Érdemes rápillantani

Az elmúlt pár évtizedben a klímaváltozás tagadása a nyilvánvaló elutasítását jelentette annak a megalapozott tudományos ismeretnek, amely szerint az emberi tevékenység megzavarja a Föld éghajlati viszonyait, és ez katasztrofális következményekkel járhat a jövőnkre nézve. Ezt a fajta tagadást hívhatjuk „Fafejű tagadásnak”, és az okait már rengeteget tanulmányozták.

Az ideológia, cinizmus, kapzsiság és intenzív propaganda mérgező elegyéből táplálkozó, klímaválsággal szemben tanúsított fafejű tagadás akadályt jelentett a múltban, de mára megkerülhető akadállyá vált, mert minden frusztrációja ellenére nem áll a válságra adott érdemi válaszok útjába. Ezek az érdemi válaszok azonban mégis – még mindig - váratnak magukra, és ennek mi többiek, a hétköznapjainkat „enyhe” klímaválság-tagadásban élők vagyunk az oka.

 

A földnek gondolkodókra van szüksége, nem tagadókra

Klímatagadás ellen tüntetők New York-ban 2017-ben.

 

Segíthet kezelni a problémát, ha felismerjük magunkon a tagadás alábbiakban ismertetett enyhébb formáit. Utána pedig végre nekiállhatunk megvalósítani a valódi változást hozó klímamegoldásokat.

A klímatagadás formái

VIP tagadók vagyunk - azaz nagyon fontos emberek (very important people, VIP) – és azt gondoljuk, hogy tevékenységeink fontossága indokolja a kibocsátásainkat. A gond ezzel csak annyi, hogy ha szeretnénk a visszafordíthatatlan változásokat megelőzni, és a kritikus éghajlatváltozási küszöbértékeken belül maradni, akkor nem léphetjük túl azt a tudomány által meghatározott szén-dioxid-kibocsátást, aminek a mennyiségén nincs az a fontosság, ami miatt alkudozni lehetne… Amit mi VIP tagadók kibocsátunk a nagy fontosságtudatunkban, azt az emberiség maximálisan megengedhető kibocsátásán belül maradva másoktól vesszük el, olyan emberektől, akiknek a túlélését jelentené. Amikor minden molekula számít, a méltányossággal is számolni kell!

Technológia-hívő tagadók vagyunk, akiknek az égessük-el-most-oldjuk-meg-később gondolkodásmódja feltételezi, hogy a következő nagy technológiai áttörés már a kanyarban van. Nem kérdés, hogy lesznek áttörések, de az nem kockázatkezelés, ha unikornisokra és csodaszerekre várunk, ráadásul a valóság sokszor elmarad a technológiai megoldásokat övező felhajtástól. A fúziós energiára, következő generációs nukleáris energiára, és a szén-dioxid légkörből történő kivonására vonatkozó fantáziák megvalósulása a legjobb esetben is több évtized. A kibocsátás azonnali csökkentése azért is elengedhetetlen, hogy időt nyerjünk az életképes technológiák fejlesztésére és széleskörű alkalmazására.

Semlegesítő tagadók vagyunk, akik a kibocsátás kompenzálásával lényegében bűnbocsánatot vásárolunk, azaz egyszerre keressük a bűnt és a felmentést. Fosszilis tüzelőanyagot égetünk és faültetéssel nyugtatjuk a lelkiismeretünket. A faültetés, a kék szénökoszisztémák védelme és a talaj szervesanyag-tartalmának javítása mind remek dolog, és mindre szükség is van, de a kibocsátás-kompenzálás lényegében egy piramisjáték, amiben egyre több kibocsátó egyre több kibocsátással vesz részt, és a fosszilis tüzelőanyag használata tovább növekszik. Amint kivesszük a karbont a talajból, az a globális szénciklus részévé válik, és onnantól foglalkoznunk kell vele. Egyik pillanatban megkötheti egy fa, egy vizes élőhely, egy lazac, a következőben azonban újra a légkörben van. A kibocsátás semlegesítése nem kibocsátás-csökkentés, hanem bűntudat-csökkentés.

Világvégét váró tagadók vagyunk - felmentjük magunkat a cselekvés alól, mert úgy gondoljuk, hogy vesztésre állunk, reménytelennek látjuk a helyzetet. A reménytelenséggel nem az a baj, hogy morálisan helytelen hozzáállás, hanem az, hogy nem bizonyított, hogy nincs remény. Nem tudjuk biztosan, hogy az emberiség képes lesz-e megfelelni az előttünk álló kihívásoknak – de azt sem támasztja alá semmi, hogy nem leszünk képesek. A reménytelenség vészhelyzetekben irreleváns. Amikor ég a ház nem érünk rá reménykedni, hogy kijutunk, vagy kétségbeesni, hogy nincs kiút. Mindent megteszünk, hogy kijussunk, átgondoljuk a lépéseket és cselekszünk, amíg ki nem kerülünk, vagy el nem veszünk. Vészhelyzetben a cselekvés jelenti a probléma megoldását.

Optimista tagadók vagyunk: „A dolgok majd megoldódnak; mindig megoldódtak.” Hiszünk benne, hogy minden jóra fordul, de pont emiatt nem veszünk részt a cselekvésben, mert úgy gondoljuk, hogy nélkülünk is menni fog. A kétségbeesés ellenkező oldalán vagyunk, és ugyanúgy kivonjuk magunkat a cselekvés és a felelősség alól. Márpedig a tétlenség nagyon ragályos.

2021-ben az éghajlatváltozás tagadása nem a tudományos tények tagadását, hanem a vészhelyzet bekövetkeztének; a megoldáshoz való egyéni hozzájárulás fontosságának; és az egyértelműen szükséges lépések (ld. a fosszilis erőforrások használatának radikális csökkentése) megtételének tagadását jelenti. Ha hinni valamiben azt jelenti, hogy úgy is viselkedünk, mintha igaz lenne amiben hiszünk, akkor a legtöbben tagadók maradunk, és az eredmény ugyanaz: nem teszünk valódi lépéseket a változás érdekében. Saját klímatagadásunk felismerése nem szégyen, hanem a cselekvés első lépése! Mindannyian felelünk a megoldásért, és felhasználhatjuk a sokféle képességünket, tehetségünket, eszközeinket. Mindannyian tehetünk egyénileg valamit, megosztva egymás között a feladatokat - ez a közösség ereje. Együtt kell dolgoznunk az ügyön és minden áldott nap tennünk kell érte valamit.

