Belgium hét éven belül lekapcsolja atomerőműveit

A belga kormány 2018 március végén elfogadott új energetikai csomagjának részeként a jövőben sokkal nagyobb szerepet szán a megújuló energiaforrásoknak. Sőt, az ország mindkét atomerőművét leállítja 2025-ig.

Belgium villamosenergia-fogyasztásának 2017-ben közel negyven százaléka származott atomenergiából. Az összes hazai villamosenergia-termelés ugyanakkor több mint felét két atomerőmű összesen hét reaktora termelte meg. Ezzel Belgium a világ élvonalába tartozik – a listavezető Franciaországtól ugyan lemaradva, de Szlovákiához, Ukrajnához és Magyarországhoz (!) hasonlóan villamos energiamixét az atomenergia dominálja, 50%-os nál nagyobb részesedéssel.

Az atomenergia aránya a villamosenergia termelésben (Forrás: Nemzetközi Atomenergia Ügynökség)

 

A korosódó Doel és Tihange atomerőművek négy plusz három reaktorát 1974 és 1985 között helyezték üzembe. Az utóbbi években több probléma is felmerült velük kapcsolatban – mikrorepedések miatt 2013 és 2015 között szüneteltetni is kellett működésüket. A biztonsági aggályok miatt a március elején életbe lépett új belga atomenergia stratégiája nukleáris baleset esetén minden belgiumi lakos számára ingyenesen elérhetővé teszi a pajzsmirigy rák megelőzésében fontos jód tablettát.

 

 

A két belgiumi atomerőmű működési engedélye 2025-ben jár le. Azzal, hogy 2022 és 2025 között energiamixéből teljesen kivonja az atomenergiát, a belga kormány azt demonstrálja, a az üzemeltetés meghosszabbítatása és az ehhez szükséges intézkedések helyett már rövid távon is inkább a megújuló energiatermelési kapacitások – különösen a tengeri szélparkok fejlesztését kívánja támogatni. Erre szüksége is van, hiszen a megújulókkal kapcsolatos rövid távú célkitűzésének (arányuk 13%-ra való növelését 2020-ra) teljesítésével nem áll túl jól: az Eurostat adatai szerint ez egyelőre mindössze 8,7%.

 

Célkitűzések és valóság – a megújulók kiaknázása az EU-ban 2016-ban

(Forrás: EUROSTAT)

 

A belga kormány döntése ugyanakkor bátornak tekinthető a tekintetben, hogy kritikusok szerint az atomenergia kivonása aláássa az ország klímacéljainak elérését. Ezek ugyan rövid távon és jelen pillanatban teljesülni látszanak, hiszen az ország az üvegházhatású gázok kibocsátásának terén közel jár a 2020-ra előirányozott 20%-os csökkentéshez (az 1990-as szinthez képest), ám az atomerőművek lekapcsolását követően, azok jelentős súlya miatt valóban kihívás lesz ezt a szintet tartani, s főként tovább javítani mutatókat.

 

 

Az összefoglalót írta: Horváth Gergő, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. áprilisi (106.) számában.

 

 

Forrás: https://www.euractiv.com/section/energy/news/belgium-pledges-to-ditch-nuclear-power-by-2025/

Képek: Ashley van Steenacker, Kevin Millican