Meglepő, de lehet, hogy te is klímaválság tagadó vagy?

Az elmúlt pár évtizedben a klímaváltozás tagadása a nyilvánvaló elutasítását jelentette annak a megalapozott tudományos ismeretnek, amely szerint az emberi tevékenység megzavarja a Föld éghajlati viszonyait, és ez katasztrofális következményekkel járhat a jövőnkre nézve. Ezt a fajta tagadást hívhatjuk „Fafejű tagadásnak”, és az okait már rengeteget tanulmányozták.

Az ideológia, cinizmus, kapzsiság és intenzív propaganda mérgező elegyéből táplálkozó, klímaválsággal szemben tanúsított fafejű tagadás akadályt jelentett a múltban, de mára megkerülhető akadállyá vált, mert minden frusztrációja ellenére nem áll a válságra adott érdemi válaszok útjába. Ezek az érdemi válaszok azonban mégis – még mindig - váratnak magukra, és ennek mi többiek, a hétköznapjainkat „enyhe” klímaválság-tagadásban élők vagyunk az oka.

 

A földnek gondolkodókra van szüksége, nem tagadókra

Klímatagadás ellen tüntetők New York-ban 2017-ben.

 

Segíthet kezelni a problémát, ha felismerjük magunkon a tagadás alábbiakban ismertetett enyhébb formáit. Utána pedig végre nekiállhatunk megvalósítani a valódi változást hozó klímamegoldásokat.

A klímatagadás formái

VIP tagadók vagyunk - azaz nagyon fontos emberek (very important people, VIP) – és azt gondoljuk, hogy tevékenységeink fontossága indokolja a kibocsátásainkat. A gond ezzel csak annyi, hogy ha szeretnénk a visszafordíthatatlan változásokat megelőzni, és a kritikus éghajlatváltozási küszöbértékeken belül maradni, akkor nem léphetjük túl azt a tudomány által meghatározott szén-dioxid-kibocsátást, aminek a mennyiségén nincs az a fontosság, ami miatt alkudozni lehetne… Amit mi VIP tagadók kibocsátunk a nagy fontosságtudatunkban, azt az emberiség maximálisan megengedhető kibocsátásán belül maradva másoktól vesszük el, olyan emberektől, akiknek a túlélését jelentené. Amikor minden molekula számít, a méltányossággal is számolni kell!

Technológia-hívő tagadók vagyunk, akiknek az égessük-el-most-oldjuk-meg-később gondolkodásmódja feltételezi, hogy a következő nagy technológiai áttörés már a kanyarban van. Nem kérdés, hogy lesznek áttörések, de az nem kockázatkezelés, ha unikornisokra és csodaszerekre várunk, ráadásul a valóság sokszor elmarad a technológiai megoldásokat övező felhajtástól. A fúziós energiára, következő generációs nukleáris energiára, és a szén-dioxid légkörből történő kivonására vonatkozó fantáziák megvalósulása a legjobb esetben is több évtized. A kibocsátás azonnali csökkentése azért is elengedhetetlen, hogy időt nyerjünk az életképes technológiák fejlesztésére és széleskörű alkalmazására.

Semlegesítő tagadók vagyunk, akik a kibocsátás kompenzálásával lényegében bűnbocsánatot vásárolunk, azaz egyszerre keressük a bűnt és a felmentést. Fosszilis tüzelőanyagot égetünk és faültetéssel nyugtatjuk a lelkiismeretünket. A faültetés, a kék szénökoszisztémák védelme és a talaj szervesanyag-tartalmának javítása mind remek dolog, és mindre szükség is van, de a kibocsátás-kompenzálás lényegében egy piramisjáték, amiben egyre több kibocsátó egyre több kibocsátással vesz részt, és a fosszilis tüzelőanyag használata tovább növekszik. Amint kivesszük a karbont a talajból, az a globális szénciklus részévé válik, és onnantól foglalkoznunk kell vele. Egyik pillanatban megkötheti egy fa, egy vizes élőhely, egy lazac, a következőben azonban újra a légkörben van. A kibocsátás semlegesítése nem kibocsátás-csökkentés, hanem bűntudat-csökkentés.

Világvégét váró tagadók vagyunk - felmentjük magunkat a cselekvés alól, mert úgy gondoljuk, hogy vesztésre állunk, reménytelennek látjuk a helyzetet. A reménytelenséggel nem az a baj, hogy morálisan helytelen hozzáállás, hanem az, hogy nem bizonyított, hogy nincs remény. Nem tudjuk biztosan, hogy az emberiség képes lesz-e megfelelni az előttünk álló kihívásoknak – de azt sem támasztja alá semmi, hogy nem leszünk képesek. A reménytelenség vészhelyzetekben irreleváns. Amikor ég a ház nem érünk rá reménykedni, hogy kijutunk, vagy kétségbeesni, hogy nincs kiút. Mindent megteszünk, hogy kijussunk, átgondoljuk a lépéseket és cselekszünk, amíg ki nem kerülünk, vagy el nem veszünk. Vészhelyzetben a cselekvés jelenti a probléma megoldását.