"Elég a szénből!" Vegyünk végre új irányt!

 

A tagadás enyhe formáitól a megoldásig és cselekvésig különböző utakon jutunk el, de a folyamat alapvetően mindannyiunktól belső és külső átalakulást is igényel. A saját életünkben a karbonmentesítés az elsődleges tennivaló – azaz rá kell szánnunk magunkat, hogy a következő öt évben évi 15%-kal csökkentjük az autózáshoz, repüléshez és fogyasztáshoz köthető kibocsátásainkat. Egyénileg nem tudjuk megoldani a problémát, de a saját kibocsátásaink csökkentésével időt nyerhetünk a nagyobb rendszerszintű átalakulások meglépéséig, és a viselkedésváltozás a körülöttünk lévőkre is hathat.

A külső átalakulás részeként a hatalmas energia-, szállítási, élelmiszer- és társadalmi rendszerek megreformálására van szükség. Szavazzunk azokra a politikusokra, akik ebbe az irányba tartanak! Legyen normális a klímaaggodalmakról és megoldásokról beszélgetni! Ássunk mélyebbre: akármivel is foglalkozunk – séf, felszolgáló, takarító, tanár, vállalkozó, egészségügyi dolgozó, teherautó sofőr, művész, munkanélküli, nyugdíjas – bármiben is vagyunk jók, bármit is tudunk hozzátenni az ügyhöz, mindenképpen szerepünk van a rendszerszintű változásban. Tegyük fel magunknak a kérdést: Hogyan tudom hasznosítani a képességeimet, a befolyásomat, a szakmámat, a hivatásomat? Mi az első lépés, amit megtehetnék?

Legyünk klímarealisták és cselekedjünk már ma!

 

Fordította: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2021. augusztusi (121.) számában

 

 

További olvasnivalók:

Ahogy gyarapszik a bizonyíték az emberiség klímaváltozásban játszott szerepére vonatkozóan, úgy változnak a dezinformációs taktikák, és a nagy szennyezők a klímaválság tagadása helyett inkább figyelemeltereléssel és a cselekvés halogatásával próbálkoznak. A kutatók sem tétlenkednek azonban, és olyan eszközökön dolgoznak, amelyek segíthetnek felismerni a klímatagadást.

Bővebben olvashatunk a témáról ebben a cikkben (angolul):

Climate change disinformation is evolving. So are efforts to fight back

Cselekvési lehetőségek:

Böngésszünk a www.kislabnyom.hu oldalon!

Kövessük a Kislábnyom közösségi oldalt és próbáljuk ki az ott bemutatott lehetőségeket.

 

Forrás: https://medium.com

Képek forrása: https://www.sciencenews.org, https://www.boell.de

 

 

 

Érdemes rápillantani rovatunkban fontosnak, érdekesnek talált híreket, interjúkat, tippeket, ajánlókat gyűjtöttünk. Klikk a linkekre! :-)

Az önellátás 13 pontja kezdőknek: https://gardenista.hu

Időzített ökobomba a percenként kidobott 3 millió maszk: https://greenfo.hu

Klímasztár pályázati felhívás: http://eghajlatvedelmiszovetseg.hu

Klímaválság ellen hatékonyan védekező magyar kistelepülések: http://okoroom.hu

Klímaváltozás és klímakutatók egy fotós szemével: https://wmn.hu/kult

Spanyolországban lehet alapjövedelmet igényelni: https://merce.hu

Vissza a természethez Kék-túrával: https://wmn.hu/wmn-life

 

 

Kép forrása: canva.com

 

A fapelletet az Európai Unióban jelenleg a szén tiszta alternatívájaként értékesítik, és mivel bioenergiának számít, jelentős támogatást is élvez ez az energiaforrás. Biztos, hogy az erdők eltüzelése enyhíti a klímaválságot?!

Észtország területének több, mint a felét, 2 millió hektárt fednek erdők. Ebből 380.000 hektár, beleértve a Haanja természetvédelmi területet is, az EU Natura 2000 hálózatába tartozik, azaz elvileg védelem alatt áll, és ritka, veszélyeztetett állatfajoknak ad otthont, pl. a feket gólyának, a békászó sasnak és a harisnak.

2015-ben az észt kormány engedélyezte a tarvágást a Haanja egyes részein, ahol vágásérett, idősebb erdőkkel borított nagyobb területeken vágják ki a fákat. A törzsekből készült pelletet ipari mennyiségben égetik Európa számos, korábban széntüzelésű erőművében, hő- és áramtermelés céljából.

Az erdőiket hagyományosan mélyen tisztelő észtek a fakitermelési szabályokat akkor enyhítették, amikor megugrott az észt fa iránti nemzetközi kereslet. Nem csak a bútor- vagy építőipar kopogtatott a fáért, hanem egy kevésbé várt iparág tényező is: a megújulóenergia ipar.

Az Európai Unió megújulóenergia-politikája 2009-től arra kötelezte a tagállamokat, hogy 2020-ig az energiaellátásuk 20%-át megújuló forrásokból fedezzék. Azóta az EU számos intézménye és tagállama tett friss megújuló energiás vállalásokat. A cél, hogy az Európai Unióban a megújuló energiatermelés aránya 2030-ra elérje a 32%-ot, de valószínűleg ez az érték tovább emelkedik a következő öt évben.

Mivel számos ország, ld. Ausztria, Dánia, Finnország, Lettország és Svédország biomassza nélkül nem tudná teljesíteni ezt a vállalást, az Unió a fás biomasszát szénsemleges, megújuló energiaforrásnak minősítette, mondván a fa és más erdei biomassza elégetése nyomán felszabaduló szén-dioxidot a növekvő új erdők semlegesítik majd. A fás biomassza akkor is megújulónak számít, ha nemcsak az erdőgazdálkodás hulladékaiból vagy maradékanyagaiból, hanem kivágott egész fákból származik.


Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a biomassza jelenleg az EU megújuló energiáinak csaknem 60%-át képviseli, jóval nagyobb arányban hasznosítjuk, mint a nap- vagy szélenergiát.

2016 és 2018 között Európában 69%-kal növekedett a 2011- 2015 közötti évekhez képest az eltűnő biomassza mennyisége, az erdőirtások mértéke pedig 49%-kal nőtt.


Az erdők pusztítása ellen tiltakozók azzal vádolják Észtországot, hogy a Natura 2000-es területeken történő favágás engedélyezésésvel megsérti az élőhelyekről szóló irányelvet, és aláássa az EU éghajlatvédelmi törekvéseit. Az Észt Környezetvédelmi Nonprofit Szervezetek Tanácsa (EKO) panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amely szerint Észtország rendszeresen megszegte erdővédelmi kötelezettségeit.

A nonprofit Észt Természetvédelmi Alapnál (ELF) dolgozó Siim Kuresoo azonban nem csak az észt kormányt okolja. Szerinte közvetlen összefüggés van az EU megújulóenergia-politikája által ösztönzött, és komoly támogatásokból növekedésnek indult biomassza-ipar, és a balti országok fakitermelésének fenntarthatatlan felgyorsulása között: „Ha azt nézzük, hogy 2019-ben az észt és litván pellet-export több mint fele Dániába, Hollandiába és az Egyesült Királyságba irányult, akkor kimondhatjuk, hogy ezeknek az országoknak a „zöld energia” használata közvetlenül hozzájárult a fakitermelés növekedéséhez e két balti országban.”


Az európai erőművek nem csak a balti erdőket pusztítják: 2,5 millió tonna Észak-Karolinából származó pelletet is elégetnek évente! A pelletgyártó cégek a szegényebb, sokszor feketék lakta közösségek közelében nyitnak új, munkát ígérő telephelyeket, majd rövid időn belül tönkreteszik a környezetet és a helyiek életminőségét az erdőírtással, zajterheléssel, légszennyezéssel, forgalommal…



A fakivágás miatt nem csak az élőhelyek pusztulnak, de a terület szénelnyelőképessége is hosszú időre csökken, mert az újonnan telepített erdők csak sokára lesznek képesek pótolni a zöldkorona veszteséget, ráadásul az sem mindegy, hogy milyen fafajtákkal történik az újratelepítés.

A pelletégetésből felszabaduló szén-dioxidot valóban semlegesítik az új erdők, ez a folyamat azonban a legjobb esetben is évtizedekig tart. Az időtartam függ:

  • a felhasznált biomassza jellemzőitől (fahulladék vagy rönk); 
  • a biomassza „életkorától”, azaz attól, hogy az elégetése előtt mennyi ideig vette ki a részét a légköri szén megkötéséből (ld. 2-3 évtized alatt több szenet kötnek meg a fák, mint amennyi égetésükkor a légkörbe kerül);
  • és attól is, hogy mi történik azzal a területtel, ahonnan a fákat kitermelték.

„Tovább növeljük a légkörbe kerülő szén-dioxid mennyiségét, ha eseti elbírálás nélkül fára vagy biomasszára cseréljük a szenet, a kőolajat és a földgázt – ezzel pedig veszélyeztetjük a párizsi klímaegyezmény sikerét – figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete.”



A számítások azt mutatják, hogy egységnyi villamos energia előállítása fás biomasszából több szén-dioxid-kibocsátással jár, mint ha földgázt, kőolajat vagy szenet égettünk volna az erőműben. A fák jelentős szén-dioxid-megkötők, ezért a kivágásukkal és elégetésükkel járó kibocsátáshoz az a CO2-mennyiség is hozzájárul, amelyet a fának már nem lesz módjában megkötni.

Tudósok becslése szerint átlag 90 év, amíg az írtással keletkező „szénadósságot” törleszteni tudjuk. A klímaváltozás megfékezése azonban az előttünk álló évtized feladata, nem gyártha-tunk többgenerációs szénadósságot! A láthatólag csak hosszútávon szénsemleges fabiomassza-égetés nem egyeztethető össze az éghajlatváltozási politikákkal!


„Az energiaágazat fabiomassza-szükséglete egyre nagyobb fenyegetést jelent az erdők és a hagyományos, erdőkre épülő faipari ágazatok számára. A fabiomassza szén-dioxid-semle-gességének feltételezése figyelmen kívül hagyja a „szénadósság” újbóli felszívódásához szükséges időtartamot, ami a fák produktivitásától, valamint az előző földhasználattól és –gazdálkodástól függ.” (https://www.europarl.europa.eu)


Fontos azt is figyelembe venni, hogy a fapellet égetésével előállított villamos energia nem lenne kifizetődő állami támogatás nélkül. A fabiomasszát azért használjuk a jelenlegi mértékben, mert az iparág jelentős támogatást kap, azaz lényegében közpénzből finanszírozzuk a szén-dioxid kibocsátás növekedését.

Lehetséges megoldások

  • Fentiek fényében újra kell gondolni az EU megújulóenergia-politikáját.
  • Le kell állítani a fabiomassza támogatását, különösen, hogy a szél- és napenergia mára jóval olcsóbb energiaforrásá vált.
  • A fabiomassza akkor lenne fenntartható, ha olyan erdőgazdálkodási hulladékokból származna, mint amilyen a fakéreg, a fűrészpor, valamint a ritkításból visszamaradt hulladékfa – de semmiképp sem a kivágott farönk.
  • Csak olyan projektek minősüljenek megújulónak, amelyek „szénadósság-törlesztési” periódusa egy évtized vagy még rövidebb. A számításoknak azt is tükrözniük kell, hogy a biomassza kitermelésével mekkora széntároló-kapacitást használunk fel.
  • Mivel a szél és a nap nem termel folyamatosan energiát, a biomassza csúcsüzem idején kiegészítő villamos energiát biztosíthatna.
  • Ha épületfaként hasznosítják, a faanyag széntároló kapacitása megmarad, sőt hozzájárulhat az acél- és cementhasználat csökkenéséhez (mindkettő jelentős szén-dioxid-kibocsátással előállított építőanyag).

