Életet adó városi fák

A londoni fák által nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatásokat - vagyis a környezet természetes folyamataiból származó előnyöket - a közelmúltban 130 millió font (kb. 4750 milliárd Ft) értékűre becsülték. [1]

Ez az érték évente még körülbelül 20 fonttal növekedhet, de a valós érték sokkal magasabb lehet, tekintettel arra, hogy nehéz feladat számszerűsíteni a fák tágabb értelemben vett előnyeit, és azt, hogy pontosan mennyi ideig élnek.

Ezzel a témával régóta foglalkozunk, a fákra vonatkozóan már a Kislábnyom hírlevél 85. számában bemutattuk a Treeconomics nevű kezdeményezést, amelynek célja az élő fák értékének számszerűsítése. Az University College London kutatói most egy új módszertan segítségével a városi fák értékének meghatározására fókuszáltak, ami azért is fontos, mert a Föld lakosságának fele városokban él, és a városi fák létfontosságúak az emberi egészség és jólét szempontjából. A fák árnyékot adnak, csökkentik az árvízveszélyt, megkötik a szén-dioxidot (CO2), megszűrik a levegőszennyezést és élőhelyeket biztosítanak a madaraknak, emlősöknek és más növényeknek. Egy nagy, kifejlett fa helyettesítésének költsége több tízezer font, és kis facsemetékkel való helyettesítése azt jelenti, hogy csak sok évtized után tapasztalható majd a kifejlett fa "szolgáltatásaival" egyenértékű nettó haszon.

A legtöbb ember soha nem gondol úgy Londonra, mint egy erdőre. Mégis, több fát találunk Londonban, mint ott lakó embert. Az University College London kutatói által végzett új tanulmány azt bizonyítja, hogy a városi dzsungel képes elnyelni ugyanannyi szén-dioxidot, mint a trópusi esőerdők.

Az University College London kutatóinak csapata az Egyesült Királyság Környezetvédelmi Ügynöksége által gyűjtött, nyilvánosan elérhető légi LIDAR (lézer alapú távérzékelés) adatokat használta a földi mérésekkel együtt, hogy megbecsülje Camden (London egyik belső kerülete) összesen 85 000 fájának biomassza tömegét.

A fák újfajta mérése segít, hogy új perspektívából lássuk őket. Néhány idős fa hihetetlen történeteket őriz, amelyek kutatásába könnyebben beláthatunk az új mérési módszerek segítségével.

A fenntarthatóbb és élhetőbb városok megteremtése szempontjából alapvető fontosságú a fák hatékonyabb értékelési módja. Mindennapi tevékenységeinkben, döntéseink során próbáljuk védelmezni, szaporítani őket!

 

Fordítás és összefoglaló: Péter Emőke, Eco-Trend Egyesület, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. júliusi (108.) számában.

 

 

Forrás: https://theconversation.com/

Képek forrása: London trees és BedfordPark

 

[1] Az ökoszisztéma szolgáltatásokról bővebben a Kislábnyom Hírlevél 63. számában is olvashatunk.