Optimista tagadók vagyunk: „A dolgok majd megoldódnak; mindig megoldódtak.” Hiszünk benne, hogy minden jóra fordul, de pont emiatt nem veszünk részt a cselekvésben, mert úgy gondoljuk, hogy nélkülünk is menni fog. A kétségbeesés ellenkező oldalán vagyunk, és ugyanúgy kivonjuk magunkat a cselekvés és a felelősség alól. Márpedig a tétlenség nagyon ragályos.

2021-ben az éghajlatváltozás tagadása nem a tudományos tények tagadását, hanem a vészhelyzet bekövetkeztének; a megoldáshoz való egyéni hozzájárulás fontosságának; és az egyértelműen szükséges lépések (ld. a fosszilis erőforrások használatának radikális csökkentése) megtételének tagadását jelenti. Ha hinni valamiben azt jelenti, hogy úgy is viselkedünk, mintha igaz lenne amiben hiszünk, akkor a legtöbben tagadók maradunk, és az eredmény ugyanaz: nem teszünk valódi lépéseket a változás érdekében. Saját klímatagadásunk felismerése nem szégyen, hanem a cselekvés első lépése! Mindannyian felelünk a megoldásért, és felhasználhatjuk a sokféle képességünket, tehetségünket, eszközeinket. Mindannyian tehetünk egyénileg valamit, megosztva egymás között a feladatokat - ez a közösség ereje. Együtt kell dolgoznunk az ügyön és minden áldott nap tennünk kell érte valamit.

"Elég a szénből!" Vegyünk végre új irányt!

 

A tagadás enyhe formáitól a megoldásig és cselekvésig különböző utakon jutunk el, de a folyamat alapvetően mindannyiunktól belső és külső átalakulást is igényel. A saját életünkben a karbonmentesítés az elsődleges tennivaló – azaz rá kell szánnunk magunkat, hogy a következő öt évben évi 15%-kal csökkentjük az autózáshoz, repüléshez és fogyasztáshoz köthető kibocsátásainkat. Egyénileg nem tudjuk megoldani a problémát, de a saját kibocsátásaink csökkentésével időt nyerhetünk a nagyobb rendszerszintű átalakulások meglépéséig, és a viselkedésváltozás a körülöttünk lévőkre is hathat.

A külső átalakulás részeként a hatalmas energia-, szállítási, élelmiszer- és társadalmi rendszerek megreformálására van szükség. Szavazzunk azokra a politikusokra, akik ebbe az irányba tartanak! Legyen normális a klímaaggodalmakról és megoldásokról beszélgetni! Ássunk mélyebbre: akármivel is foglalkozunk – séf, felszolgáló, takarító, tanár, vállalkozó, egészségügyi dolgozó, teherautó sofőr, művész, munkanélküli, nyugdíjas – bármiben is vagyunk jók, bármit is tudunk hozzátenni az ügyhöz, mindenképpen szerepünk van a rendszerszintű változásban. Tegyük fel magunknak a kérdést: Hogyan tudom hasznosítani a képességeimet, a befolyásomat, a szakmámat, a hivatásomat? Mi az első lépés, amit megtehetnék?

Legyünk klímarealisták és cselekedjünk már ma!

 

Fordította: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2021. augusztusi (121.) számában

 

 

További olvasnivalók:

Ahogy gyarapszik a bizonyíték az emberiség klímaváltozásban játszott szerepére vonatkozóan, úgy változnak a dezinformációs taktikák, és a nagy szennyezők a klímaválság tagadása helyett inkább figyelemeltereléssel és a cselekvés halogatásával próbálkoznak. A kutatók sem tétlenkednek azonban, és olyan eszközökön dolgoznak, amelyek segíthetnek felismerni a klímatagadást.

Bővebben olvashatunk a témáról ebben a cikkben (angolul):

Climate change disinformation is evolving. So are efforts to fight back

Cselekvési lehetőségek:

Böngésszünk a www.kislabnyom.hu oldalon!

Kövessük a Kislábnyom közösségi oldalt és próbáljuk ki az ott bemutatott lehetőségeket.

 

Forrás: https://medium.com

Képek forrása: https://www.sciencenews.org, https://www.boell.de