmaztunk meg azzal kapcsolatban, milyen további elemeket célszerű beépíteni egy jövőbeli Élő Laborba. Végezetül összefoglaltuk, milyen célokra lehet használni az Élő Laborokat mint módszertant.

Bízunk benne, hogy kiadványunkkal hasznos segítséget és gyakorlati tanácsokat nyújthatunk azoknak, akik érdeklődnek az Élő Labor módszertan esetleges alkalmazása kapcsán.

 

Összeállította: Király Andrea, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. novemberi (116.) számában

 

 

Forrás: http://energise.hu

Képek forrása: GreenDependent ©

 

További információ és anyagok az ENERGISE Energia Élő Laborokról:

magyarul:  http://energise.hu/node/90

angolul: http://energise-project.eu/livinglabs

 

 

 

 

Klíma-koordinátorok jelentkezését várjuk a 2019 őszén induló E.ON EnergiaKözösségek program új évadába, szeptember 15-ig!

Idén ősszel immáron 8. alkalommal indul el az EnergiaKözösségek program, ahol a résztvevők csupán viselkedésük megváltoztatásával igyekeznek minél több (minimum 9%) energiát megtakarítani. A versenyben EnergiaKözösségek, vagyis 5-10 háztartásból (pl.: szomszédokból, munkatársakból, barátokból, osztálytársak szüleiből) alakított csoportok vehetnek részt, melyeket egy-egy önkéntes klíma-koordinátor fog össze.

A klíma-koordinátorok feladata saját EnergiaKözösségük megszervezése az ősz folyamán, majd vezetése a verseny során, december és május között. A koordinátorok felelőssége, hogy a közösség tagjai minimum havonta leolvassák a mérőórákat, hogy a lehető legjobban oldják meg a kreatív feladatokat, valamint hogy minél több energiát takarítsanak meg.

„Soha ne kételkedj abban, hogy egy mély gondolatokkal rendelkező, felelősségteljes kis csoport képes megváltoztatni a világot, hiszen ez az egyetlen módja a világ megváltoztatásának!” (Margaret Mead)

Jelentkezz te is klíma-koordinátornak, ha úgy érzed, hogy:

  • energiabajnok vagy és segítenél másoknak is, hogy azok legyenek;
  • szeretnél beruházás nélkül otthonodban energiát megtakarítani, és rezsiszámládat csökkenteni;
  • szeretsz szervezni és másokkal együtt valami pozitív dologért küzdeni;
  • épp új kihívást, aktív tanulási lehetőséget keresel;
  • szeretnél zöld életmódra váltani másokkal együtt;
  • szeretsz emberekkel dolgozni és szervezkedni.

Klíma-koordinátornak bárki jelentkezhet, a feladat nem igényel előzetes tudást, a GreenDependent Intézet szakértő trénerei mindenkit felkészítenek. Ennek érdekében az Intézet három képzést szervez – kettőt a verseny előtt, egyet pedig a verseny félidejében – ahol az elméleti és gyakorlati ismeretek mellett számos szakmai háttéranyagot biztosít a résztvevők számára. Amire viszont szükség lesz, az a kitartó lelkesedés!

Klíma-koordinátornak jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet, szeptember 15-ig! A jelentkezés előtt javasoljuk képzéseket bemutató leírásunk átolvasását, ami részletesen taglalja, hogy miről is szól igazán az EnergiaKözösségek program; és hogy mit jelent, milyen feladatokkal jár a klíma-koordinátorság.

További részletek a programról honlapunkon, illetve közösségi oldalunkon találhatók.

 

Várunk Téged is nagy EnergiaKözösségünkbe!

 

  

 

 

 

Összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. szeptemberi (115.) számában

 

 

Képek forrása: GreenDependent ©

 

 

 

Az idei „Kell ennyi energia?!” kampány második kihívása egy "haladó" zöld kérdéseket körüljáró teszt volt („Teszt haladó zöldeknek”),  amiben a kitöltőket többek között például mindennapi életmódjukról (pl.: utazás, étkezés, lakhatás); zöld aktivitásukról (pl.: civil szervezeti tagság, önkénteskedés);  és szabadidőhöz, nyaraláshoz fűződő szokásaikról (pl.: hol nyaralnak, mivel utaznak) kérdeztük.

Az első kihíváshoz hasonlóan ebben is igen sokan részt vettek, összesen 224-en töltötték ki a kérdőívet. A válaszadók közül 5-en már igazi tudatos, haladó zöldek; legnagyobb részük, 154 kitöltő jó úton jár a fenntarthatóbb életmódra törekvésben; 65 résztvevőnek pedig még van hová fejlődni. A kérdőívre adott válaszok alapján összegyűjtöttünk néhány érdekes következtetést azzal kapcsolatban, hogy mi az, amiben már igazán jók vagyunk, és mi az, amire több figyelmet kell fordítanunk, ha fenntartatóan akarunk élni.

