EnergiaKözösségek

Idén nagy port kavart és sok beszélgetést kezdeményezett már az IPCC (az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete) jelentése. Ahogy azt a GreenDependent több más szervezettel együtt kiadott sajtóközleményében írtuk: "a jelentésében az IPCC megállapítja: mindannyiunk érdeke, hogy a globális felmelegedést az ipari forradalom előtti szinthez képest 1,5 Celsius fokon belül tartsuk a Párizsi Klímamegállapodás szellemében. Mivel ma már egy fokos globális felmelegedésnél tartunk, sürgősen cselekednünk kell. Ha a jelen ütemben növekednek a globális üvegházgáz-kibocsátások, a 1,5 fokos küszöböt alig 20 év múlva túllépnénk." Az ENSZ szerint ha az elkövetkezendő 12 évben nem történik hatékony cselekvés, a klímaváltozás visszafordíthatatlan és katasztrofális hatású lesz.

Ezért minden szinten cselekvésre van szükség. Az EnergiaKözösségek program kapcsán a GreenDependent mindenkit arra bíztat, hogy kezdje el már ma a változást energiaigényének és - fogyasztásának átgondolásával, majd szokásainak megváltoztatásával. A program ebben számos eszközzel, tippel, egy kis külső motivációval (ld. értékes nyeremények :)), és ami szintén nagyon fontos, közösségek szervezésével segít - hiszen együtt könnyebb változtatni.

Mindezt már több éve tesszük: idén ötödik alkalommal indult el az E.ON EnergiaKözösségek program, melynek keretében a versenyre való felkészülést segítő képzést október 27-én és november 10-én tartottuk Budapesten a közösségeket vezető önkéntes klíma-koordinátorok számára.

 

A képzés során a résztvevők sok hasznos, a részvételt és versenyzést segítő információt kaptak a szervezőktől - azon kívül, hogy ők is megismerkedhettek egymással. Szó volt arról, hogy környezeti szempontból miért elengedhetetlenül fontos, hogy változtassunk a mindennapi szokásainkon, illetve hogyan lehet az egyes háztartásokban csupán viselkedésünk megváltoztatásával nagyobb beruházás nélkül is jelentős mennyiségű energiát megtakarítani. Részletesen megbeszéltük azt is, hogy a koordinátorok miként tudják hatékonyan szervezni, támogatni saját EnergiaKözösségeiket, valamint hogyan érdemes kommunikálni a különböző beállítottságú emberekkel, és hogyan lehet őket motiválni az energiamegtakarításra. A régi koordinátorok pedig megosztották tapasztalataikat, és elmesélték, miért is jó klíma-koordinátornak lenni.

 

 

 

Idén nagyon sok olyan lelkes és felelősségteljesen gondolkodó ember talált rá felhívásunkra, aki úgy érezte, szeretne tenni azért, hogy a környezet- és energiatudatos szemléletet népszerűsítse és terjessze családja, barátai, ismerősei, vagy munkatársai körében. A jelentkezők között sok az új vállalkozó, akik korábban nem vettek még részt a versenyben, de vannak visszatérő versenyzők is, akik évről évre vállalják a megmérettetést és motiválják csapatukat. A közösségek területi eloszlása is változatos, lesznek koordinátorok kisebb településekből és a nagyobb városokból is.

Az idei résztvevők közül is legtöbben azért jelentkeztek a programba, mert fontosnak tartják a klímaváltozás elleni közös fellépést, és érdekli őket az energiamegtakarítás. Ezt a korábbi klíma-koordinátorok is megerősítették egy felmérésben, ahol azt kérdeztük tőlük, hogy miért döntöttek úgy, hogy közösséget szerveznek.

A képzés aktívan és nagyon jó, közvetlen hangulatban telt. A szünetekben a Szatyorcatering finomságaival lakhattunk jól, akik szezonális és helyi alapanyagokból készült ebédet biztosítottak minden résztvevőknek.

Reméljük, hogy a képzés után elegendő információt és megfelelő motivációt kaptak a résztvevők, így a koordinátorok sikeresen elkezdhetik közösségeik szervezését, és a versenyre való felkészülést.

