A számítástechnikai cégek szerint a mesterséges intelligencia és a digitalizálás hozza el a jobb jövőt. De egy számítógépekkel telepakolt világ sem az embereknek, sem a bolygónak nem jó.

A Facebook adattároló központjának szerverterme Lulea közelében, Svédországban. A világ adatközpontjai jelenleg 200 terawatt óra áramot fogyasztanak évente – nagyjából ennyi Dél-Afrika teljes fogyasztása.

Fotó: Simon Dawson/Bloomberg via Getty Images

Az épített környezet lassan egyetlen óriás számítógéppé válik. Az „okos funkciók” beszivárognak az üzletekbe, otthonokba, munkahelyekre, városokba. Ahogy mendegélünk át a hétköznapokon úgy generálódnak, tárolódnak és kerülnek elemzésre rólunk az adatok, hogy aztán a személyt jellemző algoritmikus következtetésekké álljanak össze, és rendszerezzék a világról szerzett tapasztalatainkat.

Egyre több aktivista, újságíró és tudós igyekszik felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ez a digitális körülzártság veszélyes. A munkaadók algoritmikus eszközöket használnak az alkalmazottak megfigyelésére és ellenőrzésére, de a rendőrség is folyamodhat ilyen eszközökhöz. A negatív utópiák sora lényegében végtelen: a főbérlők „okos zárakkal” rakják ki az utcára a lakókat, az egészségbiztosítók magasabb árat szabnak, mert mondjuk az aktivitásmérő Fitbit karkötő jelent a biztosítónak, hogy nem mozgunk eleget.

A digitalizáció nem csak az emberekre jelent kockázatot, hanem a bolygóra is. Az idei július volt a legmelegebb az eddigi mérések alapján, hatalmas mennyiségű jég olvad a sarkvidékeken, és Indiában több mint fél milliárd embert fenyeget a vízhiány. A számítógépek rohamosan növekvő száma közvetlenül járul hozzá a válsághoz. A digitalizálás klímakatasztrófával jár: ha a vállalatoknak és kormányoknak sikerül az életünket „adatosítani”, könnyen lehet, hogy az adatközpontú világnézet elnyeli az életterünket.

Hogy megértsük az adat és a klímaválság közti kapcsolatot, vetnünk kell egy pillantást a gépi tanulásra (machine learning, azaz ML). Az ML kutatására, fejlesztésére, és alkalmazására dollár milliárdokat költenek, mert az elmúlt évtizedben elért komoly áttöréseknek köszönhetően az ML hatékony minta-/alakfelismerő eszközzé vált, amit arcok elemzésétől elkezdve a fogyasztói preferenciák előrejelzéséig sok mindenre lehet használni. A számítógépek hatalmas mennyiségű adatot lefuttatásával „tanulnak": a csecsemők életük első pár hónapjában megtanulják felismerni az arcokat, de egy számítógépnek több millió arcképet kell „megnéznie” ahhoz, hogy megértse mi az arc.

A folyamat a felhőknek hívott adatközpontokban történik, amelyek működését általában fosszilis erőforrásból előállított áram garantálja – azaz az ML karbon-lábnyoma igen nagy.

De nem csak az ML tanulási modelljével van gond, hanem az adatéhséggel is, amit generál, és ami a mindent elnyelő digitalizálás fő oka. A vállalatok és kormányok annyi adatot igyekeznek gyűjteni, amennyit csak lehetséges, mert az ML segítségével ezekből az adatokból értékes mintákat nyerhetnek. Ezeket segítségével eldönthetik, hogy kit kell kirúgni, kit kell letartóztatni, mikor kell a berendezéseket karban tartani és hogyan kell reklámozni egy új terméket.

Az egyik legjobb módja az adatgyártásnak, ha mindenhova kis, összekapcsolt számítógépeket rakunk: a Cisco előrejelzése szerint 2022-re 28,5 milliárd számítógép lesz hálózatba kapcsolva a világon. Ezeknek a legyártása is rengeteg energia, de a belőlük származó adatok a szintén karbon-intenzív felhőben kerülnek majd tárolásra. Az adatközpontok jelenleg 200 terawatt óra áramot fogyasztanak évente. A Huawei egy sokat idézett kutatója, Anders Andrae szerint ez a szám 3030-ra valószínűleg 4-5-szörösére növekszik majd.

