Pedálos iskolabusszal élmény suliba járni

Az életben a legfontosabb dolgokat nem az iskolafalak között tanuljuk meg - talán mindennél jobban igaz ez a mondás Hollandiában, ahol már maga az iskolába jutás is számos élményt rejt. Manapság, mikor folyamatosan nő az üzemanyag ára és egyre több gyerek túlsúlyos, a holland nevelők egy nagyon pozitív ötlettel álltak elő arra nézve, hogy hogyan jussanak el a gyerekek az iskolába: közösen tekerve-hajtva az iskolabuszt!

Minden buszon 11, maximum 12 éves gyerek fér el egy felnőtt sofőrrel együtt, aki segít tekerni és biztosítja, hogy a gyerekek biztonságosan eljussanak az iskolába, majd a tanítás végén haza. A busz maximális sebessége 30km/h, és szükség esetén egy beépített elektromos motor is tud extra hajtóerőt adni.

Franciaországba a S’Cool Bus nevű nonprofit szervezet hozta be a bringabuszokat. Az alapító Amaury Piquiot célja az volt, hogy a reggeli közös pedálozással „a gyerekeknek öröm legyen az iskolába járás”. A szervezet teljeskörű szolgáltatást nyújt az érdeklődő iskoláknak, azaz biztosítja a buszokat, a sofőröket, a karbantartást, kidolgozza a járatok útvonalát, sőt, közlekedésbiztonsági oktatást tart a gyerekeknek és a szülőkkel történő kommunikáció is az ő feladatuk.

A busz ára 11 000$ körül van (kb. 3,3 millió Ft), és egyre népszerűbb, már belga, német, svájci, sőt madagaszkári iskolától is érkezett megrendelés.

 

Forrás:

https://www.treehugger.com/netherlands-kids-take-bicycle-bus-school-4857337

A bringabusz gyártója: https://www.metaalspecials.nl/

A busz használat közben Franciaországban:

https://www.youtube.com/watch?v=8EMQqggQ-po

 

Kép forrása: https://www.metaalspecials.nl/bicco-bike-2/