 

Összeállította: Fülöp Eszter és Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. novemberi (110.) számában.

 

 

Képek forrása: GreenDependent©

 

A "Kell ennyi energia?!" facebook kampány lezárulta után folytatódik az E.ON EnergiaKözösségek program immár hagyományos, közösségi része, ahol háztartásokból álló kis közösségek versenyeznek egymással, hogy viselkedési szokásaik megváltoztatásával minél több energiát takarítsanak meg otthonukban. Minden csapatot egy önkéntes klíma-koordinátor vezet, aki segít összefogni és motiválni a háztartásokat - természetesen a GreenDependent támogatásával.

Az idén a közösségi kampánynak és a hirdetéseknek köszönhetően 32 lelkes és felelősségteljesen gondolkozó ember jelentkezett felhívásunkra, ők vállalták, hogy terjesztik a környezet- és energiatudatos szemléletet családjuk, barátaik, szomszédaik, vagy munkatársaik körében, és alakítanak közösséget klíma-koordinátorként.

A jelentkezők között nagyon sok az új vállalkozó, akik korábban nem vettek még részt a versenyben, de vannak visszatérő versenyzők is, akik évről évre vállalják a megmérettetést és motiválják csapatukat. A közösségek területi eloszlása is változatos, jelentkeztek koordinátorok kisebb településekből és a nagyobb városokból is.

FIGYELEM!

Ha valaki csak most talál rá a felhívásunkra és szeretne részt venni a programban akár klíma-koordinátorként, akár egy alakuló közösség tagjaként, akkor jelentkezzen nálunk bizalommal! Az érdeklődő leveleket az info@energiakozossekeg.hu e-mail címre várjuk, de telefonon is lehet minket keresni a 20/515-0644 számon!

 

A versenyre való készülődést az első klíma-koordinátor képzéssel kezdjük, ami 2018. október 27-én lesz a Budapesten, ahol a klíma-koordinátorok találkozhatnak egymással és a GreenDependent Intézet munkatársaival, így könnyen kialakulhat egy egymást segítő és motiváló hálózat. A képzésen sok hasznos, a részvételt és versenyzést segítő információt kapnak a résztvevők: például hogyan lehet az egyes háztartásokban csupán viselkedésünk megváltoztatásával nagyobb beruházás nélkül is jelentős energiát megtakarítani, hogyan tudják a koordinátorok hatékonyan szervezni saját EnergiaKözösségeiket, stb.

 

  

 

Szerkesztette és összeállította: Fülöp Eszter, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. szeptemberi (109.) számában.

 

A korábban lezárult "Kell ennyi energia?!" közösségi médiás kampány 3. kihívásában meghirdetett zöld önismereti kérdőív kiértékelése érdekes következtetéseket mutat arra nézve, hogy a kitöltő háztartások mennyire vezetnek energiatudatos háztartást.

A 400 válaszadó közül 106-an energiabajnokok már most nagyon sok mindent tesznek az energiatakarékosság érdekében, 207-en jó úton haladnak, hogy bajnokok legyenek, és 87 kitöltőnek még van miben fejlődnie.

A kérdőívet kitöltők közül szinte mindenki figyel arra, hogy új elektromos háztartási berendezés beszerzése esetén minél jobb energiaosztályba tartozó eszközt vásároljon. A válaszok alapján az energiatakarékos égők használata is igen elterjedt, valamint a háztartási gépek (mosógép, mosogatógép) energiatakarékos programjait is széles körben alkalmazzák a kitöltők. A fűtési szokások vizsgálatánál a válaszadók közül nagyon sokan alacsonyabbra állítják a termosztátot (akinél állítható a hőfok) éjszakára, illetve amikor nem tartózkodnak otthon.