Mit tehetünk, hogy csökkentsük az adatokhoz köthető kibocsátást? A Greenpeace régóta sürgeti az adatközpontok üzemeltetőit, hogy térjenek át megújuló energiaforrásokra és javítsák az energiahatékonyságot. Az erőfeszítéseiknek van is eredménye, a megújuló energiaforrások használata jelentősen nőtt az adatközpontok körében. Az elmúlt években a jobb technológiának és méretgazdaságosságnak köszönhetően csökkent a felhők energiafogyasztása. De az is egyértelmű, hogy a klímaválság kezeléséhez nem elég az adatok zöldítése, radikálisabb cselekvésre van szükség.

Az egyik lehetséges megoldás például az, ha kevesebb adatot gyártunk! Szembe kell fordulnunk az elképzeléssel, amely az épített környezetünket egyetlen nagy számítógépként látja. Meg kell akadályoznunk, hogy az okos megoldások vegyék át az irányítást az életünk minden területe felett. Csökkentenünk kell a számítógépek számát, ha csökkenteni akarjuk a kibocsátást.

Ez az elgondolás sokak szemében biztosan „infoludditának”, azaz az információs technológiát támadónak, géprombolónak tűnhet. A ludditák hősi alakjai és technológiai gondolkodói a történelemnek. A XIX. századi Angliában összetörték a textilipari gépeket, mert – bár fényes jövőt ígértek nekik - pontosan látták, hogy azok a gépek a jelenben nagyon is veszélyeztetik a megélhetésüket.

Minket is gyakran igyekeznek hasonlóan megvezetni: a nagy számítástechnikai cégek szüntelenül hirdetik, hogyan fogja elhozni a mesterséges intelligencia és digitalizáció a jobb jövőt, de a jelenben a mindenhol felbukkanó számítógépek átveszik az életünk fölött az ellenőrzést – és ráadásul a bolygót is pusztítják.

Szerencsére napjainkban is léteznek ludditák, akik próbálják megfékezni és kijátszani a digitalizációt, az okos lámpaoszlopokat, és arcfelismerő kamerákat San Fransiscótól Hongkongig.

Az ellenállás azonban nem elég, szükségünk van egy jövőképre is. A ludditákat követve például törekedhetnénk a technológia demokratizálására: a közjóra káros gépeket el kéne pusztítanunk és olyan gépeket létrehoznunk, amelyek segítenek rajtunk és a világon.

Tinédzserek és diákok egy klímatüntetésen a Fehér Háznál, Washington 2019. szeptember 13.

Fotó: Nicholas Kamm/AFP/Getty Images

Nem csak az számít, hogy egy adott szolgáltatás mennyi adatot gyűjt, hanem az is, hogy az a szolgáltatás milyen hatást fejt ki a világra – és van-e rá egyáltalán szükség.

A komputerizáltság visszafogása nem azt jelenti, hogy nem lesznek számítógépek. Azt jelenti, hogy az élet nem minden területe lesz adatosítva és számítógépesítve. A mindenütt jelen lévő okos megoldások sokak kárára gazdagítják az adatokkal hatalmat szerző keveseket, miközben olyan ökológiai károkat okoznak, amely emberek milliárdjainak az életét fenyegetik.

Hogy mely számítógépen végzett tevékenységek maradjanak meg egy kevésbé komputerizált világban, azt az emberiségnek kell eldöntenie. Hogy egy adott gép árt-e vagy használ a közjónak, azt csak a köz döntheti el. Csak közösen, tapasztalati úton és demokratikus érveléssel adhatunk erre választ.

A jövő zéró-kibocsátású közösségében az embereké kell, hogy legyen a döntés joga, nem csak abban a tekintetben, hogy hogyan hozzuk létre és alkalmazzuk a technológiákat, de abban is, hogy egyáltalán létrehozzuk-e az adott technológiát. A haladás egy absztrakt fogalom, amely nagyon sok kárt okozott az elmúlt évszázadokban. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy milyen irányban akarjuk a haladást és kinek az érdekében? Van olyan, hogy egy adott technológiára nincs szükség. Van olyan, hogy a legjobb, amit egy géppel tehetünk az, ha összetörjük.

Fordította és szerkesztette: Antal Orsolya, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. novemberi (116.) számában.

Forrás: https://www.theguardian.com

Képek forrása:

https://www.theguardian.com, R Parthiban/AP, https://www.hongkongfp.com

Kapcsolódó cikkeink, írásaink:

Tényleg zöld és "tiszta" az online élet és az online kiadványok?

Az internet és technológiai nélküli élet tanulságai