Nagy baj van - elhisszük?

 

Sok hír szól mostanában arról, hogy nagyon sürgető lenne tenni azért, hogy a klímaváltozást és hatásait mérsékeljük. És nem is "csak" a klímaváltozás jelent óriási kihívást, számos más környezeti és szociális probléma veszélyezteti nem a Föld, hanem a mi fennmaradásunkat.

 

20.000 tudós szerint baj van, másodszorra is figyelmeztették az emberiséget tavalyelőtt.

Az IPCC szerint sürgős cselekvésre van szükség, és ebből a szempontból a következő 12 év kritikus jelentőségű.

Az ENSZ szerint gond van, 1 millió faj kihalását veszélyeztetjük.

Több mint 200 klímatudós követelte az EU vezetésétől, hogy változtassanak alapelveiken, helyezzék előtérbe a jóllétet az anyagi növekedéssel szemben.

Rovar-armageddon van.

Az Egyesült Királyságban „kihalási lázadás” kezdődött, más országokban is elterjedt, valamint a világon először az angol parlament klíma-szükségállapotot hirdetett.

Őket követte az ír parlament klíma és biodiverzitás szükségállapot elismerésével.

 

Elhisszük?

Elfogadjuk?

Felemeljük a hangunkat?

Változtatunk?

 

Nehéz kimozdulni és kimozdítani magunkat a megszokottból, a komfortosból. Nehéz úgy is, hogy előírják, ellenőrzik, kikényszerítik. Úgy még nehezebb, hogy nem írják elő, nem ellenőrzik, és nem is kényszerítik. Egyelőre legalábbis nem. Sokan mondják, hogy kellene. Hiteles, elismert, a témában jártas emberek mondják, hogy kellene. Kevesen, de már tesznek is[i].

 

Mi is kezdjük sejteni, vagy már tudjuk is, hogy tenni, változtatni kellene – de vajon mi venne rá minket, hogy megmozduljunk, hogy megszólaljunk?

Hogy lejjebb vegyük a fűtést.

Hogy letegyük az autót.

Hogy ne vegyük meg a következő ruhát, játékot, kütyüt, …

Hogy szigeteljünk.

Hogy tengerentúli nyaralás helyett napelemet vegyünk.

Hogy elmenjünk tüntetni.

Hogy palántázzunk.

Hogy fákat ültessünk.

Hogy etikus munkát válasszunk.

Hogy a helyi klímakörbe elnézzünk, vagy ha nincs, szervezzünk.

Hogyha már nekünk van, másnak szigeteljünk.

 

Mi segítene, hogy elkezdjük, hogy megtegyük?

Sokféle elmélet van, hogy mi segítene változni és változtatni, igazán zöldülni, kicsi lábnyomot hagyva élni.

A jéghegy csúcsa, amit teszünk, ahogy élünk.

Hogy mi nem látszik?

A megszokás hatalma. A társadalmi konvenciók, elvárások, szokások. Eddigi tudásunk és készségeink. A kialakult infrastruktúra. Hogy mit érzünk és gondolunk. Hogy milyennek szeretnénk látni magunkat. Hogy milyennek szeretnénk, hogy mások lássanak minket. Hogy mit mond a család, a barátok, a munkatársak, a különböző közösségek. Hogy mire van, vagy gondoljuk, hogy van, lehetőségünk.

 

De hogy lesz ebből kislábnyom, hogy lesz ebből változás?!

Talán, hogy látjuk, hogy másoknak megy? Talán, hogy tanulunk és próbálkozunk? Talán, hogy szakítunk a konvenciókkal, elvárásokkal, szokásokkal? Talán, hogy új közösséget keresünk vagy szervezünk? Talán…?!

 

Kiss Tibor azt mondja, meg a Quimbyvel zenéli,

„Az emberiség jövője ott van
Mindannyiunk kezében.”

Csak el kell, hogy higgyük, hogy számít, amit teszünk…?!

Mert – még mindig Kiss Tibit idézve - egyelőre

„Sötét szobában épp csak dereng a lámpafény.
Az élet szép, csak te világ vagy beteg
Megfertőzte valami az embereket”

Kérdés, készek vagyunk-e, tudunk-e a fertőzésből kigyógyulni… ? Egyáltalán felismerjük és elhisszük, hogy "fertőzöttek" vagyunk?

 

Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. májusi (113.) számában

 

 

Képek forrása: https://www.awarenessjunkie.comGreenDependent ©, Vadovics Edina ©

További ajánlott olvasnivaló:

Feiler József: A király új ruhája – klímaváltozás vagy vészhelyzet?