Megvizsgáltuk azonban azt is, hogy mik azok a területek, amikre nem szentelnek kellő figyelmet egyelőre a háztartások, pedig egy kis odafigyeléssel sok energiát lehetne megtakarítani. Ezek között vannak olyan területek, ahol a változtatáshoz kisebb/nagyobb beruházási is szükséges, de akadnak olyanok is, amelyek csupán viselkedési szokásaink megváltoztatását igénylik - ezeket lehet például részletesebben feltérképezni és elkezdeni megváltoztatni az E.ON EnergiaKözösségek programohoz csatlakozva!

A fűtés témakörében az derült ki, hogy a válaszadók felének otthonában nem megfelelő a szigetelése, negyedüknél pedig nem jól zárnak a nyílászárók. 

Sokan (23%) szellőztetésnél nem veszik lejjebb a fűtést, ami rengeteg feleslegesen elszökő hőt eredményezhet. A válaszadók egy ötöde nem tartja rendszeresen karban a bojlert/kazánt, nem végzi el évente a vízkőtelenítést, pedig 1 mm vízkőréteg 10%-kal is növelheti a villamosenergia-fogyasztást.

A világítási szokásokat megvizsgálva kiderül, hogy a kérdőívet kitöltők 16%-a nem használ helyi világítást az egyes helyiségekben, és sokan nem is figyelnek arra, hogy lekapcsolják a villanyt mindenhol, amikor elhagyják az adott helyiséget. 5 lámpa lekapcsolásával pedig évi kb. 400 kg-mal csökkenthető lenne a CO2 kibocsátás.

A konyhai szokásokat is érdemes megnéznünk, mert a válaszokból kiderült, hogy minden második ember nem takarítja rendszeresen a hűtőszekrény hátán levő kondenzációs rácsot, aminek elmulasztása esetén a hűtő energiafogyasztása akár 30%-kal is nőhet. A válaszadók több mint fele nem használ kuktát, emeletes vagy hőtárolós edényt a főzés során, pedig a a főzéshez szükséges energia akár 70%-a is megtakarítható lenne alkalmazásukkal!

Nagyon érdekes eredményeket tapasztaltunk a szórakoztató elektronika témakörében, a válaszadók majdnem fele ugyanis nem kapcsolja ki a TV-t és set-top boxot éjszakára vagy ha nem tartózkodik otthon, egy negyede pedig nem foglalkozik azzal, hogy áramtalanítsa a számítógépet, monitort, nyomtatót használaton kívül. Készülékeink pedig akkor fogyasztják az energia jelentős részét (10-15%), amikor készenléti üzemmódban vannak.

Sok terület található még tehát, ahol lehet fejlődni. Akinek kedve támadt a kérdőívet kitölteni, és megtudni, hogy mennyire vezet energiatudatos háztartást, itt érheti el a kérdőívet: https://www.surveymonkey.com/r/Kell_ennyi_energia

 

Összeállította: Fülöp Eszter, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. szeptemberi (109.) számában.

 

„Soha ne kételkedj abban, hogy egy mély gondolatokkal rendelkező, felelősségteljes kis csoport képes megváltoztatni a világot, hiszen ez az egyetlen módja a világ megváltoztatásának!”

(Margaret Mead)

 

AKKOR JELENTKEZZ NÁLUNK, MERT

2018 őszén újra elindul az EnergiaKözösségek háztartás zöldítő programja, ahol a  családok/háztartások csoportjai versenyeznek abban, hogy beruházás nélkül ki  tud több (minimum 9%) energiát megtakarítani otthonában.  A verseny során a részt vevő közösségek megtanulják, hogyan érhetnek el jelentős energia - és ezáltal pénzbeli megtakarítást is otthonukban nagyobb beruházás nélkül. A legjobbak sok-sok értékes nyereménnyel gazdagodhatnak - és emellett egy inspiráló nagyobb közösség tagjai is lesznek!

 

A részvétel ingyenes, az egész ország egész területéről várjuk a jelentkezőket. Előzetes energiatudatossággal vagy klímaváltozással kapcsolatos tudás nem szükséges, azt a résztvevők a program során a GreenDependent szakértőinek segítségével megszerzik.

Mit csinál egy klíma-koordinátor?

