EnergiaKözösségek

A GreenDependent Intézet május 25-én rendezte meg az E.ON EnergiaKözösségek program záró díjkiosztó ünnepét, ahol a fél éven át tartó verseny során a legtöbb energiát megtakarító és legkreatívabb közösségeket, illetve önkéntes koordinátoraikat jutalmazta.

A rendezvény egyben a program 5. születésnapjának ünnepe is volt, így a szervezők külön oklevéllel és ajándékcsomaggal díjazták azokat a kitartó koordinátorokat, akik már legalább 3 évadában részt vettek a versenyben.

Az elmúlt 5 évad során közel 140 közösség vett részt a programban az ország egész területéről, ami így több mint 650 háztartáshoz, és több mint 2200 emberhez jutott el. A GreenDependent a közösségek összefogására, koordinálására az elmúlt 5 évad során közel 150 önkéntes felnőtt klíma-koordinátort képzett és támogatott. A háztartások között többen már a kezdetek óta lelkes "energiaközösségezők", de minden évben csatlakoztak „újoncok” is a programhoz.

Az idei versenybe 21 közösség nevezett be, közülük 15 fejezte be a versenyt. A verseny hat hónapja során az energiafogyasztás csökkentése mellett – amihez segítségül tippeket és útmutatást kaptak a GreenDependenttől - az energiaközösségük három kreatív feladat megoldására is vállalkoztak. Elsőként felmérték otthonuk energiahasználati adottságait és családjuk szokásait, ami alapján megtakarítási vállalásokat tettek a versenyre. Ezt követően öt héten át karbon-böjtöt tartottak, ahol a különböző tematikákhoz - mint fűtés, konyha, fürdőszoba – tartozó feladatokat követve csökkentették energiafogyasztásuk és szén-dioxid kibocsátásuk. A verseny végén értékelték vállalásaikat és posztert készítettek a vágyott zöldebb, energiatakarékosabb jövőről”.

Az idei verseny végeredménye nagyon szoros volt, az első helyezést a Kék páfrány csapat szerezte meg 11,8 %-os megtakarítással, második lett a TellVillamos csapata 9,9 %-kal, harmadik pedig az ergo19 csapata 9 %-kal.

 

 

A záró rendezvény Pál Norbert, az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatójának köszöntőjével kezdődött, majd Vadovics Edina a GreenDependent Intézet képviseletében arról beszélt, hogy a háztartások apróságnak tűnő változtatásának valójában mekkora szerepe van a szén-dioxid-kibocsátás és a klímaváltozás mérséklésében.

A rendezvényen inspiráló előadásokat hallgathattak meg a résztvevők az energia önellátásról és közösségi energiáról, így ötleteket kaphattak a verseny utáni zöld törekvésekhez, és az első három helyezett közösség is beszámolt arról, hogyan sikerült ennyi energiát megtakarítaniuk.

 

A Kék páfrány közösség elsősorban a fűtés hőfokának fokozatos csökkentésére koncentrált, meleg pokrócokkal, pulóverekkel védekeztek a hideg ellen. Beszámolójukban kiemelték még a használaton kívüli elektromos berendezések kikapcsolását, időkapcsolóval történő szabályozását; illetve a fürdés helyetti „3 perces zuhanyzás” bevezetését is. A csapat a heti óraleolvasást is megemlítette a fogyasztáscsökkentő tippjei között.

 

A TellVillamos közösség legfontosabb fogyasztáscsökkentő tippje a TV- és internetmentes esték, illetve autómentes napok tartása. Ötleteik között szerepelt még például a szárítógép és mikró használatának mellőzése, az esővízgyűjtése, illetve a saját zöldség, gyümölcs termelése és húsmentes napok tartása is.

 

Az ergo19 csapat elsőként a nagy fogyasztók használatának csökkentésére való koncentrálást emelte ki beszámolójában. Ők is fontosnak tartották a hőmérséklet általános csökkentését, illetve hogy bizonyos helyiségeket, mint a fürdőszoba, elég csak időszakosan fűteni. Megemlítették még az esetlegesen szükségtelen mélyhűtő ládák kikapcsolását is, mint nagy energia megtakarítási lehetőség.

 

Az esemény fénypontja a díjátadó volt, ahol a legtöbbet megtakarító közösségek mellett jutalmazták a közösségeket vezető önkéntes koordinátorokat is. A szervezők oklevéllel és ajándékcsomaggal köszöntötték a legkitartóbb koordinátorokat is, akik mint a „kislábnyomos és energiatakarékos életmód követei” már legalább 3 évadban vállaltak koordinátori feladatokat. Az 5 éves együttműködés emlékére a GreenDependent megajándékozta az E.ON Hungária Zrt. képviselőit is.