Az általános kérdések közül pozitívumként ki kell emelni, hogy a kitöltők több mint háromnegyede (78%) nyomon követi energiafogyasztását, tehát rendszeresen leolvassa mérőóráit. Azonban érdemes megemlíteni, hogy rendkívül kevesen (6%) vannak tisztában háztartásuk karbon-lábnyomával, pedig ez teszi ki az emberiség ökológiai lábnyomának legnagyobb, és leginkább növekedő részét, így a fenntarthatóság szempontjából kiemelt kérdés a csökkentése.

Érdekes még, hogy alig a kitöltők harmada (36%) tagja vagy támogatója valamilyen módon (önkéntes munka, adomány) civil kezdeményezéseknek, pedig a klímaváltozás elleni harc és a hatásaihoz való alkalmazkodás egyik leghatásosabb módja, ha a helyi közösség szinten kezdeményezünk cselekvést, vagy vágunk bele egy alternatív energiahasználatot, például nap- vagy szélenergiát támogató projektbe.

A lakás, ház témakörében pozitív irányba mutat, hogy a kitöltők otthonainak több mint harmada (38%) teljesen, és közel még egy harmada (31%) nagyrészt szigetelt. Még jobb eredményt mutat az nyílászárók kérdése, ahol a válaszadók több mint fele (59%) mondta, hogy azok megfelelően szigetelnek, sehol sem húznak, illetve még közel harmaduk (31%) azt jelölte, hogy ugyan nyílászáróik nem szigetelnek megfelelően, de sajátos praktikákkal, például ablakpárnákkal, pokróccal igyekeznek kint tartani a hideget.

Azonban érdemes kiemelni, hogy a kitöltő háztartások háromnegyede (74%) nem használ semmilyen megújuló energiát otthonában, habár ötödük (21%) tervezi. Ez azért kiemelten fontos eleme a fenntarthatóságnak, hiszen a háztartások igazi nagyfogyasztók, a szektor 32 százalékban végfelhasználója a megtermelt energiának Magyarországon.

A háztartáshoz kapcsolódóan szintén érdemes említést tenni hulladék kérdéséről. A válaszadók ötödének (22%) háztartásában több, 2 db 20 literes zsák is megtelik szeméttel hetente, és szintén közel ötödüknél (19%) még ennél is több. Ez a kérdés pedig igencsak fontos, mivel hazánkban átlagosan évi 300 kg hulladékot termel egy állampolgár, ráadásul a háztartásokban termelődő szemétnek kb. 30 százaléka komposztálható lenne. Ami pozitív irányba mutat, hogy a kitöltők kicsit több mint fele komposztál, nagyrészt saját otthonában (48%), de olyan is akad (4%), akik közösségi komposztálásban vesznek részt.

A közlekedés témájában érdemes kiemelni, hogy a válaszadók ötöde (22%) ugyan rendelkezik autóval, de inkább a közösségi közlekedést preferálja a mindennapok során; kétötödüknek (41%) pedig nincs is autója. Az éghajlatváltozás szempontjából fontos és aktuális kérdés a repülések gyakorisága, ahhoz való hozzáállásunk is. Pozitív képet mutat, hogy a válaszadók több mint fele (60%) azt mondta, hogy soha nem repül, kétharmaduk (75%) pedig azt, hogy soha nem volt még tengerentúli úton.

A szabadidő eltöltése kapcsán érdemes kiemelni, hogy a válaszadók közel fele (48%) általában a belföldi nyaralást részesíti előnyben, ötödük (21%) pedig általában nem is utazik el, otthon pihen.

Pozitív, hogy a válaszadók több mint fele (53%) a nyaralás során is odafigyel a fenntarthatóságra, vagyis odafigyel, mivel utazik, hol lakik, mit eszik, és milyen programot választ az út során.

Azonban a tudatos, karbonmentes, kütyümentes napok nem igazán népszerűek a válaszadók között, kevesebb mint negyedük (24%) mondta, hogy heti rendszerességgel tartanak ilyen alkalmakat, pedig sok alternatív program lehetőséget találhatunk magunk körül, vagy a szabadban.

Az étkezés kapcsán fontos kiemelni, hogy a kitöltők közel harmada (30%) még jellemzően szupermarketben vásárol, és közel felük (48%) ugyan törekszik fenntarthatóbb forrásokat találni, de még mindig gyakran választja azt, pedig van néhány biztos tipp, ami segít, hogy fenntarthatóan és felelősen táplálkozzunk.