  • Minden EnergiaKözösségnek lesz egy felnőtt klíma-koordinátora (és esetleg egy fiatal, 10-16 éves energiavadásza). Feladatuk, hogy összefogják a közösséget, átadják a szervezőktől kapott információkat közösségük tagjainak, biztassák és motiválják őket.
  • Egy EnergiaKözösséget 5-10 háztartás/család alakít, a tagok lehetnek szomszédok, barátok, munkatársak, osztálytársak családjai, stb., akiket a klíma-koordinátor toboroz, majd képvisel a verseny során.
  • A feladatok ellátására 2x1 napos képzés keretében (várhatóan 2018. októberben és 2019. februárban) készíti fel a GreenDependent a koordinátorokat és az energiavadászokat. A részvétel ingyenes, és erősen ajánlott! :-)

 

Korábbi években résztvevő versenyzők mondták:

„Jó kis kihívás, csapatformáló és játékos életmódváltás, mely utána is tovább él :-)”

„Jó kis közösségi játék, váratlan felismerésekkel :-)”

„Ennél kevesebbel nem lehet megúszni a klímaválságot.”

„Tudatos fogyasztás = spórolás ugyanazon az életszínvonalon”

„Érdemes végigcsinálni! A megtakarított összeget ökotudatosan is fel lehet majd használni, összekovácsolja az embereket a közös vállalás."

„Nagyon jó egy ilyen szuper közösséghez tartozni. Megtudhatjuk, hogyan csökkenthetjük rezsinket, mire érdemes odafigyelni a háztartásunkban, hogy csökkentsük az energiafelhasználásunkat. Az átlag magyar családokhoz képest mennyi a saját fogyasztásunk. Összehozza a családot, barátokat, közösséget.”

„Jó kezdeményezésnek tartjuk, hogy ösztönzik az embereket az energiatakarékosságra. A gyerekek révén a családokat is belevonják ebbe a versenybe. Rávezetheti az embereket arra, hogy kis odafigyeléssel sok energiát meg lehet takarítani nemcsak a verseny ideje alatt, hanem azon túl is.”

„Már visszatérő versenyzők vagyunk, nem unalmas :-) Mindig van mit tanulni, a feladatok is változatosak voltak, egymást motiváljuk. Érdemes belevágni, mert nem csak a mérők havonkénti leolvasásból áll a verseny, hanem tudatos szemléletváltozás és konkrét cselekedet is kell a céloknak megfelelően. A résztvevő háztartásokat is összekovácsolja ez az egész.”

 

Ha kedvet kaptál,

 

online jelentkezési lapunk kitöltésével 2018. szeptember 15-ig!

 

 

 

 

További részletek a programról:

http://www.energiakozossegek.hu/

EnergiaKözösségek facebook oldala

 

 

 

 

 

 

Szerkesztette: Fülöp Eszter, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. júliusi (108.) számában.

 

 

 

 

Lezárult a GreenDependent "Kell ennyi energia?!" elnevezésű közösségi média kampánya, melynek célja a háztartások energiatudatos életmódjának népszerűsítése volt. A posztok olvasói ötleteket kaphattak arra, hogy beruházás nélkül, csupán viselkedésük megváltoztatásával milyen egyszerűen csökkenthetik háztartási energiafogyasztásukat, amivel elindulhatnak egy fenntarthatóbb, karbon-szegény életmód felé vezető úton.

Az elmúlt hetekben az alábbi témákat jártuk körül az  E.ON EnergiaKözösségek Facebook oldalán: elektronikus kütyük nélküli szórakozás, fürdőszobai melegvíz-használat és fürdés, konyhai gépek energiafogyasztása, zöld mosás, világítás, környezettudatos főzés, számítógép, TV, irodai gépek energiafogyasztása, hűtés és légkondi használat, zöld tippek haladóknak.