A rendezvény végén nem maradt el a klímabarát, szezonális alapanyagokból készült ebéd sem Koffair és a Szatyor jóvoltából. A program és az ünneplés zárásaként pedig – a gyekerek nagy örömére - a szervezők felvágták az EnergiaKözösségek tortákat.

A részletes, fényképes összefoglaló a rendezvényről megtekinthető az EnergiaKözösségek honlapján.

 

Összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. májusi (113.) számában.

 

 

Képek forrása: GreenDependent ©

 

Véget ért az E.ON EnergiaKözösségek idei etapja: országszerte 15 közösség mérte össze tudását és elszántságát az energiacsökkentés terén. Mivel az E.ON EnergiaKözösségek 5 éves születésnapját is ünnepli, az idei díjátadón díjazták azokat a közösségeket vezető klíma-koordinátorokat is, akik legalább 3 éven keresztül részt vettek a programban. A bajnok koordinátorokkal beszélgettünk. Mi motiválja őket évről évre? Lehet-e még ennyi év után megtakarítani? Mit tanácsolnak a jövő klíma-koordinátorainak?

Süvegesné Havasi Piroska és családja, férje és három kisfia először 9 éve, a Nagycsalád kis lábnyom kezdeményezés során vett részt a GreenDependent szervezésű programban, majd csapattagként az első EnergiaKözösségekhez is csatlakoztak. A következő évben pedig már saját közösséget vezettek. Összesen 4 évadban vett részt, minden évben ugyanazzal a győri közösséggel együtt. Ilyen régóta aktív családok esetében gyakran merül fel a kérdés: vajon lehet évek múltán is fokozni az energiamegtakarítást? Piroska szerint a válasz egyértelműen igen, esetükben a negyedik évben is sikerült kevesebbet fogyasztani, mint előtte, bár akkor már a megtakarítás jobban látszott százalékban, mint a számlán, hiszen havonta körülbelül 4000 forint villanyszámlát fizetnek.

Piroskát leginkább az motiválta, hogy sikerélményt szerezhetett a családok mozgósításában, illetve a kreatív feladatok során is. „Nagyon jó kreatív érzéke van, a gyerekekkel közösen elképesztő alkotásokat kreáltak.” – tette hozzá Piroska férje. Azt is nagy sikernek könyvelik el, hogy mindhárom gyermekre átragadt a természet szeretete és természetesnek veszik az energiaspórolást is. A díjátadóra a legnagyobb fiú nem is tudott eljönni, mert épp földrajz versenyen vett részt. „Gyakran már ők szólnak ránk, ők kapcsolják le a villanyt, vagy húzzák ki a konnektorból az ottfelejtett eszközöket.” – mondták a büszke szülők.

A leendő klíma-koordinátoroknak azt üzenik, a program kulcsa a közösségépítés. Néha előfordul, hogy a fogyasztási adatok begyűjtése a közösség tagjaitól döcögősen megy, többször is rá kell kérdezni, ezért előny, ha a tagok egy településen élnek, könnyebb összehozni a találkozókat. Nem utolsó sorban, könnyebb EnergiaKözösséget szervezni valódi közösségből.

Dőry István és neje, Kéry Magdolna mindketten tanárok és évtizedek óta elkötelezett környezetvédők. „Mi erre tettük fel az egész életünket, szeretnénk átadni a zöld szemléletet minél többeknek, elsősorban a fiataloknak.” – mondja Magdolna arról, mi motiválja őket. Dőryék már 5 alkalommal vettek részt az EnergiaKözösségekben: van, hogy klíma-koordinátorként, de előfordul, hogy csak a háttérből támogatják a koordinátor munkáját.

István és Magdolna Szentendréről költöztek a nyugati határszélen fekvő kistelepülésre, Egyházasfaluba. Már a szentendrei években is foglalkoztak fiatalok környezeti nevelésével, bár az is előfordult, hogy le akarták beszélni őket erről. „Volt, aki azt mondta, teljesen feleslegesen buzdítjuk környezetvédelemre a szentendrei gyerekeket, 23 évesen úgyis terepjárót kapnak a szüleiktől. Szerintem a nevelésnek, az információátadásnak nagyon fontos szerepe van a fiatalok életében, ezért is szervezünk nyaranta ökotáborokat, ahol a vidéki fenntartható életmóddal ismerkedhetnek meg az érdeklődők." – meséli Magdolna.

