Túllövés Nap, klímaválság - ki mit tehet? Életmódváltó kutatók

Idén a globális túllövés - vagy egyesek szóhasználata szerint túlfogyasztás - napja július 29-re esik, a legkorábbra azóta, mióta számolják az emberiség ökológiai lábnyomát. Ez azt jelenti, hogy július 29-ig feléljük, amit idén a Föld ökoszisztémái fenntarthatóan előállítottak. Ezután tartalékainkat, és a jövő nemzedékeinek, azaz gyermekeink, unokáink tartalékait kezdjük felélni.

Ha minden földlakó úgy élne, ahogy egy átlagos Európai Unióban élő, akkor a túllövés napja már május 10-én lett volna, ha pedig úgy, mint egy átlagos magyar, akkor június 14-én. Európában a legnagyobb egy átlagos Luxemburgban élő lábnyoma, akinek az életmódja, ha mindenki a Földön tudná követni, február 9-re helyezné a túllövés napot. A legkisebb pedig egy átlagos romániai lakosé, ami a túllövés napját még mindig a globálisnál korábbra, július 12-re tenné.

 

Túllövés napok Európában és a világon (Forrás: Global Footprint Network, 2019)

 

Európában, átlagosan, nagy lábon élünk, ha a világon mindenki egy átlagos európai uniós polgár lábnyomát szeretné hagyni (és erre ki ne vágyna?!), akkor 2,8 Föld erőforrásaira lenne szükség annak érdekében, hogy ne éljük fel az erőforrásokat és maradjon a jövő nemzedékeinek is.  Az átlagosat fontos hangsúlyozni, mert vannak, akik  nagyon kicsi ökológiai lábnyomon élnek, a többségük sajnos kényszerből és nem választásból. Tanulnunk kellene azoktól, akik tudatosan kislábnyomosak, hogy azokat, akiknek kényszerből kicsi a lábnyoma és gyakran mélyszegénységben, energiaszegénységben élnek, hogyan tudjuk fenntartható életre segíteni, miközben a többség lábnyomát fenntarthatóan kicsire csökkentjük.

Ez most nagyon kézzelfogható, életünket egyre inkább közvetlenül is érintő globális és helyi környezeti problémák kapcsán egyre sürgősebb. Például az IPCC, azaz az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete szerint 12 évünk van, hogy még hatékonyan cselekedni tudjuk, és limitáljuk az emberiségre és mai ökoszisztémákra nézve nagyon súlyos következményeket az egyik globális probléma, a klímaválság kapcsán.

De mit tehetünk? Az alábbiakban a The Guardian c. angol lap cikke alapján azt mutatjuk be, hogy mit tesznek azok, akik ezeket a problémákat kutatják, és teljesen tisztában vannak azzal, hogy mit jelent most már nem is hosszú, de középtávon a nem-cselekvés.

 

A kutató, aki 4napos munkahetet tervez: 

csökkentenünk kell a késztetést és a lehetőséget arra, hogy fogyasszunk

Tom Bailey fenntartható fogyasztás szakértő szerint ahhoz hasonlítható a helyzetünk, mintha autóval egy szakadék széle felé közelednénk, és bár sokan lassítani szeretnének, mások ehelyett még inkább nyomják a gázt. Eközben inkább le kellene vennünk lábunkat a gázpedálról, és kiszállnunk az autóból.

Tom körülbelül 15 éves kora óta vegetáriánus, és úgy egy éve vegán. Meggyőződése, hogy mindannyiunknak közel vegetáriánus életmódot kellene élnünk, és úgy általában kevesebbet ennünk. Egy átlagos európai 3500 kalóriának megfelelő ételt fogyaszt naponta, ami túl sok. Ennek következtében a természetnek sok felesleges kalóriát is elő kell állítania, ami megterheli a földet, az élővizeket, hozzájárul a biodiverzitás csökkenéséhez, és ezen belül például a rovarok tömeges kihalásához is.

Tom célja az is, hogy az évente megvásárolt új ruhák számát 3 darabra csökkentse. Európában ma évente átlagosan 24 új ruhát veszünk, ami nem fenntartható. Az új ruhákon kívül sok más megoldás is létezik arra, hogy ruhatárunkat frissen tartsuk, például vehetünk használtat, felújítottat, és cserélhetünk vagy kölcsönözhetünk is ruhát.

A leghatékonyabb megoldás azonban az lenne, ha áttérnénk a 4 napos munkahétre: így kevesebb lenne a bevételünk, és kevesebbet tudnánk fogyasztani is. Ellenben több szabadidőnk lenne, ami hozzájárulna jól-létünkhöz és ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabb életet éljünk. Természetesen azokra, akik már most is túl keveset keresnek, és nem tudják alapvető szükségleteiket sem kielégíteni, külön gondolnunk kell, az erőforrásokat kiegyensúlyozottabban kell elosztanunk.