 

Fordította és szerkesztette: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2021. márciusi (120.) számában

 

 

Források:

https://www.theguardian.com, https://www.e-gepesz.hu, https://mezohir.hu

Képek forrása:

https://www.theguardian.com, https://phys.org, http://www.biodiesel-machine.com

 

 

 

 

A Sötét vizeken című film egy már-már klasszikus történetet mutat be. Adott egy kisváros, egy nagy céggel (DuPont), ami rengeteg munkahelyet biztosít és látszólag mindenben támogatja a lakosokat, de mégis láthatóan titkol valamit a háttérben (pl.: egy veszélyes, és még csak nem is véletlen vegyi szennyezést). És adott egy fiatal, ügyes, éppen ehhez a kisvároshoz kötődő ügyvéd (Mark Ruffalo), aki korábban nagy cégeket képviselt, de még hisz az igaz ügyben és a rendszer tisztaságában. A film lassú, kicsit sötét, de kicsit el is ülteti a reményt, hogy sikerülhet perrel, jogi úton, igazi felelősségre vonni a céget.

És hogy mitől is olyan érdekes a Sötét vizeken, és miért ajánljuk? Mert ez nem csak egy jól megírt forgatókönyv alapján készült színes kis dráma, hanem a valóság. A film alapját egy a New York Times-ban megjelent cikk (The Lawyer Who Became DuPont's Worst Nightmare) adja, a filmben bemutatott szélmalomharc pedig egy bizonyos PFOA-nak (perfluoroktánsavnak) nevezett anyag kapcsán indul el, amit többek között a teflon gyártása során is használnak.

A teflon hosszú ideig csak remek tulajdonságairól volt ismert, hiszen valóban tökéletes, tapadásmentes felületet biztosít, ezért használják serpenyőkben, grillsütőkben, de például mikrohullámú sütőben elkészíthető popcornban is. A probléma viszont, hogy a PFOA szennyeződésként benne marad a kész teflonban, illetve a teflon túlmelegedésekor a széttöredező molekulák erre az anyagra bomlanak le. Ma már igazolt tény, hogy a perfluoroktánsav rákkeltő, és nagy valószínűséggel köze lehet az egyre gyakoribb elhízás, valamint figyelemzavaros hiperaktivitás szindróma kialakulásához is. (Forrás: TVE)

A viszonylagos jó hír, hogy a teflon edények PFOA-kibocsátása alacsony, csak kb. két éves használat után nő meg, vagy túlhevítés esetén, ha 230 C° fölé emelkedik a hőmérséklete . (Forrás: TVE) Azonban régi, karcos edényeinktől és eszközeinktől szabaduljunk meg, mihamarabb! Az, hogy a teflonhulladékot milyen gyűjtőbe kell tenni, nem teljesen egyértelmű. Van olyan szolgáltató cég, aki azt javasolja, hogy a kommunális hulladékba tegyük, mivel nem újrahasznosítható. Mások azt javasolják, hogy a legközelebbi hulladékudvarban érdeklődjünk a leadás lehetőségéről. Ha pedig új eszközt vásárolunk, válasszunk inkább öntöttvas, rozsdamentes acél, kerámia stb. eszközöket.

És ha egy pillanatra visszatérünk a történetre, fontos megemlíteni, mert ez adja az igazi csavart: a DuPont saját tesztjein, vizsgálatain már a gyártás korai fázisában kimutatta az egyértelműen összefüggésben álló megbetegedéseket, dolgozói körében, de eltitkolta. És ha a filmet nézzük, nem tehetünk mást, mint tehetetlenül, ökölbe szoruló kézzel szurkolunk, ügyvédünknek, hogy ne adja fel. És közben érdemes meggyőzni magunkat, hogy nekünk sem szabad.

 

Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2020. márciusi (118.) számában

 

 

Források:

Minálunk inkább ne tessék a csapból inni (index.hu)

Teflon: a tapadásmentesség előnyei és hátrányai (tudatosvasarlo.hu)

Kép forrása: Mary Cybulski© index.hu, treehugger.com

 

 

 

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két szerző, akik 100 különleges hercegkisasszony életét írták és rajzolták le...

A jelenleg zajló iskolamentes napokban sok szülő, pedagógus, nevelő a következetes tananyag-leadás és –számonkérés hiányáért aggódik, ezért bemutatunk két olyan könyvet, amelyek amellett, hogy ismeretet közölnek, nyitottságra, bátorságra és elfogadásra nevelik a fiúkat, lányokat egyaránt.

Az Esti mesék lázadó lányoknak nevű kiadvány hat éven felüli gyerekeknek ajánlott két kötetes könyv, amely kötetenként 100 világhírű és szakterületén eredményes nő történetét mutatja be. Mindegyik lány/nő/csaj története valamilyen szempontból példaértékű, annak ellenére, hogy a világ minden tájáról, teljesen különböző háttérrel indultak az életbe. Tevékenységük is egészen más korban és más szakterületen zajlott, művészetektől a tudományig a közösségszervezésen keresztül.

A kötetek első angol nyelvű kiadásuk közösségi finanszírozással jött létre a Kickstarter oldal segítségével. Rekordot döntött az ötletre adományozott összeg és annak a gyors időtartama.

A hőscsajok történeteit tartalmazó könyvek által létrehozott márkanév kívül más termékek forgalmazását is lehetővé tette: táskák, határidőnaplók, pólók kaphatóak, amelyek szellemiségükben illeszkednek a könyvek üzenetéhez vagy viselésük a női kezdeményezés létjogosultságát továbbítja a külvilág felé.

A szerzők nem először szólnak a gyerekolvasókhoz, Elena Favilli (díjnyertes újságíró és médiavállalkozó, a Timbuktu Labs alapítója és vezérigazgatója, és ez az ötödik gyerekkönyve) és Francesca Cavallo (többkötetes szerző és díjnyertes színházi rendező, a Timbuktu Labs alapítója, kreatív igazgatója, akinek ez a hetedik gyerekkönyve) Timbuktu Labs egy innovatív gyerekmédia-központ, amelyet a könyv szerzői alapítottak.

A 2016 majd 2018-ban megjelent két kötetet már 47 nyelvre fordították le, magyar nyelven 2018-ban jelentek meg.