Egyházasfaluban már 15-20 családot bevontak a programba, idén először pedig saját családtagjaikból szerveztek közösséget. Ahogy Piroskáék, úgy Magdolna és István is tudott még mindig megtakarítani a saját korábbi eredményeikhez képest, hiszen, mint István fogalmaz, „a kevésnek is van fele”.

Azt mondják, az eredményes részvétel kulcsa, hogy minden közösségben kell legyen legalább egy olyan elszánt család, mint az övék, akik motiválják a többieket, nem hagyják lankadni a lelkesedést. Ha kell, István biciklivel végigmegy a faluban leolvasni az órákat és megnézni, hol lehetne még megtakarítani, mik azok az eszközök, amiket legalább időszakosan ki lehet kapcsolni. A közösség egyik családja például azzal ért el jelentős megtakarítást, hogy a téli hónapokra kihúzták a mélyhűtőt.

Fülöp Eszter szintén négyszeres klíma-koordinátor. Korábbi lakhelyén, Pécelen a környékbeli kisgyermekes családokból szervezett közösséget. Az első évük olyan sikeres és motiváló volt, vagy ahogy Eszter fogalmaz, „jó buli”, hogy utána még háromszor vágtak bele, kisebb cserélődések mellett nagyjából ugyanaz a pár család.

Bár az ő arányosított megtakarításuk is megcsappant a negyedik évre, az mindvégig fontos motiváló tényező volt a családoknak, hogy a legelső év sikeres megtakarítását túlszárnyalják. Eszter elmondta, hogy a sikeres részvételnek az volt a titka részükről, hogy közel laktak egymáshoz, baráti kapcsolatot ápoltak, illetve azonos élethelyzetben is voltak. Így zökkenőmentesen meg tudták szervezni a találkozókat, ahol jól tudták egymást motiválni, tippeket cserélni, átbeszélni a nehézségeket. „Meg tudtuk mutatni egymásnak, hogy pici gyerekek mellett is lehetséges lejjebb tekerni a termosztátot vagy kevesebb áramot fogyasztani” – meséli.

Bár azóta Eszterék elköltöztek, a közösség tagjaival azóta is tartják a kapcsolatot. Az energiatakarékos praktikák mindannyiuk életébe beépültek, sőt, már a gyerekek is odafigyelnek a takarékosságra.

Ősszel folytatódik az EnergiaKözösségek program, ismét várják klíma-koordinátorok, illetve közösségek jelentkezését. Ez tehát egy újabb lehetőség a bajnok koordinátoroknak, de újoncok is bátran jelentkezhetnek, a program ugyanis magában foglal két koordinátor-képzést is, ahol a lelkes jelentkezők mindent megtudhatnak az otthoni energiacsökkentésről, illetve a közösség tagjainak motiválásáról is. Aztán az is lehet, hogy sok éven át tartó szokás lesz belőle…

 

Írta: Mihály Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. májusi (113.) számában

 

 

Képek forrása: GreenDependent©

 

 

Az ENERGISE Energia Élő Labor kutatásában 41 gödöllői háztartás vett részt 2018 őszén, akik a program során fűtési és mosási szokásaik megváltoztatásával takarítottak meg energiát a háztartásaikban. Közülük 8 háztartás tagjai úgy gondolták, szeretnének továbbra is szervezett kereteken belül megtakarítani, ezért energiaközösséget alapítottak, és így versenyeztek az ország több más csapatával.

Idén ötödik alkalommal rendezte meg a GreenDependent Intézet az E.ON EnergiaKözösségek versenyt. A verseny során 14 magyarországi közösség, közösségenként 5-10 háztartás versenyzett egymással, melyikük tud pusztán viselkedésváltozással, nagy beruházások nélkül több energiát megtakarítani. A megtakarítás mellett a csapatok kreatív feladatok megoldásában is összemérhették a tudásukat és ötleteiket.

A gödöllői energiaközösség a Kikapcs! nevet választotta magának. A Kikapcs! tagjai már bizonyos értelemben rutinosan vágtak bele a versenyzésbe, nem volt például újdonság számukra, hogy a mérőórákat rendszeresen le kell olvasniuk, és az energiamegtakarítással kapcsolatban is sok tippet, trükköt tanultak az Élő Labor során. Az EnergiaKözösségek versenye annyiban viszont más, hogy nem kizárólag a fűtésre és a mosásra koncentrál, mint az Élő Labor. Megtakarítási tippeket ebben a programban is kaptak a résztvevők, valamint húsvét előtt egy karbon-böjtben is részt vettek, amelynek 5 hete alatt heti tematikus bontásban koncentráltak a stand-by állapotban hagyott elektromos eszközök kiiktatására, a fűtésre, a fürdőszobai megtakarításra, a konyhai tevékenységek racionalizálására, valamint minden csapat egyéni vállalást is tett.

