Zölden minőségi életet: 14 életmód tipp

Az alábbiakban olyan tippeket osztunk meg, melyek alkalmazásával jelentősen csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat, emellett várjatóan nyugodtabb, egyszerűbb, egészségesebb is lesz az életünk. Van, amit már holnaptól bevezethetünk új szokásként, míg akad olyan tanács is, amit nem tudunk azonnal megvalósítani; ezért is fontos, hogy életmódként, folyamatként, és akár kihívásként tekintsünk a zöld, kislábnyomos életmódra! Hajrá! :)

1. Lakjunk olyan közösségben, településen vagy városrészben, ahol mindent elérünk gyalog
Lakóhelyünk megválasztása befolyásolja a leginkább, hogy mennyi energiát fogyasztunk, és arra mennyit költünk. Keressünk olyan városrészt, települést, ahol biciklivel és gyalog mindent elérünk, ahol megtaláljuk az életünkhöz szükséges szolgáltatásokat. Így jelentős mennyiségű benzinpénzt és CO2-kibocsátást megtakaríthatunk, és sokkal kevesebb időnk megy majd el az ingázásra, napi utazásokra is!

2. Szerezzünk egy biciklit és járjunk sokat gyalog
Azért nem kell rögtön megszabadulni az autótól, jól jöhet még bizonyos esetekben vagy a hétvégi kiruccanásoknál.. De ahova csak tudunk, menjünk biciklivel vagy sétáljunk! Mindkettőnek számtalan előnye van: biciklizni és gyalogolni környezetbarát, költségkímélő, egészséges, sportossá tesz és javítja az agyműködést is :)

3. Vonatozzunk
A vonat nem csak zöldebb, mint pl. a repülő, de az utazó szempontjából is előnyös: több hely jut a lábaknak, szabadon lehet mozogni, élvezhető a kilátás, és sokkal kevésbé macerás feljutni egy vonatra, mint egy repülőre - ráadásul nem kell aggódnunk, hogy mit és melyik táskába pakolunk.

4. Ne hűtsük/fűtsük túl a lakást, maradjunk a komfortzónában
A komfortzónánk a hőmérséklet, páratartalom és szellőzés hármasának az a kombinációja, amelyben jól érezzük magunkat. Ugyanakkor a lakásban található hő- és páraszabályzók vagy a légkondik nem tudják a három említett komforttényezőt egymással kombinálni. Tegyük ezt meg helyettük és gondoskodjunk a komfortzóna energiamentes kialakításáról: azaz nyáron például a légmozgás biztosítására nyissunk ablakot! Az ember nyáron, magasabb hőmérsékleten is jól érzi magát, ha a levegő szárazabb vagy mozog.

5. Öltözzünk megfelelően
Ruházatunk helyes megválasztásával rengeteg energiát tudunk spórolni, ezt azonban sokan elfelejtik. Természetesen a szigetelés és a hatékony fűtési rendszer is nagyon fontos, de a hideg ellen a legolcsóbb, legkönnyebb és leggyorsabb megoldás, ha felöltözünk :)

6. Legyünk minimalisták
Legyen kevesebb holmink! Szabaduljunk meg mindentől, amire nincs szükségünk és ne vegyünk helyette másikat! Mottó: „Ne legyen semmi a házadban, ami szerinted nem hasznos vagy gyönyörű.” (William Morris)

7. Dobjuk ki a TV-nket
Sokkal több lesz az értelmesen (például testmozgásra, olvasásra, hobbira) felhasználható szabadidőnk és áramfogyasztásunk is csökken.

8. Szigeteljük otthonunkat
A megfelelő szigetelés az egyik legjobb módja az energiafogyasztás csökkentésének. A jól szigetelt és szellőztetett otthon kényelmesebb!

9. Vásároljunk energiahatékony termékeket
Az alacsonyabb fogyasztású berendezések használata jobb a környezetnek és természetesen a pénztárcánknak is. A megtakarított pénzt fordíthatjuk energiatakarékossági beruházásra :)

10. Együnk kevesebb marhahúst
Ha nem eszünk marhahúst, kisebb lesz a karbon-lábnyomunk és a táplálkozásunkhoz köthető szennyezés is. Egészségesebbek és karcsúbbak leszünk, és még pénzt is megtakaríthatunk.

11. Együnk több zöldséget és gyümölcsöt
A zöldségek és gyümölcsök termesztése sokkal kevesebb vizet, energiát és földterületet igényel, mint a tej- és húsipari állattartás. Természetesen az egészségünknek is jót tesz, ha elhagyjuk vagy csökkentjük a húsfogyasztásunkat. És megkíméljük az állatokat is…

12. Együnk helyi és szezonális ételeket
Ha nem szezonális és helyi terményt veszünk, lényegében fosszilis üzemanyagot eszünk.

13. Kertészkedjünk
Zöld szempontból többek között azért jó, ha kertészkedünk, és saját terményeinket fogyasztjuk, mert kevesebb fosszilis üzemanyagot használunk az élelmiszerek szállítására. A kerti munkák az életminőségünket is javítják, hiszen többet vagyunk a zöldben, tiszta levegőn és fizikai tevékenységet végzünk, ami mentális és testi egészségünknek is jó. Ráadásul valami szépet és hasznosat hozunk létre!

14. Tartósítsunk
Amit lehet, tegyünk el télire! Nincs mámorítóbb, mint a februári hóviharban kinyitni egy üveg, a nyár ízét és illatát árasztó saját eltevésű baracklekvárt... Arról nem is beszélve, hogy mennyivel zöldebb, mint szőlőt, epret vagy banánt enni a tél közepén…

Források: http://www.treehugger.com/culture/10-tips-make-every-day-earth-day.html
http://www.treehugger.com/slideshows/health/9-green-living-options-improve-your-quality-life/

A tippek és ötletek forrása a Kislábnyom Hírlevél 62. száma.