Chile áramellátását a szél, Nap és vulkánok biztosítják

Chile energiatermelése radikálisan átalakult az utóbbi évtizedben. Itt épült meg Dél-Amerika első geotermikus erőműve, mely 165.000 háztartás energiaellátását biztosítja. Az országról elmondható, hogy egyre növekvő ütemben állít elő tiszta energiát; a geotermikus erőművek mellett például hatalmas napelem parkok és szélfarmok épültek az utóbbi néhány évben.
Latin-Amerika – hatalmas duzzasztógátjainak köszönhetően – korábban is élenjárt a zöldenergia-termelésben. 2004 óta viszont 11-szeresére nőtt a megújulóenergia-szektorba befektetett tőke mennyisége. Chile 2050-re azt szeretné elérni, hogy energiaellátását 90 %-ban megújuló energia biztosítsa. A zöldenergiába történő nagyarányú befektetés hatására csökkentek az áramellátás költségei is, ezáltal jelentősen mérséklődött az ország energiafüggősége. Míg korábban importra szorult az ország, ma már részben ők látják el árammal a szomszédos országokat. A megújulókra való átállást ösztönözte az is, hogy a szélsőséges időjárás (aszályok, áradások) miatt a vízerőművek kevésbé voltak megbízhatóak.
A fentieken túl az is hozzájárult a váltáshoz, hogy 2007-ben – a gazdasági világválság idején – Argentína egyik napról a másikra felfüggesztette a földgázszállítást Chilébe. Ugyanebben az időszakban egy hosszantartó aszály következtében hatalmas mezőgazdasági területeket érintett az elsivatagosodás. Ezért 2014-ben Chile politikai vezetése úgy döntött, hogy az addigra nagyon megbízhatatlanná és drágává vált energiaszektort átalakítja, és megújuló energiára alapozza.

A megújulók között jelentős részarányú az Atakama sivatagban, a Föld egyik legszárazabb és legnaposabb területén felépített hatalmas napelem park. Az ország északi, sivatagos részén, valamint a tengerparton pedig több tucat szélfarmot alakítottak ki, melyek az országos energiahálózatba táplálják be a megtermelt energiát. Mivel a nap-és szélenergia előállítása ingadozó, a geotermikus erőműveké viszont állandó, az energiatermelés így viszonylag kiegyenlített és kevésbé sérülékeny. A geotermikus erőművek másik nagy előnye a kiegyenlített áramtermelés mellett, hogy a környezeti és társadalmi hatásai minimálisak. Úgy tűnik, ezzel az energiapolitikával Chilének sikerül kialakítania egy fenntartható és autonóm energiaellátási rendszert, ami más országok számára is példaértékű és követendő irány lehet.

Fordította és szerkesztette: Király Andrea, GreenDependent

Forrás:  https://www.nytimes.com/2017/08/12/world/americas/chile-green-energy-geothermal.html?_r=0