Szintén negatív kép rajzolódik ki az élelmiszerhulladék kérdésében: habár a válaszadók igen kis része (6%) mondta csak, hogy gyakran kell kidobniuk maradék ételt, több mint felük (52%) azt a választ jelölte, hogy bár odafigyelnek erre, még így is sokszor előfordul, hogy valami megromlik. Ez azért is kiemelt kérdés, mert az élelmiszerhulladék keletkezésének elkerülése az egyik leghatékonyabb mód, az étkezéshez kapcsolódó karbon-lábnyom csökkentésében. Pozitívum azonban, hogy a válaszadók több mint fele (61%) mindig visz magával szatyrot, dobozt vásárolni, vagy választ csomagolásmentes boltot. Illetve a saját maguknak termelésben is jól haladnak a válaszadók, szintén több mint felük (62%) termel valamilyen formában élelmiszert.

Habár a második kihívás már véget ért, haladó zöld kérdésekkel foglalkozó kérdőívünk továbbra is kitölthető, amit azért is ajánlunk, mert a végén minden kérdéshez kapcsolódóan érdekességeket, tényeket, tippeket is megosztunk a kitöltőkkel.

A „Kell ennyi energia?!” kampányról további részletek elérhetők honlapunkon, az érdeklődők számára pedig javasoljuk közösségi oldalunk követését.

 

Összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. szeptemberi (115.) számában

 

 

Képek, grafikonok forrása: GreenDependent ©

 

 

Idén második alkalommal szervezi meg a GreenDependent a „Kell ennyi energia?!” közösségi média kampányt, ahol 10 héten keresztül változatos témák mentén érdekes és tanulságos cikkeket, ötleteket, híreket osztunk meg az E.ON EnergiaKözösségek közösségi oldalán.

Ezek segítenek, hogy minél több energiát spóroljunk meg, így csökkentsük karbon-lábnyomunkat, valamint lehetőséget adnak a felkészülésre és gyakorlásra az ősszel induló közösségi megmérettetéshez is.

Az idei kampány első témája a nappali, a stand-by fogyasztás és a világítás volt; ezt követték a konyhai eszközökhöz és főzéshez kapcsolódó tanácsok; majd a fürdőszoba, vagyis a mosás, a melegvíz és víztakarékosság kérdésköre. Ezek után posztjaink a nyaralás fenntartható eltöltésére fókuszáltak; éppen aktuális témánk pedig a szabadidő másik aspektusát, a kütyüket (pl.: TV-t, számítógépet, játékkonzolokat) veszi górcső alá. Hátra vannak még többek között a mindennapi utazás és a hűtés, légkondicionálás kérdései, illetve a kampány végén segítséget adunk majd a kezdő beruházásokhoz, közösségi megmozdulásokhoz és a zöld iskolakezdéshez is.

A kampány során kihívásokat is közzéteszünk, a résztvevők között pedig 5000 forint értékű zöldutalványokat sorsolunk ki. Idén három kvíz kitöltésével mérettethetik meg magukat a vállalkozó kedvűek. Az első kihívás a - már tavalyról is ismert - zöld önismereti („Te energiabajnok vagy?”) kérdőív volt, ami idén is nagy népszerűségnek örvendett, ezt a kihívás három hete alatt csaknem 350-en töltötték ki. Nyeremény nélkül a kérdőív továbbra is kitölthető.

Második - jelenleg is zajló - kihívásunk kérdőívét elsősorban olyan „haladó zöld”, kislábnyomos, klímabajnok életmód kérdései iránt érdeklődőknek készítettük, akik mindennapi rutinjukba már sok energiatakarékos és környezetkímélő szokást beépítettek, de természetesen a kérdőív azok számára is érdekes lehet, akik csak most kezdenek bele a zöldülésbe! A kérdőív végén minden egyes kérdést érdekességekkel, hasznos tudnivalókkal és számos olvasnivalóval is kiegészítettünk, hogy ezzel is segítsük és támogassuk a kitöltők fenntarthatóbb életmódra törekvését.

Július legvégén pedig érkezik majd utolsó kihívásunk, ahol a részvevők egy klasszikus kvíz formájú „Klíma és energia tudáspróba” kitöltésével mutathatják meg, mennyit is tudnak ezekről a témákról.

A kampányról további részletek elérhetők honlapunkon, az érdeklődők számára pedig javasoljuk közösségi oldalunk követését!

 

Összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. júliusi (114.) számában.