 

A kutató, aki nem repül: 

álszent dolog lenne konferenciákra repülővel járnom

Dave Reay professzor kutatóként közel 25 éve foglalkozik klímaváltozással. Először a sarki óceán felmelegedését tanulmányozta, majd a földhasználat, a mezőgazdaság és a klímaváltozás kapcsolatát. Saját életmódján akkor kezdett változtatni, amikor a háztartások karbonkibocsátását és az egyéni cselekvés szerepét kezdte aktívabban kutatni.

2004 óta nem repül, és kutatta azt is, hogy mennyi karbonkibocsátással jár az, hogy többek között a klímakutatók konferenciákra repkednek.

Az angliai Dave-nek két gyermeke van, nyaralni nagyrészt Skóciába és Észak-Angliába járnak. Ha távolabb utaznak, például tavalyelőtt Amszterdamban voltak, azt vonattal és komppal teszik. A gyerekek élvezték a hosszú utat. És bár elképzelhető, hogy felnőtt korukban a pszichológusnál kötnek ki, mert kimaradt életükből a floridai Disneyland, valljuk be, ennek nincs túl nagy valószínűsége.

Dave fiatalabb gyermeke, a 12 éves Molly aktív a helyi iskolai klímakampányban. Igazából az ő korosztályában már az lóg ki a sorból, aki nem csinál valamit a klímaválság mérséklése érdekében.

Dave mindezek ellenére a repülésre sem mondja azt, hogy soha többet. Ha például meghívást kapna Donald Trumptól, hogy menjen, mert csak ő győzheti meg, hogy mennyire fontos a klímaválság kapcsán cselekedni, nem habozna, egyből foglalná a repülőjegyet. De az elmúlt 15 évben semmi nem tűnt annyira fontosnak, hogy repülőre üljön.

 

Az alkancellár, aki felmondott, aktivista lett és off-grid életet szeretne

Alison Green kognitív pszichológusként dolgozott egy egyetemen. Tudott a klímaváltozásról, és arról is, hogy nem túl biztató a helyzet, de nem igazán volt tisztában a pontos tényekkel. Az emberek általában bíznak azokban, akik magas, döntéshozó pozíciókból irányítják társadalmunkat, és abban, hogy biztos tudják, mit tesznek, ha a klímaváltozásról van szó. Saját elmondása szerint Alison ebbe a csapdába esett bele.

Közben megkapta álomállását: alkancellár lett az Arden Egyetemen, és akkor került elé Jem Bendell, egy számára rendkívül hiteles professzor írása, aki azt állította, hogy már nincs időnk a klímaválság csökkentésére, mély klímaadaptációra van szükség, és a társadalom összeomlása elkerülhetetlen.

Alison Green életében ez jelentett fordulópontot. Ma azt vallja, hogy nem elég a közösségi médián írni a klímaválságról, cselekednünk kell. Az alkancellárság elvesztette számára jelentőségét, felmondott, ennek következtében ma sokkal boldogabb. Mostanában konferenciákon és rendezvényeken beszél arról, hogy milyen nagy szükség van a sürgős cselekvésre, és a Kihalási Lázadás vagy eredeti angol nevén Extinction Rebellion aktív tagja lett, részt vett és beszélt az Egyesült Királyságban rendezett klímaakciókon is.

A tudomány szerint a társadalmi összeomlást több különböző tényező is előidézheti. Alisont leginkább talán az motiválja, hogy megvédje négy gyermekét. Ugyanakkor szeretne olyan helyen élni, ahol megtermelheti saját élelmét, öko-házban lakhat lehetőleg a nagy rendszerektől függetlenül, mert ekkor érezné valamilyen szinten biztonságban magát. Mi történik ugyanis egy városban, ha megnyitod a csapot, és többet nem jön belőle víz? Ahogy manapság halad a társadalom, a városok nem feltétlenül lesznek biztonságos helyek - lehet, hogy még a mi életünkben, de a gyerekeink élete során biztosan.

Alison arra készül, hogy házát eladja, és Walesbe vagy Skóciába költözik, ahol egy kis gazdaságot szeretne venni. De a gazdaság, a ház, a hely kiválasztásakor ma más kérdéseket tesz fel az ingatlanról, mint korábban tette volna: energiahatékony a ház? Van víz a területen? A tengerszint felett megfelelően magasan van? Milyen fekvésű a telek, megfelelő növénytermesztésre? Szeretne napelemeket is, és egy barátja segít majd, hogy egy kis szélkereke is lehessen. Mindig tetszett neki ez az életmód, de megvalósítása most sürgőssé vált.