A kampány keretében 3 kihívást is meghirdettünk, melyekre bárki jelentkezhetett a közösségi oldalon keresztül. Az első kihívásban a résztvevőket arra biztattuk, hogy az elektromos eszközök helyett "hagyományos" eszközöket használjanak, azaz pl. szárítógép helyett szárítsanak a szabad levegőn. A második kihívásban a mosás, főzés és világítás során alkalmazott zöld praktikákat, tippeket lehetett megosztani, amivel bárki csökkentheti energiafogyasztását. Mindkét feladat legötletesebb megoldásainak beküldői 5000 Ft-os zöld vásárlási utalvánnyal gazdagodhattak. A legjobb tippek itt olvashatók: http.energiakozossegek.hu/ k2kihivastippek

A harmadik kihívásban egy online zöld önismereti kérdőív kitöltése volt a feladat, aminek során a kitöltők arról kaphattak visszajelzést, mennyire vezetnek energiatudatos háztartást. A kérdőívet összesen 400-an töltötték ki, akik közül a legszerencsésebbek zöld vásárlási utalványt vagy a Kobuci kertbe koncertbelépőt nyerhettek. Közben arra is fényderült, hogy a kitöltők közül 106-an  energiabajnokok már most, 207-en jó úton haladnak, hogy azok legyenek, illetve 87 kitöltőnek még van miben fejlődnie.

Az E.ON EnergiaKözösségek immár hagyományos, közösségi része ősszel indul, ahol a családok/háztartások csoportjai versenyeznek abban, hogy beruházás nélkül ki tud több (minimum 9%) energiát megtakarítani otthonában. A verseny során a részt vevő közösségek (barátok, szomszédok, munkatársak, osztálytársak) megtanulják, hogyan érhetnek el jelentős energia - és ezáltal pénzbeli megtakarítást is - otthonukban nagyobb beruházás nélkül. A verseny győztese a legnagyobb megtakarítást elérő és a kreatív feladatok során a legötletesebb megoldásokat bemutató EnergiaKözösség lesz, akire értékes nyeremények várnak.

A versenyben résztvevő közösségeket felnőtt önkéntes klíma-koordinátorok és fiatal/gyerek energiavadászok fogják össze, akiknek az lesz a feladata, hogy az energia-megtakarítási lehetőségeket megismertessék a csapattagokkal, valamint motiválják a családokat. A jelentkezéshez előképzettség nem szükséges, bárki lehet klíma-koordinátor, aki környezetéért felelősséget érez, lelkes, és motivált. Munkájukat a GreenDependent Intézet munkatársai fogják segíteni, a verseny indulása előtt a szükséges ismereteket pedig energia-takarékossági interaktív képzésen szerezhetik meg.

Várjuk az online jelentkezési lap kitöltésével azok jelentkezését, akik úgy érzik, tenni szeretnének valamit egy fenntarthatóbb életmód elterjesztéséért, vagy a kampány során kedvet kaptak arra, hogy zöldítsék háztartásukat.

Részleteket a programról és a jelentkezésről: 

http://www.energiakozossegek.hu/hu/home

info@energiakozossegek.hu

Kedvcsináló:

  • összefoglaló kisfilm az EnergiaKözösségek programról
  • kisfilm a program 6. évadának záró rendezvényéről

 

 

Szerkesztette: Fülöp Eszter, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. júniusi (107.) számában.

 

 

Képek forrása: GreenDependent ©

 

 

 

2018 márciusában indult a GreenDependent "Kell ennyi energia?!" elnevezésű 9 hetes közösségi média kampánya, ahol különböző témák mentén hetente hasznos tippeket, ötleteket, érdekes cikkeket teszünk közzé az E.ON EnergiaKözösségek Facebook oldalon.Ezek tanulmányozása során felfedezhetjük, hogy beruházás nélkül is milyen egyszerűen tudjuk háztartásunk energiafogyasztását csökkenteni, valamint közvetve hozzájárulhatunk az Európai Unió azon célkitűzéséhez, hogy 2020-ra 20%-kal kevesebb energiát fogyasszunk és kevesebb CO2-ot bocsássunk ki.