A gyerekirodalomban elindított egyfajta lavinát a női példaképek bemutatásában, hiszen ezután jelent meg a két csak magyar vonatkozású kötet: a Magyar mesék lázadó lányoknak és az 50 elszánt magyar nő . Legalább ennyire érdekesnek tűnik a román nyelvű és vonatkozású Nesupusele című két kötetes kiadvány is.

A könyvek tartalmáról nem árulunk el többet, mindenki próbálja meg elolvasni és a környezetében élő gyerekeknek bemutatni. A mindennapjaink lelassultak, de ugyanakkor óráról órára, sőt percről percre, más helyzethez kell alkalmazkodnunk. Most van legjobban szükségünk kreativitásra, friss ötletekre és olyan valós történetekre, amelyekben egy reményteli megoldás a végkifejlet.

 

Szerkesztette: Péter Emőke, Eco-Trend Egyesület, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2020. februári (118.) számában.

 

 

Forrás: https://www.rebelgirls.com/

Képek forrása: www.mora.hu

 

 

 

 

Gondoljon a kedves Kislábnyom hírlevélolvasó a legkedvencebb szabadidős tevékenységére, például horgászás, sziklamászás, süteménykészítés stb. Képzelje el, hogy azokkal a társakkal együtt, akikkel ezt a szabadidős tevékenységét rendszeresen gyakorolja, közös munkával a családjaik számára az egészséges élelmiszerellátását is megoldják.

Az írországi Moher-sziklák közelében az ott rendszeresen szörföző sportolók kialakították a Moy Hill Farm nevű gazdaságot, amely nemcsak a saját élelemfogyasztásukhoz nagyban hozzájárul, hanem a környéken lakókat is ellátja egészséges élelemmel.

A Moher-sziklák az írek egyik legjelentősebb turistalátványossága. Gyakorlatilag egy nyolc kilométer hosszú meredek, majdnem függőleges sziklafal a sziget nyugati partjainál. Mivel szörfösök számára egy ideális helyszín, néhány profi szörfös területet vásárolt a környéken, azzal a céllal, hogy közösségi kertészkedés során megtanulhassák és megtapasztalhassák az egészséges élelem előállításának módszereit és eszközeit.

A telekvásárlást egy etikus banktól és barátoktól, családtagoktól kapott kölcsön segítette. Jelenleg 26 hektáron elterülő kert körül hozzávetőleg húsz személy lakik lakókocsikban , állandó sátrakban vagy a közelben bérelt házakban. A gazdálkodó szörfösök az időjárást ideálisnak találják a növénytermesztéshez, válatkoznak a csapadékos és napos időszakok.

A termést ún. „dobozos” rendszerben értékesítik, amelyekre a vásárlók előzetesen feliratkoznak. (dobozos rendszerekről Magyarországon ld. ITT)

A Moy Hill Farm az élelmiszerellátás és -értékesítésen túl, talajt regenerál és az ökoszisztéma egyensúlyát hozza rendbe. Ugyanakkor az átlátható együttműködés, az öszinte és vidám közös építkezésnek egy fészke.

A múlt év végétől szünetel a farm működése. Mikorra ismét tavaszi életre kel, mi is elgondolkodhatunk egy hasonló kezdeményezésen a saját életünkben.

 

Összefoglaló: Péter Emőke, Eco-Trend Egyesület, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2020. februári  (118.) számában.

 

 

Forrás: https://www.moyhillfarm.com/

Képek forrása: https://www.moyhillfarm.com/, https://www.cliffsofmoher.ie

 


A 2019-ben Szentendrén megrendezett egyetemi hallgatók innovációs házépítő versenyén, a nemzetközi Solar Decathlon Europe-on a két magyar csapat, a Hungarian Nest+ (Magyar Fészek+) és a Koeb elnevezésű projektekkel az ún. „Kádár-kocka” háztípusra terveztek fenntartható és energiahatékony frissítéseket.

A „Kádár-kocka” jellemezte a magyarországi családiház-építést a hatvanas évek elejétől a nyolcvanas évekig, négyzetes alaprajzú, általában 100 négyzetméteres, sátortetős háztípus. Körülbelül 800 ezer lehet belőlük Magyarországon, összesen két millióan élhetnek ilyen otthonokban. A benne lakók többségének nemcsak a házak esztétikai megjelenése a problémája, hanem az, hogy elavultak, elsősorban energetikai szempontból.

A Solar Decathlon innovációs verseny célja az, hogy a zöldtechnológiákat népszerűsítse, elősegítse az innovatív építészeti fejlesztéseket és szorosabb kapcsolatot hozzon létre az egyetemek és a piaci szereplők között. A versenyzők feladata olyan lakóépületek tervezése és megépítése, amelyek esetében a tervezése során figyelembe veszik a napelemes és napkollektoros rendszerek magas szintű integrálását, a helyi és újrahasznosított anyagok alkalmazását, a bioklimatikus tervezést és a természet-alapú megoldásokat. Az idei, magyar rendezésű verseny fő szakmai témaként a meglévő épületállomány felújítását célzó építészeti megoldásokat emelte ki.

Például az Over4 elnevezésű projekt keretén belül a kommunista korszakban Románia városaiban épült 5 emeletes társasházak helyreállítására találtak megoldást.

A magyar egyetemek közül három képviseltette magát: a Budapesti Műszaki Egyetem önállóan indult, míg a Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem az algériai Blidai Saad Dahlab Egyetemmel partnerségben. Mindkét csapat a „megörökölt” kockaházat próbálta újragondolni.

A Műegyetem öt kara (építészmérnöki, építőmérnöki, gépészmérnöki, villamosmérnöki és társadalomtudományi) közösen dolgozta ki a Koeb modult, ami szerintük leginkább az IKEA-bútorokéhoz hasonlító rendszer.

Rendszerben gondolkodva akár egy egész energiatermelő falu is kialakítható ilyen elemek segítségével, melynek bekapcsolása az országos energiahálózatba segítheti a máshol termelt napenergia tárolását is.

A Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem az algériai Blidai Saad Dahlab Egyetemmel közösen a Hungarian Nest+ (Magyar Fészek+) mintaház fejlesztésén túl a mintaház zöld környezeti integrációjára és társadalmi beágyazódására is különös hangsúlyt fektetett. Számos megoldási változatot és technológiai újítást dolgozták ki a közös munka során, melynek köszönhetően a Hungarian Nest+ (Magyar Fészek+) projekt különböző változatai képesek valós megoldást adni a fenntartható, energiatudatos, kis ökológiai lábnyomú emberi létre. Tolófalrendszerrel vették körbe a kockaházakat, amellyel újrarendezték a ház alaprajzát, tájolását, így praktikusabban használható ki arendelkezésre álló tér, és közvetlenebbé válik a ház kapcsolat a környezettel. Az épületek alatti hűtőlabirintus, a déli oldalon mobil naptér, és számtalan más megoldás segíti az épület energiatakarékosságát.

Míg a régi elemekből néhányat megtartanának, a tetőzetet például cserélnék, a felszabaduló faanyagot a belsőépítészetnél, ill. a hőtermelésnél, míg a bontott cserepeket az alapzati léghűtő labirintus párafogó-hűtő falaként hasznosítanák.

A versenyházakból álló kiállítás bontási munkálatai elkezdődtek, de néhány ház ott marad a szentendrei területen és 2020-ban újabb formában, újabb házakkal bővülve "Mintaház- és élő laboratórium-parkként" várja majd a Kislábnyom hírlevél olvasóit.

Reméljük, hogy a SDE19 keretében megépült zéróhoz közeli energiás házak mérései tovább folytatódnak és hasznos gyakorlati információ- és tudásanyagként szolgálhatnak az építőipari vállalkozásoknak, beruházóknak és kivitelezőknek, szakpolitikának, valamint kutatóknak egyaránt.

 

Szerkesztette: Péter Emőke, Eco-Trend Egyesület, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019.novemberi (116.) számában

 

 

Forrás: http://www.sde2019.hu/

Kép forrása: Kádár-kockák, HunNestPlus, Over4, Koeb

 

 

 

2018-ban Preston város környéke lett Nagy-Britannia legtöbbet fejlődő városi régiója egy jelentés szerint, ami azt bizonyítja, hogy itt javultak legjobban az élet- és munkafeltételek az egész országban. Az összesen 42 várost listázó felmérésben a következő szempontokat vették figyelembe: milyen munkalehetőségek, bérek, lakhatási és közlekedési lehetőségek vannak, mennyire érvényesülnek a környezeti szempontok, és hogy mi a helyzet az élet-munka egyensúly kapcsán.

Preston sikerének titka abban rejlik, hogy a városvezetés egy újszerű gazdaságpolitikai útra terelte a város menedzselését.

A Kislábnyom hírlevélnek majdnem minden lapszámában bemutatunk valamilyen alternatív (köz)gazdaságtan módszert és társadalmi megközelítést, mint például a Nemnövekedés mozgalom vagy a Fánk-közgazdaságtan, most meg az ún. Preston-model.

Az Anglia északnyugati részén fekvő 140 ezer lakosú város ugyanazokkal a gondokkal küzdött, mint bármelyik hasonló nagyságú európai város: helyi ipara összeomlott, a 2008-as gazdasági válság negatív hatása elhúzódott eredményeként nőttek a társadalmi egyenlőtlenségek, leromlott a közhangulat.

Emiatt radikális változtatásra szánta el magát a városvezetés, szakított a legtöbb önkormányzat által követett hagyománnyal, hogy az odacsábított multinacionális tőkétől remélje a gazdasági fellendülést. Választási kampányokban minden jelölt felhasználja kampányában a helyi gazdasági szereplők fellendítésének szlogenjét, de helyzetbe kerülve mégis a nagyvállalatok befektetései után kuncsorog.  Ezzel ellentétben a prestoni városvezetés rávette a város kiemelt intézményeit, az egyetemet, a főiskolát, az önkormányzatot, a kórházat és a rendőrséget, hogy helyi szolgáltatásokat és termékeket vásároljanak. Az eredmények látványosak: a helyi beszerzés 74 millió fonttal nőtt öt év alatt. Ennek eléréséhez egyik eszközük a nagy tenderek szétdarabolása apró szerződésekre, azzal a céllal, hogy helyi kisebb cégek is reális eséllyel indulhassanak.

A preston-i mintának a gyökere, mint a közösségi vagyongyarapítás modellje, az amerikai Cleveland városban már gyakorlatba ültetett intézkedésekből indult, amely az 1956-ban létrehozott baszk Mondragon Szövetkezet napjainkban is virágzó sikere inspirált.

A mostanig kiépített városfejlesztés egyelőre radikális kuriózumnak számít.

Bírálói szerint a prestoni rendszer preferálja a protekcionizmust és sérülékeny a válságokkal szemben, ugyanakkor a Munkáspárt politikusai a prestoni rendszert követendő példaként népszerűsítik.

A jövőre nézve számos tervvel szeretnék megerősíteni a Preston-model működését, például saját szövetkezeti bank létrehozása, szövetkezeti alapon működő startupok indítása. Sikerességükről majd néhány éve múlva fogunk beszámolni a hírlevél olvasóinak. Ennek a sikernek a titka nem csak az anyagi jólétben rejlik, hanem a lakók változás utáni vágyában és a demokrácia alakításában való aktív részvételében.

A posztkommunista Kelet-Európa lakói számára a „szövetkezet” kifejezés elvesztette hitelét, negatív tartalmat hoz elő az emlékezetünkből. Ettől függetlenül, meg kell próbáljuk megtalálni a számunkra követendő és „elmagyarosítható” elemeket a Preston-modelből.

 

Szerkesztette: Péter Emőke, Eco-Trend Egyesület, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019.novemberi (116.) számában.

 

 

Forrás: https://444.hu

Kép forrása: Preston Market és Preston Model

 

Kapcsolódó adatbázisunk példamutató magyar települési kezdeményezésekről:

http://kislabnyom.hu/lathatovidek

 

 

 

A számítástechnikai cégek szerint a mesterséges intelligencia és a digitalizálás hozza el a jobb jövőt. De egy számítógépekkel telepakolt világ sem az embereknek, sem a bolygónak nem jó.