A Kikapcs! vállalása egy gombászással egybekötött családi csapatkirándulás megszervezése volt, ami igen jól sikerült. A többi feladat közül a fűtési és fürdőszobai tematika már senkinek sem jelentett újdonságot. A konyhai hét kapcsán, sőt, az egész böjt alatt sokan váltottak húsmentes táplálkozásra, illetve osztották meg praktikáikat az energiatakarékos főzéssel kapcsolatban. A stand-by héten pedig a családok otthoni éjszakai túrát szerveztek, hogy felderítsék a rejtett áramfogyasztó berendezéseket. A Kikapcs! karbonböjti beszámoló prezentációja itt megtekinthető.

A családok a verseny elején egyéni vállalásokat is tettek, majd a verseny végeztével nyilatkoztak arról is, mennyire tudták ezeket betartani. Bár a mérhető fogyasztáscsökkentés egyes családoknál igen nagy mértékű, más családoknál pedig visszafogottabb volt, a vállalások teljesítése, illetve a jó gyakorlatok, energiatakarékos praktikák beépülése mindenhol sikeres volt. Ezt bizonyítja az is, hogy a Kikapcs! az országos verseny 5. helyén végzett, és csapatszinten átlagban közel 9% energiát tudott megtakarítani.

 

Írta: Mihály Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. májusi (113.) számában

 

 

További információk az E.ON EnergiaKözösségek versenyről ITT találhatók.

Fotók: Vadovics Kristóf, Mihály Edina

 

 

Munkánk során gyakran ütközünk abba az érvbe, hogy nincs sok értelme a háztartásoknak takarékoskodni az energiával, hiszen a nagyfogyasztóknak, az iparnak és a mezőgazdaságnak kellene visszavennie a felhasználásból. Azt is sokan gondolják, hogy az otthoni energiamegtakarítás lehetetlen költséges beruházások nélkül. Az Energia Élő Labor kutatásában részt vevő 41 gödöllői háztartás tagjai rácáfoltak ezekre a tévhitekre.

Valójában, ha szektorok szerint nézzük az összes energiafogyasztás megoszlását, a háztartásoké a legnagyobb szelet a tortából, mintegy 30 százalék, így igen jelentős megtakarításra lehetnek képesek a hétköznapi emberek is.

Valamint, ahogy ezt az ENERGISE Energia Élő Labor kutatás is bizonyította, beruházások nélkül, pusztán a viselkedés megváltoztatásával, berögzült szokások feladásával is jelentős megtakarítás érhető el.

Az ENERGISE egy 8 európai országban párhuzamosan futó innovatív kutatási projekt, melynek célja az energiafogyasztással kapcsolatos társadalmi és kulturális hatások jobb megértése. Magyarországon Gödöllőn zajlott a kutatás, amelyben 41 háztartás vett részt; őket a kutatók a fűtéssel és a mosással kapcsolatos kihívások elé állították, hogy megnézzék, hogyan reagálnak a családok az „egyensúlyi helyzetükből” és komfortzónájukból kibillentve. Külön öröm számunkra, hogy a magyar kutatási projektben egyáltalán nem volt lemorzsolódás a résztvevők között, valamint az is, hogy a felkövető kérdőívből kiderült, a háztartások a kutatási periódus lezárását követően is megtartották, sőt, fejlesztették is a kihívások alatt megtanult jó gyakorlataikat, a megtakarításuk azóta is töretlen.

 

 

Május 21-én közülük ketten, Kecskés Judit és Varga Zsuzsa részt vettek a Gödöllői klíma-klub Zöld életmód beszélgetéssorozatának aktuális eseményén, hogy a hallgatósággal megosszák energiacsökkentő praktikáikat. Rögtön a beszélgetés elején egy újabb tévhitet is cáfoltak: Judit és Zsuzsa is hosszú évek óta elkötelezettek a környezetvédelem mellett, mindkettejük munkája is kapcsolódik ehhez, és korábban is sokat tettek a környezettudatos életvitel érdekében. Mégis, egyetértettek abban, hogy mindig lehet fejlődni, kis odafigyeléssel egy már zölden működő háztartás is sokat meg tud takarítani.

Kiemelték a közösségek szerepét, a tudásátadás fontosságát is a zöld szemlélet terjesztésében. Judit és családja a kutatás csoportos részében vett részt, vagyis egy résztvevői fókuszcsoporttal időről időre összejöttek átbeszélni a kihívásokat, lelkesíteni egymást, ami számára sokat jelentett, és sokat tanultak egymástól is. Zsuzsa, aki bár a kutatás egyéni részében vett részt, meggyőzte a szomszédját is, hogy érdemes betartani a kihívás mosási részét. A közönség is bekapcsolódott a beszélgetésbe, többen kiemelték a kritikus tömeg szerepét, amit elérve már gyorsan terjed a zöld szemléletmód a társadalomban.