Tisztában van azzal, hogy kiváltságos helyzetben van, hogy mindezt megteheti. Ijesztő arra gondolnia, hogy mi lesz a hontalanokkal, vagy azokkal, akik bérlik lakóhelyüket - ezekről az emberekről vajon ki fog gondoskodni?

 

Az egyetemi docens, aki felére csökkentette kibocsátását: 

minden a "nagy hármason" múlik - a repülésen, az autózáson és a húsevésen

Kimberly Nicolas, a lundi egyetem fenntarthatósággal foglalkozó docense vidéken nőtt fel. Jelenleg azt tanulmányozza, hogy hogyan lehet elkerülni, hogy a klímaválságot előidéző karbon a légkörbe kerüljön, és ennek kapcsán hogyan csökkenthetjük karbonkibocsátásainkat gyorsan és igazságosan.

Véleménye szerint egyéni döntéseink nagyon fontosak, ugyanis globális szinten az összes üvegházhatású gázkibocsátás 72%-a a háztartások döntéseinek következménye, például abból adódóan, hogy milyen közlekedési módot választunk, mit eszünk, valamint milyen és mekkora házban lakunk.

A karbon- (vagy üvegházhatásúgáz-) kibocsátás legnagyobb része olyan háztartások döntéseinek és fogyasztásának következménye, akiknek az átlagos napi kiadásaik elérik a 23$-t (kb. 6700 Ft) vagy annál magasabb értéket. Ebbe a csoportba tartozik számos magyar háztartás is.

Annak érdekében, hogy csökkentsük a globális felmelegedést, vagyis a klímaválságot, a mi generációnk feladata, hogy ne kerüljön több üvegházhatású gáz a légkörbe. Az elkövetkező évtized ebből a szempontból kritikus jelentőségű. De nagy karbon-lábnyomunkat már ma elkezdhetjük felére csökkenteni.

Hogy csinálta ezt Kimberly? Először is átszervezte életét: korábban napi 4 órát vezetett saját autójában a munkahelyére és vissza, ma 15 perc sétányira lakik az irodától, ahol dolgozik, és nincs autója. 2012 óta nem repül Európán belül, és így sikerült repüléseit 80%-kal csökkentenie: egyedül Észak-Amerikába repül Svédországból, ahol ma él, hogy családját meglátogassa. Több éve nem eszik hús és tejtermékeket.

A gyermekvállalás klímaváltozásra gyakorolt hatásáról is beszélgetnek férjével. Persze, nem mindegy, hogy hogyan fog gyermekünk felnőttkorában élni (azaz például sokat repülő, sok húst fogyasztó lesz-e)... A végső döntés meghozatalához mindenképpen figyelembe fogják venni mindezt, és azt is, vajon milyen világot hagyunk gyermekeinkre, milyen világban lesznek kénytelenek élni?

A klímaválság szempontjából, ahogy fentebb írtuk, nagyon fontos, hogy mennyi üvegházhatású gáz kibocsátása kötődik életmódunkhoz. Sok ember például elkezdett kulacsot és saját kávéspoharat használni. Ezek fontosak a hulladékcsökkentés szempontjából, de a klímaváltozásra gyakorolt hatásuk kicsi, főleg a három nagyhatású területtel, a repüléssel, autózással és húsevéssel összehasonlítva. Például, ha egy évig növényi alapú étrendet követünk, 150-szer több üvegházhatású gáz kibocsátását kerüljük el, mint akkor, ha saját szatyrot viszünk vásárláshoz. És nyolc évig kellene mindent lelkiismeretesen szelektíven gyűjteni és újrahasználni ahhoz, hogy megtakarítsunk egyetlen London-New York repülőút elkerülésével járó üvegházhatású gázkibocsátást.

Azok, akik ma élnek a Földön fogják meghatározni az emberiség jövőjét, és ezt a felelősséget komolyan kell vennünk. Az egyéni cselekvés megerősítheti és támogathatja a politikusok döntéseit. Ezért is minél előbb cselekednünk kell.

Ha szeretnénk felmérni,hol tartunk ma és mit teszünk, és hogyan léphetnénk tovább, ajánljuk a GreenDependent kérdőívét és a kérdőív kitöltése után elérhető olvasmány és mindennapi életmód tipp-gyűjteményt. Ha ezt nem töltjük ki is érdemes átgondolnunk, összeírnunk, számolgatnunk, hogy mit tehetnénk még...

 

Vadovics Edina, GreenDependent,

akinek a Kislábnyom oldalon olvashatók lábnyom-csökkentő törekvései

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019.júliusi (114.) számában.

 

 

Források:

https://www.footprintnetwork.org/our-work

https://www.footprintnetwork.org/content

https://www.theguardian.com

 

Képek forrása:

https://www.footprintnetwork.org

GreenDependent ©

GreenDependent / Efalu EnergiaKözösség ©

https://www.theguardian.com

GreenDependent ©