 

A Facebook adattároló központjának szerverterme Lulea közelében, Svédországban. A világ adatközpontjai jelenleg 200 terawatt óra áramot fogyasztanak évente – nagyjából ennyi Dél-Afrika teljes fogyasztása.

Fotó: Simon Dawson/Bloomberg via Getty Images

 

Az épített környezet lassan egyetlen óriás számítógéppé válik. Az „okos funkciók” beszivárognak az üzletekbe, otthonokba, munkahelyekre, városokba. Ahogy mendegélünk át a hétköznapokon úgy generálódnak, tárolódnak és kerülnek elemzésre rólunk az adatok, hogy aztán a személyt jellemző algoritmikus következtetésekké álljanak össze, és rendszerezzék a világról szerzett tapasztalatainkat.

Egyre több aktivista, újságíró és tudós igyekszik felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ez a digitális körülzártság veszélyes. A munkaadók algoritmikus eszközöket használnak az alkalmazottak megfigyelésére és ellenőrzésére, de a rendőrség is folyamodhat ilyen eszközökhöz. A negatív utópiák sora lényegében végtelen: a főbérlők „okos zárakkal” rakják ki az utcára a lakókat, az egészségbiztosítók magasabb árat szabnak, mert mondjuk az aktivitásmérő Fitbit karkötő jelent a biztosítónak, hogy nem mozgunk eleget.

A digitalizáció nem csak az emberekre jelent kockázatot, hanem a bolygóra is. Az idei július volt a legmelegebb az eddigi mérések alapján, hatalmas mennyiségű jég olvad a sarkvidékeken, és Indiában több mint fél milliárd embert fenyeget a vízhiány. A számítógépek rohamosan növekvő száma közvetlenül járul hozzá a válsághoz. A digitalizálás klímakatasztrófával jár: ha a vállalatoknak és kormányoknak sikerül az életünket „adatosítani”, könnyen lehet, hogy az adatközpontú világnézet elnyeli az életterünket.

Hogy megértsük az adat és a klímaválság közti kapcsolatot, vetnünk kell egy pillantást a gépi tanulásra (machine learning, azaz ML). Az ML kutatására, fejlesztésére, és alkalmazására dollár milliárdokat költenek, mert az elmúlt évtizedben elért komoly áttöréseknek köszönhetően az ML hatékony minta-/alakfelismerő eszközzé vált, amit arcok elemzésétől elkezdve a fogyasztói preferenciák előrejelzéséig sok mindenre lehet használni. A számítógépek hatalmas mennyiségű adatot lefuttatásával „tanulnak": a csecsemők életük első pár hónapjában megtanulják felismerni az arcokat, de egy számítógépnek több millió arcképet kell „megnéznie” ahhoz, hogy megértse mi az arc.

A folyamat a felhőknek hívott adatközpontokban történik, amelyek működését általában fosszilis erőforrásból előállított áram garantálja – azaz az ML karbon-lábnyoma igen nagy.

De nem csak az ML tanulási modelljével van gond, hanem az adatéhséggel is, amit generál, és ami a mindent elnyelő digitalizálás fő oka. A vállalatok és kormányok annyi adatot igyekeznek gyűjteni, amennyit csak lehetséges, mert az ML segítségével ezekből az adatokból értékes mintákat nyerhetnek. Ezeket segítségével eldönthetik, hogy kit kell kirúgni, kit kell letartóztatni, mikor kell a berendezéseket karban tartani és hogyan kell reklámozni egy új terméket.

Az egyik legjobb módja az adatgyártásnak, ha mindenhova kis, összekapcsolt számítógépeket rakunk: a Cisco előrejelzése szerint 2022-re 28,5 milliárd számítógép lesz hálózatba kapcsolva a világon. Ezeknek a legyártása is rengeteg energia, de a belőlük származó adatok a szintén karbon-intenzív felhőben kerülnek majd tárolásra. Az adatközpontok jelenleg 200 terawatt óra áramot fogyasztanak évente. A Huawei egy sokat idézett kutatója, Anders Andrae szerint ez a szám 3030-ra valószínűleg 4-5-szörösére növekszik majd.

Mit tehetünk, hogy csökkentsük az adatokhoz köthető kibocsátást? A Greenpeace régóta sürgeti az adatközpontok üzemeltetőit, hogy térjenek át megújuló energiaforrásokra és javítsák az energiahatékonyságot. Az erőfeszítéseiknek van is eredménye, a megújuló energiaforrások használata jelentősen nőtt az adatközpontok körében. Az elmúlt években a jobb technológiának és méretgazdaságosságnak köszönhetően csökkent a felhők energiafogyasztása. De az is egyértelmű, hogy a klímaválság kezeléséhez nem elég az adatok zöldítése, radikálisabb cselekvésre van szükség.

Az egyik lehetséges megoldás például az, ha kevesebb adatot gyártunk! Szembe kell fordulnunk az elképzeléssel, amely az épített környezetünket egyetlen nagy számítógépként látja. Meg kell akadályoznunk, hogy az okos megoldások vegyék át az irányítást az életünk minden területe felett. Csökkentenünk kell a számítógépek számát, ha csökkenteni akarjuk a kibocsátást.

Ez az elgondolás sokak szemében biztosan „infoludditának”, azaz az információs technológiát támadónak, géprombolónak tűnhet. A ludditák hősi alakjai és technológiai gondolkodói a történelemnek. A XIX. századi Angliában összetörték a textilipari gépeket, mert – bár fényes jövőt ígértek nekik - pontosan látták, hogy azok a gépek a jelenben nagyon is veszélyeztetik a megélhetésüket.

Minket is gyakran igyekeznek hasonlóan megvezetni: a nagy számítástechnikai cégek szüntelenül hirdetik, hogyan fogja elhozni a mesterséges intelligencia és digitalizáció a jobb jövőt, de a jelenben a mindenhol felbukkanó számítógépek átveszik az életünk fölött az ellenőrzést – és ráadásul a bolygót is pusztítják.

Szerencsére napjainkban is léteznek ludditák, akik próbálják megfékezni és kijátszani a digitalizációt, az okos lámpaoszlopokat, és arcfelismerő kamerákat San Fransiscótól Hongkongig.