 

 

Képek forrása: GreenDependent ©

 

Az idei „Kell ennyi energia?!” kampány első kihívása a tavalyihoz hasonlóan egy zöld önismereti („Te energiabajnok vagy?”) kérdőív volt, ami most is nagy népszerűségnek örvendett. A 348 kitöltő közül 51 már igazi energiabajnok; legnagyobb részük, 205 fő jó úton halad; és 92 kitöltőnek még van miben fejlődnie. A kérdőív eredményeiből érdekes következtetéseket vonhatunk le arra vonatkozóan, hogy mik azok a területek, amikben már igazán jók vagyunk, és mik azok, amikben még érdemes fejlődnünk.

Az általános kérdések közül kiemelkedő, hogy szinte minden kitöltő (95%) ügyel arra, hogy energiatakarékos berendezéseket válasszon. Azonban megújuló energiát kevesebb, mint a válaszadók negyede (22%) használ. Érdemes még kiemelni, hogy a kitöltők alig negyede (27%) rendelkezik energiatanúsítvánnyal, pedig ez lehetne az egyik fontos első lépés ahhoz, hogy felmérjük otthonaink erősségeit és gyengeségeit a beruházások és technológiai fejlesztések szempontjából.

Az eredmények alapján látható, hogy a kitöltők otthonainak alig több mint a fele (56%) szigetelt. Ennél kicsit jobb arányt mutat, hogy a nyílászárók több mint a háztartások háromnegyedében (78%) megfelelően zárnak, nem engedik be a hideget.

A fűtéssel kapcsolatban összességében nagyon pozitívak az eredmények. A kitöltők láthatóan ügyelnek a karbantartásra és tisztántartásra. Nagytöbbségben arra is odafigyelnek, hogy alacsonyabbra vegyék a fűtést éjszakára, vagy ha nincsenek otthon; illetve sokan akkor is lejjebb veszik a hőfokot, ha szellőztetnek. Sőt, ahol lehetséges, a kitöltők igen nagy arányban csak azokat a szobákat fűtik, amiket használnak.

A fürdőszobai energiamegtakarítás kapcsán abban igazán jók a kitöltők, hogy csak akkor indítják el a mosógépet, ha tele van (95%), és nagyon sokan arra is figyelnek, hogy minél alacsonyabb hőfokot válasszanak (87%). Azonban energiatakarékos csaptelep kevesebb, mint az otthonok felében (44%) van, és a fürdővízgyűjtésre és felhasználására pedig épp csak a háztartások negyede (27%) fordít figyelmet, miközben ezek a víztakarékosság szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bírnak.

A konyhai eszközök kapcsán kiemelhető, hogy azok a háztartások, ahol van mosogatógép, szinte kivétel nélkül (98%) ügyelnek arra, hogy telepakolva indítsák el azt, és ahol lehetőség van rá, ott szinte mindenki megfelelő (hűvös, árnyékos) helyre teszi a hűtőt. Azonban a hűtő kondenzációs rácsát kicsit kevesebb, mint a válaszadók fele (47%) takarítja csak rendszeresen, és még kevesebben (44%) használnak kuktát, hőtárolós edényt, ami pedig elengedhetetlen az energiatakarékos főzéshez.

A világítás kapcsán igen pozitív kép rajzolódik ki, a válaszadók szinte kivétel nélkül (97%) kihasználják a természetes fényt. Igen sokan (91%) odafigyelnek arra, hogy mindig lekapcsolják a villanyt, és közel ennyien (89%) helyi világítást is használnak. Sőt, a háztartásokban igen nagy részben elsősorban energiatakarékos égőket használnak.

A szórakoztató elektronika kapcsán azonban kevésbé energiatakarékos kép rajzolódott ki. Habár a háztartások nagy része (80%) kihúzza a konnektorból a töltőket, az ennél jóval nagyobb jelentőségű stand-by fogyasztó TV és set-top-box áramtalanítására alig a háztartások fele (52%) figyel oda. Érdekes adat az is, hogy a kitöltők közül csak egészen kis arányban (15%) vannak azok a háztartások, ahol nincs TV. Az a terület pedig, ahol a legtöbb fejlődési lehetőség van, az a kütyümentes esték és hétvégék tartása. A „Kell ennyi energia?!” kampány éppen aktuális heti témája a kütyümentes szabadidő eltöltése, érdemes közösségi oldalunkon követni a posztjainkat!

Habár a kihívás már véget ért, az Energiabajnok kérdőív még kitölthető, illetve a „Kell ennyi energia?!” kampány 2. kihívásához is lehet csatlakozni, ahol egy haladó zöld, energiabajnokságon túli kérdésekhez kapcsolódó kérdőív tölthető ki, július 28-ig.

A kampányról további részletek elérhetők honlapunkon, az érdeklődők számára pedig javasoljuk közösségi oldalunk követését

 

Összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. júliusi (114.) számában.

 

 

Képek forrása: GreenDependent ©