Meleg téli ebéd – egyszerűen és gyorsan

Némi otthoni előkészülettel és egy irodai vízforraló segítségével forró, melengető ételt varázsolhatunk magunknak a munkahelyen, ami a legzimankósabb hétköznapokon is garantáltan felmelegít.

A szürke, csapadékos napokon különösen jól esik egy tál meleg étel, amitől testünk-lelkünk új erőre kaphat. A munkahelyen általában ritkán állunk neki főzőcskézni, hiszen az irodai teakonyhák jellemzően kevésbé felszereltek, mint az otthoni konyhánk, és persze az ebédidő is elég szűkös a konyhaművészetünk kiélésére.

Ezért, ha úgy döntünk, hogy otthonról vinnénk valami meleg, egyszerű ételt, az alábbi kedvcsináló ötletek közül válogathatunk, vagy ezek alapján újragondolhatunk egy-egy általunk kedvelt ételféleséget.

Ehhez az ételtípushoz szükségünk lesz egy jól záródó, fedeles, hőálló tárolóedényre, pl. fém ételtároló doboz, hőálló üvegtál; de egy nagyméretű, fedeles utazó bögre is megteszi.

Élelmiszer-biztonsági okokból figyeljünk arra, hogy a főtt ételt kellően hűtsük le, mielőtt a tárolóedénybe tennénk. Ha pedig a munkahelyen hűtőbe tesszük ebédidőig, vegyük ki egy órával fogyasztás előtt, hogy legyen ideje szobahőmérsékletűre melegedni. Nincs is annál rosszabb, mint amikor egy isteni meleg levest kanalazva hideg falatokra bukkanunk…

Végezetül egy jó tanács: kísérletezzünk, próbáljunk ki új ételeket, új ízeket! Az alábbi receptek csak javaslatok; egyszerűen módosíthatók annak függvényében, mi van a hűtőnkben és a kamránkban. Például az előzetesen megfőzött tészta szinte bármely levesben megállja a helyét, csakúgy, mint egy kisebb tálnyi főtt rizs, köles vagy hajdina. A levesbetéteket és levesalapokat bátran variálhatjuk; a klasszikus csirkealaplé vagy zöldségleves például szinte mindenhez illik, de ha valami különlegesebbre vágyunk, használjunk egzotikus fűszereket. Miután felöntöttük forró vízzel az ételt, tanácsos néhány percet várni, hogy az ízek összeérjenek.

Az alábbiakban néhány kedvcsináló receptet osztunk meg:

Póréhagymás leves

Szeleteljünk fel nagyon vékonyra egy póréhagymát, kezdjük el kevergetni kevés olívaolajon, és adjunk hozzá egy mokkáskanálnyi rozmaringot és egy gerezd zúzott fokhagymát. Pároljuk addig, amíg megpuhul és enyhén karamellizálódik. Tegyük egy zárható edénybe. Ebéd előtt oldjunk fel egy (bio) leveskockát 400 ml forró vízben, és öntsük a párolt hagymára. Fedjük le öt percre, és már fogyaszthatjuk is egy szelet vajas pirítós kíséretében.

Koreai leves

Süssünk meg kevés olajon egy kis szeletelt bacont, csirkét vagy marhát, vagy húsmentes napjainkon felkockázott tofut. Adjunk hozzá egy gerezd zúzott fokhagymát, némi reszelt gyömbért, igény szerint egy kis chiliszószt, egy evőkanálnyi szezámolajat, egy kis miso krémet, valamint szójaszószt és cukrot. Öntsük az egészet egy fedeles, jól záródó edénybe, és tegyünk a tetejére félig megfőtt zöldséget (pl. zöldbab, spárga, brokkoli, répa), és némi finomra vágott zöldhagymát. A munkahelyen már nincs más dolgunk, mint hogy felöntsük 4 dl forrásban levő vízzel, és jól elkeverjük.

Pho leves

Süssünk meg 10 dkg vékonyra vágott csirkemellet egy kevés vöröshagymán, adjunk hozzá karikára vágott jégcsapretket, kevés reszelt gyömbért, két gerezd zúzott fokhagymát, egy csipet csillagánizst és egy csipet fahéjat, és fűszerezzük cukorral, sóval, esetleg halszósszal, ha van otthon. Öntsük egy zárható edénybe, adjunk hozzá finomra aprított chilipaprikát (ha szeretjük), vöröshagymát és zöldhagymát, friss korianderlevelet és egy csipetnyi feketeborsot. Főzzünk ki 7,5 dkg szélesmetéltet, ezt külön vigyük magunkkal egy másik edényben. A munkahelyen forraljunk 500 ml vizet, oldjunk fel benne egy (bio) leveskockát, és keverjünk össze mindent az alaplével. Fogyasztás előtt facsarhatunk rá egy kis citromot vagy lime-ot, ami remekül kihozza az ízeket.

 

Fordítás és összefoglaló: Király Andrea, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. novemberi (116.) számában.

 

 

Forrás: https://www.theguardian.com

Képek forrása: https://www.bizbazar.hu, https://palmafaproject.cafeblog.hu