Az ellenállás azonban nem elég, szükségünk van egy jövőképre is. A ludditákat követve például törekedhetnénk a technológia demokratizálására: a közjóra káros gépeket el kéne pusztítanunk és olyan gépeket létrehoznunk, amelyek segítenek rajtunk és a világon.

 

 

Tinédzserek és diákok egy klímatüntetésen a Fehér Háznál, Washington 2019. szeptember 13.

Fotó: Nicholas Kamm/AFP/Getty Images

 

 

Nem csak az számít, hogy egy adott szolgáltatás mennyi adatot gyűjt, hanem az is, hogy az a szolgáltatás milyen hatást fejt ki a világra – és van-e rá egyáltalán szükség.

A komputerizáltság visszafogása nem azt jelenti, hogy nem lesznek számítógépek. Azt jelenti, hogy az élet nem minden területe lesz adatosítva és számítógépesítve. A mindenütt jelen lévő okos megoldások sokak kárára gazdagítják az adatokkal hatalmat szerző keveseket, miközben olyan ökológiai károkat okoznak, amely emberek milliárdjainak az életét fenyegetik.

Hogy mely számítógépen végzett tevékenységek maradjanak meg egy kevésbé komputerizált világban, azt az emberiségnek kell eldöntenie. Hogy egy adott gép árt-e vagy használ a közjónak, azt csak a köz döntheti el. Csak közösen, tapasztalati úton és demokratikus érveléssel adhatunk erre választ.

A jövő zéró-kibocsátású közösségében az embereké kell, hogy legyen a döntés joga, nem csak abban a tekintetben, hogy hogyan hozzuk létre és alkalmazzuk a technológiákat, de abban is, hogy egyáltalán létrehozzuk-e az adott technológiát. A haladás egy absztrakt fogalom, amely nagyon sok kárt okozott az elmúlt évszázadokban. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy milyen irányban akarjuk a haladást és kinek az érdekében? Van olyan, hogy egy adott technológiára nincs szükség. Van olyan, hogy a legjobb, amit egy géppel tehetünk az, ha összetörjük.

 

Fordította és szerkesztette: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. novemberi (116.) számában.

 

 

Forrás: https://www.theguardian.com

Képek forrása:

https://www.theguardian.com, R Parthiban/APhttps://www.hongkongfp.com

 

Kapcsolódó cikkeink, írásaink:

Tényleg zöld és "tiszta" az online élet és az online kiadványok?

Az internet és technológiai nélküli élet tanulságai

 

 

 

Ha egy évvel megnövelnénk az okostelefonok és egyéb elektromos eszközök élettartamát, az már önmagában annyi kibocsátás-csökkenést jelentene az EU-nak, mintha évente két millió autóval kevesebb járna az utakon – írja egy újonnan megjelent tanulmány, amelyben arra keresték a választ a szakértők, hogy az okostelefonok, notebook-ok, mosógépek és porszívók tartósabbá tétele milyen előnyökkel járna a klímaváltozás szempontjából.

A kutatás szerint, ha öt évvel növelnénk az EU-ban használt említett eszközök élettartamát, akkor 2030-ig közel 10 millió tonnával csökkennének a kibocsátások évente, ami olyan, mintha évente öt millió autóval kevesebb lenne az utakon (kb. ennyi autó van nyilvántartásba véve Belgiumban). Az egy éves élettartam hosszabbítás 4 millió tonna kibocsátás-csökkenést eredményezne.

A számok azért ilyen nagyok, mert az új elektromos eszközök gyártásának és szállításának, illetve a régi eszközöktől való megszabadulásnak óriási az energia- és erőforrásigénye.

Az Európában vizsgált termékek között az átlag 3 év élettartamú okostelefonok klímaváltozást fokozó hatása a legnagyobb. A tanulmányban szereplő becslések szerint a telefonok 14 millió tonna üvegházhatású gázkibocsátásért felelnek évente, ami több, mint Lettország 2017-es karbon-költségvetése. Ha egy évvel tovább használnánk őket, megspórolnánk 2 millió tonna kibocsátást, írja a jelentés.

Az eldobható okostelefon klímahatása túl nagy, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy pár évente újat vegyünk. Olyan termékekre van szükség, amelyek tovább tartanak és javíthatóak.

Javítsuk meg: jogunk van hozzá

A tanulmány megjelenése egybeesik az Európában is egyre erősödő Right to Repair mozgalom terjedésével, amely a tervezett elavulással igyekszik felvenni a harcot - azzal a gyártói gyakorlattal, amely rövid életűre tervezi a termékeket, nem teszi lehetővé a javításukat vagy csak nagyon drágán, és emiatt idő előtt cserélni kell a készülékeket. 

Bár nehéz megítélni, hogy a vállalatok tervezetten rövidítik-e meg az elektromos készülékek életciklusát, a vásárlók által lecserélt meghibásodott eszközök aránya 2004 és 2012 között 3,5%-ról 8,3%-ra nőtt.

A civil szervezeteknek nemrég sikerült elérniük, hogy az EU szabályozza a kérdést, és a termékek egy szűk körére – TV-k, hűtőszekrények, mosógépek, mosogatógépek és világítástechnikai eszközök - előírja az élettartam növelését. 2021-re a gyártóknak biztosítaniuk kell ezen termékek szétszedhetőségét, a szervizek számára pedig az alkatrészeket, és a javításra vonatkozó információkat. Az új szabályok a 2009-ben alkotott környezetbarát tervezésről szóló irányelv (Ecodesign Directive) részei, és idén ősszel fogadja el őket az Európai Bizottság. A tanulmány sürgeti az EU döntéshozóit, hogy az okostelefonok és laptopok is kerüljenek fel a környezetbarát tervezési irányelv listájára.

 

Fordította és szerkesztette: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. novemberi (116.) számában.

 

 

További olvasnivalók: Mitől zöld egy mobiltelefon? – Cikksorozat a Kislábnyom hírlevél korábbi számaiból

 

 

Forrás: https://meta.eeb.org

Képek forrása:

https://meta.eeb.org, https://www.newsweek.com, http://ifixit.org