Nettó nulla szén-dioxid kibocsátású lakópark épül Dél-Wales-ben

A világ egyik első nettó nulla szén-dioxid kibocsátású[i] lakóparkja épül Walesben, ahol a helyi önkormányzat 35 olyan lakóház fejlesztését hagyta jóvá, ami több tiszta energiát termel majd, mint amennyit felhasznál. A Parc Hadau nevet viselő projekt fejlesztései a jelenlegi tervek szerint idén tavasszal el is indulnak.

A Parc Hadau-i fejlesztések során egy olyan megújuló energiaforrásokból álló vegyes rendszert fognak kialakítani, ami a háztartások teljes éves energiaellátását biztosítja – így a lakóknak nem kell majd számlákat sem fizetnie. A készülő házak napelemekkel, hőszivattyúkkal és innovatív szellőztetőrendszerrel lesznek felszerelve, illetve energia tárolására alkalmas akkumulátorral is ellátják őket. A projekt során 11 db két-, 22 db három- és 2 db négy hálószobás otthont építenek majd.

Az épülő lakópark nem lesz teljesen lekapcsolva hálózatról, hiszen előfordulhat, hogy egy hideg téli estén szükség lesz plusz energia becsatornázására. Parc Hadau-ban mérni fogják az importált energiához kötődő karbon-intenzitást, és a visszatáplált tiszta energia segítségével egyensúlyba hozzák azt, így elérve a nettó nulla kibocsátást.

A Parc Hadau-t építő Sero Homes célja, hogy jó minőségű, megfizethető lakhatást teremtsenek. Éppen ezért, az elkészült otthonokat nem a szokásos piaci körülmények között fogják értékesíteni, hanem hosszú lejáratú kölcsönt biztosítanak majd, és nem lesz szükség nagy összegű foglalóra sem - hogy ezzel is segítsék a leendő lakókat, és ne csak az igazán jómódúak számára legyenek elérhetőek a lakások.

A Sero Homes ügyvezető igazgatója, James Williams szerint a jövőben „az otthonoknak minimalizálniuk kell a bolygónkra mért károkat, és nem a Földnek kell a működtetésük költségét megfizetni.”

Érdekes még megemlíteni, hogy a politikai oldalról már 2006-ban készült törvényjavaslat arra vonatkozóan, hogy az új otthonok mind nettó nulla szén-dioxid kibocsátásúra épüljenek, azonban ezt a javaslatot nem fogadták el.

Most azonban ismét előtérbe került a kérdés, hogy 2022-re minden új otthon karbon-semleges legyen.

James Williams úgy látja, hogy habár „az éghajlatváltozással kapcsolatos agenda felgyorsult az elmúlt években, az óriási kihívásokra most kell választ adnunk.” Azt is hozzátette, hogy „Parc Hadau jó nemzetközi példa lesz arra, hogyan is nézhet ki egy környezetbarát hely, ahol jó élni.”

 

Fordítás és összefoglaló: Szőllőssy Anita, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2020. márciusi (118.) számában

 

 

Forrás: https://www.theguardian.com

Kép forrása: serohomes.com

 



[i] Nettó nulla szén-dioxid kibocsátású épület az, ami egyrészt rendkívül energia hatékony, másrészt teljes energiaellátását helyi vagy külső megújuló energiaforrásokból biztosítják. Forrás: World Green Building Council