Rendezvények vetélkedőinek kérdőívei

A 2011. június 25-én az uniós elnökségi rendezvények záróakkordjaként megtartott kétnapos rendezvénysorozaton a GreenDependent Egyesület is részt vett. A Főtéren megtartott rendezvényen számos helyi civil szervezet standja helyet kapott, a színpadon pedig érdekes programok és előadások szórakoztatták a résztvevőket, amelyek során Gödöllő testvérvárosainak kultúrájából, művészeti életéből kaphattunk ízelítőt. A standunknál az érdeklődő felnőttek és gyerekek környezettudatossági vetélkedő keretében mérhették fel tájékozottságukat a témában.

Aki a vetélkedővel és annak megoldásával is megismerkedne, az innen letöltheti a kérdőíveket:

A Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács (G7) céljai megvalósításának részeként került sor 2011. július 10-én a család apraja-nagyja számára programokat tartogató Babatvölgyi Aratási Ünnep megrendezésére, melyen egyesületünk is képviseltette magát.  Egyesületünk standjánál értékes nyereményekért energiatakarékossági vetélkedőn mérhették össze tudásukat mind a gyerekek, mind a felnőttek.

Aki a vetélkedővel és annak megoldásával is megismerkedne, az innen letöltheti a kérdőíveket:

       

2011. október 15-én a wekerlei és kispesti lakókat – a GreenDependent Egyesülettel együtt – a Családi Zöld Szombat rendezvény keretein belül látta vendégül a Wekerlei Kultúrház és a WTE Zöld Hajtás Klub. Egyesületünk a családok háztartási energiafelhasználásának csökkentése érdekében tartott képzést, majd környezetvédelmi és energiatakarékossági vetélkedő várta a fiatalokat és idősebbeket öko-tudatos nyereményekkel. A programot játszóház és nyílászáró szigetelési bemutató gazdagította, a nap végén pedig klímabarát lakomával kedveskedtek a házigazdák megjelenteknek.

Aki a vetélkedővel és annak megoldásával is megismerkedne, az innen letöltheti a kérdőíveket:

Tartalom átvétel