A kutatás egyik kihívása az volt, hogy a résztvevő családok csökkentsék 18 fokra a benti nappali hőmérsékletet, vagy ha azt nem vállalják, határozzanak meg egy egyéni csökkentési célt. Zsuzsáéknál és Juditéknál is ütköztek a törekvések némi családi ellenállásba, de mind a két háztartásnál sikerült kisebb-nagyobb mértékben csökkenteni a hőmérsékletet. Fűtés helyett vastag, réteges öltözködéssel, meleg italokkal, mozgással melegítették át magukat.

A mosási kihívás pedig azt a feladatot adta a családoknak, hogy a mosásaik számát csökkentsék az addigi felére. Számos trükk került elő itt is: a ruhák szellőztetése, a teljes ruha helyett csak a folt tisztítása, a színek szerinti mosás jelentős lazulása. Zsuzsa felhívta a figyelmet arra is, hogy bár a mosógép magától is dolgozik, a pakolással, szelektálással, teregetéssel, hajtogatással jelentős idő, számítása szerint mosásonként kb. 1 óra megy el, így a mosási kihívás teljesítése nem csak pénzt és vizet, energiát spórol, hanem heti több órányi szabadidőt is eredményez.

 

Írta: Mihály Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. májusi (113.) számában

 

 

További információk az Energia Élő Labor eredményeiről ITT találhatók.

Diagramok forrása: ENERGISE Energia Élő Labor kutatás, Vadovics Edina

Fotó: Mihály Edina

 

A GreenDependent Intézet 41 gödöllői háztartással együttműködve valósította meg az Energia Élő Labort 2018 szeptembere és decembere között. Ennek keretében a háztartások 8-10 héten keresztül minden mosásuk adatait naplóban rögzítették, mi pedig ezután összesen 1810 db mosás adatait, fogyasztását vizsgáltuk meg, különböző szempontok, például energiafogyasztás, gyakoriság, töltöttség függvényében.

Az Élő Labor az Európai Unió által támogatott ENERGISE projekt részeként valósult meg. A programban Magyarország 8 másik országgal együtt vett részt, és összesen 320 európai háztartás kapcsolódott be a munkába. Az Élő Labor azzal a céllal jött létre, hogy a háztartásokkal együttműködve, közösön, a mindennapi gyakorlatokon keresztül vizsgáljuk az energiafogyasztást. A megfigyelés mellett cél volt az ismeretek átadása és a bevett rutinok megváltoztatására, energiatakarékosabb szokások átvétele.

A részvevő háztartások feladata az volt, hogy fogyasztásmérő eszköz és mosási napló segítségével rögzítsék mosásaik adatait - hőfokát, a töltöttséget, program típusát, hosszúságát - és a mosás végén a fogyasztását. A program része volt egy négy hetes mosási kihívás is; az volt a háztartások feladata, hogy csökkentsék heti mosásaik számát.

A mosások hőfokának elemzésekor - talán nem meglepő módon, – azt az eredményt kaptuk, hogy átlagosan minél alacsonyabb a mosás hőfoka, annál alacsonyabb annak fogyasztása is. De érdemes figyelmet fordítanunk a valóban jelentős különbségekre: a 90C°-os mosások átlagfogyasztásának az 50C°-os csupán a fele, a 40C°-os a harmada, a 30C°-os pedig az ötöde. Amennyiben nem feltétlenül szükséges, csak 1-2 alkalommal hordott, színes vagy fekete ruhák esetében, ne használjunk magas hőfokot!

Érdekes eredmény még, hogy ha fél-, vagy kis adaggal töltjük meg a gépet, akkor az átlagban valóban kevesebbet fogyaszt, de közel sem fele annyit, mint a teljes adagos mosás. A másik – számunkra meglepő – eredmény, hogy az összes mosás 5%-a nem 'rendes' mosás volt, hanem egy-egy plusz centrifuga vagy öblítés. Ennek a résztvevők elmondása alapján sokszor az az oka, hogy a hosszú ideig mosógépben hagyott, már kimosott ruhákat felfrissítsék teregetés előtt. Gyakori ok az őszi vagy most aktuális tavaszi ruhacsere idején az eltett ruhák átöblítése. Ugyan ezek energiafogyasztása csekély, mégis érdemes elgondolkodunk, vajon tényleg szükséges ez, vagy egy kis plusz szervezéssel, friss levegőn szellőztetéssel ezeket is kiválthatnánk?

