Zöldebb-e az online rendezvény? Nézzük meg a karbon-lábnyomot!

A koronavírus járvány egyik pozitív következményeként sokat olvashattunk arról az elmúlt évben, hogy az online oktatásra és munkavégzésre, na meg persze a csekély szociális interakcióra átállt életünk miatt csökken a városok légszennyezettsége és zöldebb lesz életmódunk. Valóban így van ez? Hiszen az online térbe költözött munkahelyi megbeszéléseink és rendezvényeink is rendelkeznek kibocsátással – olyanokkal is, amit nem is gondolnánk.

A GreenDependent Intézetnél rendszeresen számoljuk saját és partnereink rendezvényeinek karbon-lábnyomát a legmeghatározóbb tényezők alapján. [i] Felmérjük a résztvevők utazását, hogy honnan és mivel érkeztek. Megnézzük, hogy milyen és mennyi ételt, italt fogyasztottak a rendezvényen. Hozzávesszük még a helyszín energiafogyasztását, illetve a szervezésre fordított időt, a nyomtatott anyagokat, kiadványokat.

Az online (illetve félig online) rendezvények esetében ugyan más összetevők kerülnek bele a számításba, de természetesen ezeknek is van karbon kibocsátása. Két összehasonlítást is készítettünk ennek bemutatására.

Félig online – az E.ON EnergiaKözösségek program záró rendezvénye

E.ON EnergiaKözösségek háztartászöldítő programunkat minden évben egy nagy, közösségi rendezvénnyel zárjuk, ahol a résztvevő családok elmesélik tapasztalataikat és átadjuk a díjakat, előadásokat tartunk és hallgatunk, gyerekprogramot is szervezünk, és természetesen közösen ebédelünk, tortázunk, ünnepelünk. Ezeken az alkalmakon jellemzően 80-100-120 fő gyűlik össze. A járványhelyzet miatt a 2020-as záró rendezvényt a szokásostól eltérő formában tartottuk meg. Mindössze 30-an vettünk részt a helyszínen élőben, a többiek pedig online követhették az eseményt.

A 2019-es klasszikus formájú és a 2020-as szűk körű, félig online rendezvény karbon-lábnyomainak összehasonlításánál meglepő eredményt kaptunk: mind a kettő lábnyoma 0,33 t CO2 volt!

Ha utána nézünk, kiderül, hogy a nem várt eredmény mögött egy egyszerű magyarázat húzódik. Hiába vettek részt a korábbi rendezvényen közel háromszor annyian, a közlekedési kibocsátásból eredő lábnyoma sokkal nagyobb volt a félig online rendezvénynek, hiszen míg a „normális” esetben a közösségek tagjai közösen, egy autóval vagy tömegközlekedéssel érkeznek, most a legtöbb csapat képviselője egyedül, saját autójával jött a rendezvényre.

Érdemes még kiemelni azt is, hogy a félig online rendezvény megszervezése nem járt kevesebb munkával, sőt, a járványügyi előírások betartása extra figyelmet igényelt. A helyszín energiafogyasztása pedig, kismértékben ugyan, de magasabb volt a korábbinál, az online élő közvetítéshez szükséges elektromos eszközök miatt.

 

Online konferencia – a BCSDH üzleti ebédje

Ha partnerünk, a BCSDH szokásos év végi, rendszerint személyes, ám 2020-ban virtuális formában megvalósult üzleti ebédjét hasonlítjuk össze, már más képet kapunk. A 2019-es rendezvény karbon-lábnyoma 1,6 t, míg a 2020-as ennek töredéke, mindössze 0,11 t CO2 volt.

Ennek két fő oka, hogy a legnagyobb összetevők, az ételek és italok természetesen az online programon elmaradtak; illetve hogy a 140-150 résztvevő nem utazott a rendezvény helyszínére, csak a díjátadó videó elkészítésében résztvevők utazási lábnyoma került bele a számításba.

Fontos azonban kiemelni, hogy az online esemény lábnyomának számítása során az egyes résztvevők otthonának rendezvény alatti energiafogyasztása (fűtése/hűtése, világítása) nem szerepel a számításban, míg a rendezvényhelyszíné a korábbi években természetesen bekerült.

Továbbá nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a résztvevők laptopjainak fogyasztását megbecsült formában ugyan számításba vettük, de a további szükséges eszközök, mint például a router, az internethasználat, illetve maga a zoom (vagy más video chatre alkalmas felület) már túlmutat a jelenlegi számítás keretein – ami bizonyosan tovább árnyalná ezt a képet, erről olvashattok is másik friss cikkünkben.

 

Szőllőssy Anita és Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2021. márciusi (120.) számában.

 

 

Képek forrása: GreenDependent ©, Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH)

 

 


[i] A számításhoz használt kalkulátort az Energiaklub és a GreenDependent Intézet fejlesztette.