A 9 hétig tartó kampány teljesen független az immár hagyománnyá vált, ősszel induló közösségi energiatakarékossági versenytől, a posztok követése viszont segítséget adhat az őszi megmérettetésre való felkészülésben. Továbbá, a kampány során megosztott ötletek alkalmazásával, a kihívások teljesítésével és egy kis odafigyeléssel is már jelentősen csökkenthető az energiafogyasztásunk.

A kampány során 3 hetente kihívásokat, feladatokat is közzé teszünk az E.ON EnergiaKözösségek közösségi oldalán, valamint az EnergiaKözösségek honlapon. A kihívásokra bárki jelentkezhet, s a legkreatívabb, legnehezebb vállalásokat teljesítőket zöld utalvánnyal jutalmazzuk.

Az első kihívás kapcsán arra bíztattunk mindenkit, hogy elektromos eszköz helyett használjon "hagyományosat", pl. szárítógép helyett teregessen szárítóra, a szabad levegőre, faültetés a kertben árnyékolás gyanánt légkondicionáló helyett, hagyományos fogkefe elektromos helyett, kézi habverő gép helyett, stb. A legjobb megoldást beküldők már meg is kapták utalványaikat!

A május elejéig tartó második kihívás azt szándékozik feltárni, hogy az egyes háztartások milyen praktikákkal takarítanak meg energiát mosás, főzés vagy világítás során. Az ötleteket, illetve mások ötleteire adott kommenteket a program közösségi oldalán várjuk szeretettel. És mint korábban is, a legjobban nyernek!

 

Ha szeretne jó ötleteket olvasni vagy esetleg megosztani másokkal a "Kell ennyi energia?!" kampányunk keretében, látogasson el az E.ON EnergiaKözösségek Facebook oldalra. Ha tetszik, amit ott lát, csatlakozzon oldalunk kedvelőihez!

 

 

Szerkesztette: Fülöp Eszter és Vadovics Kristóf, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. áprilisi (106.) számában.

 

Hat sikeres évad után idén immár 7. alkalommal indul az "E.ON EnergiaKözösségek" program, melynek célja, hogy segítse a családok, háztartások, kisközösségek energiatudatos életmódját, és népszerűsítse, terjessze a karbon-szegény, zöld életmódot.

A programban a családok/háztartások csoportjai (ún. EnergiaKözösségek) versenyeznek az ország egész területén abban, hogy ki tud több (minimum 9%) energiát megtakarítani otthonában, és a legjobb megoldásokkal előrukkolni a kreatív feladatokban családja, közössége bevonásával. A verseny győztese a legnagyobb energia megtakarítást elérő és a feladatok során legötletesebb megoldásokat bemutató EnergiaKözösség lesz.

 

 

Az EnergiaKözösségek munkája a "hagyományoknak" megfelelően ősztől indul majd a közösségek önkéntes koordinátorainak képzésével - de már most el lehet kezdeni a szervezést, gondolkodást és felkészülést.

Az idei évben először márciusban 9 hétig tartó facebook kampányt szervezünk, ahol különböző témák mentén érdekes és tanulságos cikkeket, ötleteket, híreket osztunk meg, melyek segítségével még több energiát lehet megspórolni, és így akár felkészülni, gyakorolni az ősszel induló megmérettetésre. A kampány során 3 hetente kihívásokat, feladatokat is közzéteszünk, ezek megoldását ajándékokkal jutalmazzuk.

Március 26-tól a tavaszi szünetre gondolva az elektronikus kütyük nélküli szórakozásról osztunk meg posztokat, a következő héten a fürdőszobai melegvíz használat és a fürdés lesz a téma, majd pedig a konyhai gépekről teszünk közzé hasznos információkat.

A kampányban való részvétellel, a megosztott ötletek alkalmazásával, a kihívások teljesítésével és egy kis odafigyeléssel akár 10%-kal is csökkenthető az energiafogyasztásunk. Érdemes tehát oldalunkhoz már most csatlakozni és figyelni a híreket :)

Az előző évad zárórendezvényéről készült egy kisfilm, ami ízelítőként megtekinthető.

 

Szerkesztette: Fülöp Eszter, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. márciusi (105.) számában