 

Összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. áprilisi (112.) számában.

 

 

Képek forrása: GreenDependent ©

 

Napjainkban a klímaváltozás miatt egyre súlyosabb kihívásokkal kell szembenéznünk. Bár vannak elfogadott klímavédelmi és fenntartható energetikai célok, a jelenlegi változások túl lassúak és kisléptékűek ahhoz, hogy az energiarendszer belátható időn belül fenntarthatóvá váljon. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az energetikai célok elérését jelentősen befolyásolják végső energiafogyasztási szokásaink és a szokásokat befolyásoló tényezők összetett rendszere.

Mivel a végső energiafogyasztás harmadáért felelősek, a háztartások fontos szerepet játszanak az energiarendszer átalakításában, ezért ideje, hogy megkérdőjelezzük az otthoni energiahasználattal kapcsolatos normáinkat és szokásainkat.

Az EU Horizont 2020 támogatásával megvalósuló ENERGISE projekt, melynek magyar partnere a gödöllői GreenDependent Intézet, az energiafogyasztással kapcsolatos társadalmi és kulturális hatások mélyebb szintű megértését kívánja elérni. A projekt keretében nyolc országban több mint 300 háztartás vett részt a 2018. szeptember-december között megvalósult Energia Élő Laborokban. Magyarországot Gödöllő városa képviselte, itt 41 család vett részt a programban. A háztartások 2018 nyarán jelentkezhettek, és a kísérletbe végül a megadott kutatói szempontoknak megfelelő háztartások kerültek be. A résztvevők két fő kihívást vállaltak:

  • a mosási kihívást, melyben a heti mosások felére  csökkentését; valamint
  • a fűtési kihívást, melyben a beltéri hőmérséklet 18 °C-ra történő mérséklését kísérelték meg.

A kihívások azt a célt szolgálták, hogy “megzavarják” a háztartások mindennapos mosási és fűtési szokásait. Ezáltal a kutatói csapat és maguk a résztvevők is jobban megérthetik a mindennapi energiahasználathoz kötődő társadalmi normák, készségek, kompetenciák, valamint anyagi és infrastrukturális tényezők szerepét.

A kihívások teljesítésében sokféle módszer és eszköz segítette az Energia Élő Labor résztvevőket. A mosási kihívással kapcsolatban például egy fogyasztásmérő segítségével mosási naplót vezettek minden mosásukat rögzítve, mosási kihívás csomagot kaptak benne a mosások elkerülését segítő hasznos eszközökkel (kötény, folttisztító, fogas, ruhakefe stb.), és természetesen energiatakarékos mosási tippekkel.

Ezen kívül a társadalmi normákat, készségeket és anyagi infrastruktúrákat feltérképező interjúk és fókuszcsoportos találkozók, valamint a heti kérdőívek segítségével lehetőség nyílt rá, hogy a résztvevő háztartások visszajelzést kaphassanak az egész folyamatról.Az Energia Élő Labor 2018. decemberben ért véget, de a résztvevők mérőóráikat még további 3 hónapon keresztül is leolvasták, amelynek végén egy kérdőívet is kitöltöttek, hogy a kutatók az új szokások beépüléséről is képet kapjanak.

A főbb magyar eredményeket a GreenDependent Intézet a múlt hétvégén rendezett közösségi Energia Élő Labor záró rendezvényen tette közzé.

A rendezvényen a városvezetés nevében Pelyhe József alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, és köszönte meg nemzetközi szinten is említésre méltó elkötelezettségüket a program iránt. Az alpolgármester úr kiemelte azt is, hogy a lakosság erőfeszítései mellett érdemes megemlíteni az önkormányzat energiahatékonyság terén tett lépéseit, például a hatékony közvilágítás kialakítását.

A köszöntőt követte az Energia Élő Laborban részt vett 41 háztartás eredményeinek ismertetése. A legfontosabb kiemelni azt, hogy mind a mosás, mind a fűtés területén nagyon sok változás történt:

  • változtak a szokások, napi rutinok (pl. a hordás hossza helyett - ami nem feltétlen jelent koszos ruhát -, inkább a kellemetlen szag vagy foltok miatt mostak a résztvevők);
  • változtak az elvárások (pl. az Élő Labor előtt ideálisnak tartott beltéri, nappali hőmérséklet 22-23 °C-ról 20-21 °C-ra csökkent);
  • változott az, ahogy a mosógépet és fűtésrendszert használták a résztvevők: pl. a fogyasztásmérő segítségével a résztvevők kiderítették, melyek náluk a legtakarékosabb programok, és ezután ezeket használták;
  • csökkent a mosások száma, hőmérséklete, és a legtöbb helyen a beltéri hőmérséklet is;
  • végül csökkent a mosásra és fűtésre fordított energia mennyisége, és így a klímaváltozás szempontjából káros üvegházhatású gázok kibocsátása.

 

 

Jó hír, hogy több résztvevőnek is sikerült mosásainak számát 50%-kal csökkentenie, sőt, olyanok is voltak, akiknél a belső nappali átlaghőmérséklet 19,5 °C alá csökkent.

Előző évi fogyasztásukhoz képest az Élő Labor résztvevői az Élő Labor végéig átlagosan 10 %-kal csökkentették összes energiafogyasztásukat. Ám a változás és fogyasztás-csökkentés a program végével nem állt meg: a 3 hónappal később kitöltött kérdőívek és a folyamatos mérőóra-leolvasás tanulságai szerint tovább folytatódott, és az átlagos megtakarítás 15%-ra emelkedett.

Napi szokásinkat tehát képesek vagyunk megváltoztatni, és így, beruházás nélkül is jelentős energia-megtakarítást tudunk elérni. Ezt az Élő Labor résztvevők a rendezvényen megünnepelték, a program szemléletének megfelelően klímabarát (helyi, szezonális, kevés húst tartalmazó, lehetőség szerint bio és fairtrade) ételekkel, zenével és tánccal, és az Élő Labor események karbon-lábnyomát semlegesítendő 160 őshonos gyümölcsfa ültetésével .

 

Az összefoglalót írta: Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. áprilisi (112.) számában.

 

További információk:

Ha többet szeretne megtudni a Magyarországon megvalósult Élő Laborokról, látogasson el a magyar nyelvű ENERGISE oldalra: http://energise.hu/node/90

Képes beszámoló a záró rendezvényről, részletes előadással az eredményekről: http://www.energise.hu

 

Képek forrása: GreenDependent ©

 

Már bőven a második felében járunk a 2018 szeptemberében hetedik alkalommal elindult EnergiaKözösségek programnak. A verseny második kihívása idén az öt héten át tartó karbon-böjt volt, aminek keretében a versenyző közösségek a hetek tematikus feladatait követve próbáltak meg még több energiát és vizet megtakarítani.
 
 
Az első hét témája a stand-by, vagyis a készenléti üzemmódban felejtett berendezések felfedezését és azok lekapcsolását célozta meg.

Ezt követte a második héten a fűtés, amikor a tavasz csalogatására még néhány fokos hőmérsékletcsökkentésre bíztattuk a böjtölőket. A harmadik hét a fürdőszobáról, a közös 
családi fürdőzésről és villámgyors zuhanyzásról szólt; a negyedik pedig a nyers, vegetáriánus ételekről és a hűtő-, sütő takarításról. Az utolsó hétre szabadságot adtunk a böjtölőknek, hogy saját tematika és feladatok kiválasztásával zárják a kihívást.

A karbon-böjtbe a kihívást kedvelő zöld szelleműek bármikor belevághatnak, akár az EnergiaKözösségek versenyzői számára összeállított böjti naptár mintáját, akár saját feladatokat követve. Most a húsvét közeledtével arra bíztatunk mindenkit, hogy olvassa el az előkészületekhez kapcsolódó tippjeinket és próbálja ki ünnepi böjti javaslatainkat.

Az karbon-böjthöz, és az energiatakarékos, fenntartható életmódhoz, háztartás-zöldítéshez hasznos tippek olvashatók az EnergiaKözösségek program honlapján. Ha valaki szeretne legfrissebb tippjeinkről azonnal értesülni, feliratkozhat kéthetente megjelenő hírlevelünkre.

Ha pedig igazán elszánt valaki, tartsa észben, idén ősszel újraindul az EnergiaKözösségek program, régi és új közösségekkel!

 

Összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. áprilisi (112.) számában.

 

 

Képek forrása: ergo19 közösség fotója ©,

http://www.globalstewards.orghttps://www.tastemade.com

 

 

 

 

Az E.ON és a GreenDependent Intézet immár 5 éve futó, a fenntartható jövőért indított "E.ON EnergiaKözösségek" programja elismerést kapott a CSR Hungary Díj 2018 átadóján. A program megnyerte a „Felelős együttműködés” kategória díját.

Az "E.ON EnergiaKözösségek" címmel meghirdetett megtakarítási program és verseny 5-10 családból álló kis közösségek számára tűzte ki célul, hogy legalább 9 százalékos energiamegtakarítást érjenek el egyszerű módszerekkel. A fenntartható fejlődéssel foglalkozó GreenDependent Intézettel közösen szervezett programhoz a kezdetek óta 166 közösség, így közel 800 háztartás csatlakozott vállalkozva arra, hogy csupán a viselkedésük megváltoztatásával energiát takarítsanak meg. Így tesznek közösen barátaikkal, családjukkal, kollegáikkal egy fenntarthatóbb jövőért. A kezdeményezést a CSR Hungary Díj 2018 zsűrije a „Felelős együttműködés” kategóriában találta a legjobbnak.

Számunkra nagyon fontos az E.ON EnergiaKözösségek program: egyrészt, mivel a lakosságot mozgósítjuk a klímaváltozás enyhítése és a felelős erőforrás-használat érdekében, közösségi alapon, új normákat teremtve. Másrészt, mivel a program egy vállalat és egy nonprofit kutató szervezet együttműködésében valósul meg immáron 5 éve. Hisszük, hogy az ilyen együttműködések nélkülözhetetlenek a mai társadalmi problémák megoldásában” -  mondta a díj kapcsán Vadovics Edina, a GreenDependent Intézet szakmai vezetője.

„A modern energia világ új értékeket, új irányokat jelöl ki mindannyiunk számára, a fenntarthatóság, az „okos” megoldások használata, az energiaközösségek kialakulása, az új ügyfél- és technológiai megoldások, valamint a fiatal generációk bevonása a fenntartható jövő alakításába mind a jelen részei már. Büszkék vagyunk arra, hogy együtt milyen sok jó eredményt lehet elérni és bátorítjuk az intézményeket, közösségeket, családokat és gyerekeket arra, hogy a jövő évben is csatlakozzanak egy fenntartható jövő építéséhez” – mondta a díjátadó kapcsán Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. Igazgatóságának tagja.

Az E.ON EnergiaKözösségek jelentősége különösen fontos most, amikor nagy port kavart és sok beszélgetést kezdeményezett az IPCC (az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete) jelentése. "A jelentésében az IPCC megállapítja: mindannyiunk érdeke, hogy a globális felmelegedést az ipari forradalom előtti szinthez képest 1,5 Celsius fokon belül tartsuk a Párizsi Klímamegállapodás szellemében. Mivel ma már egy fokos globális felmelegedésnél tartunk, sürgősen cselekednünk kell. Ha a jelen ütemben növekednek a globális üvegházgáz-kibocsátások, a 1,5 fokos küszöböt alig 20 év múlva túllépnénk." Ezért minden szinten cselekvésre van szükség. Az EnergiaKözösségek program kapcsán az E.ON EnergiaKözösségek program szervezői mindenkit arra bíztatnak, hogy kezdje el már ma a változást energiaigényének és - fogyasztásának átgondolásával, szokásainak megváltoztatásával. A program ebben számos eszközzel, tippel, módszerrel, és szintén nagyon fontos, közösségek szervezésével segít - hiszen együtt könnyebb változtatni!

Ha valaki még szívesen csatlakozna, keresse a GreenDependent munkatársait az info@energiakozossegek.hu címen.

További információk:

 

Összefoglaló: Vadovics Kristóf, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. decemberi (111.) számában.

 

Az 5. E.ON EnergiaKözösségek (2018/2019-es) versenyévada  elindult, s ismét több tucat háztartás próbálkozik meg együtt, hogy csökkentsék energiafogyasztásukat, illetve környezettudatosabban éljék meg mindennapjaikat.

A közösségek újfent az ország egész területén szerveződnek, köztük pár visszatérővel korábbi évadokból, de nagyon sok elszánt új résztvevővel is.

A háztartásoknak a havi mérőóra leolvasás mellett első un. kreatív feladatként egy háztartási energia felmérést kell végrehajtaniuk, melynek segítségével feltérképezhetik saját energiafogyasztási szokásaikat, gyakorlataikat, megállapíthatják, hogy mely területeken teljesítenek már most is jól, és mit azok a tevékenységek, melyekben még van fejlődési potenciál számukra. Ezek alapján készítenek egy pár pontból álló vállalási feladatlistát saját maguk számára a verseny 5 hónapos időszakára 2019. április végéig.

A háztartási energia felmérés a versenytől függetlenül is bárki által kitölthető, aki kíváncsi saját energiafogyasztási szokásaira. A kérdőív kitölthető online itt: https://www.surveymonkey.com/r/haztartasi_energiafelmeres, vagy letölthető pdf formátumban innen: http://www.energiakozossegek.hu.

 

Összefoglaló: Vadovics Kristóf, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. decemberi (111.) számában.