Mondhatjuk azt, hogy manapság a csapból is a műanyag folyik. És sajnos, ez szó szerint is igaz! (Ld. itt). De most nem igazán erről szeretnék írni, hanem általánosságban a műanyaghulladék témáról, és hogy lépten-nyomon belebotlik az ember. Hogy mennyire tele vannak vele a tengerek és óceánok... hogy megtéveszti és megöli az állatokat (bálnákat és cápákat, a madarakat)... igen népszerű (és drága) sportcipő készül belőle... az év természetfotói is foglakoznak a témával (ld. kép)... hogy szívószál-mentes hónap van... hogy egyre több országban betiltják a műanyag szatyrot (pl. Kenyában, Romániában)... hogy éljünk műanyagmentesen...

Egyrészt azt gondolom, hogy VÉGRE!!!!! Erre várunk már több mint 50 éve...

...amikor kutatók először hívták fel a figyelmet a problémára. És ezt mondogatják már több évtizede a zöld szervezetek (Magyarországon pl. a Humusz már vagy 30 éve), hogy emberek, szuper a csapvíz, ne vegyetek palackosat a mindennapokra, hogy lehet saját szatyorban vásárolni, hogy lehet saját dobozban ebédet vinni, hogy miért (és tényleg, MIÉRT?) szüntették meg szinte teljesen az üveg-visszaváltást, miért nem tudunk saját kulacsban vizet vinni stb. stb. Szóval végre, hogy társadalmi szintű probléma lett, hogy sokan beszélnek róla, sokan igyekeznek tenni, és úgy általában, mindenféle mozgolódás van a témában.

És akkor most, mielőtt előveszem a sok kérdést feltevő és elkeseredett énem, van az, hogy szeretném elismerni mindenki munkáját, és mindent, amit a műanyagmentes életmód megvalósítása érdekében tesz! És emellett még a mások eldobott műanyag hulladékát is sok esetben összeszedi. Szükség van ezekre, és a megoldás részét jelentik. Köszönöm, hogy vannak ezek az emberek, kezdeményezések és szervezetek, és így én sem érzem annyira egyedül, és annyira furának magam.

És akkor most jöjjenek a kérdések és a dolgok feszegetése...

A kérdés, hogy vajon jó irányban keressük-e a megoldásokat, azok tényleg hatékonyak-e, tényleg a probléma gyökerét próbálják-e megkeresni. Sok közülük úgymond "csővégi megoldás": szedjük fel, tisztítsuk meg, szelektáljuk, használjuk újra azt, amit már előállítottunk és eldobtunk vagy eldobni készülünk... Részben ez jó, mert ha már legyártottuk és szétdobáltuk, muszáj valahogy összegyűjtenünk. És újrahasználnunk. De az újrahasznosított műanyagcipőt majd vajon tovább hordjuk, hogy később legyen újraműanyag-hulladék? És ha az lesz, mi lesz vele, megint ki kell halászni majd az óceánból, mert valahogy odakerült? És miért van lehetőség még mindig eldobhatót gyártani? És vajon miért vesszük meg, miért nem szelektáljuk, sőt még dobjuk is el még mindig olyan sokan, mikor tudjuk, hogy egyébként lassan megfulladunk benne? Mitől várjuk, hogy kevesebb műanyag hulladék legyen?

Szuper kezdeményezés a PET-kupa is, nem is szimplán csak összeszednek a résztevők, közösséget is építenek, és nagyon kreatív módszereket használnak a probléma szélesebb körű elterjesztésére és megoldására. De tényleg büszkék legyünk arra, hogy minden évben több hulladékot sikerül összegyűjteni a kupa során? Nem az lenne az előrelépés, ha már nagyítóval kellene a hulladékot keresni, és tudnának a PET-kalózok további problémák megoldásának vizére evezni?

Aztán... a csővégiek mellett vannak persze a megelőzésre fókuszáló megoldások is: előzzük meg, hogy legyen ilyen hulladék. Ezek közül sok a fogyasztókat célozza: vigyél magaddal saját szatyrot, saját dobozt, saját kulacsot, saját evőeszközt, ne használj műanyag szívószálat és társaik. Kérdés, hogy kezdünk-e annyian lenni a nem-kérők-és-saját-cuccosok táborában, hogy kevesebbet is gyártsanak...? És mi van a műanyag alkatrészekkel, bútorokkal, ruhákkal, játékokkal és egyebekkel, amikkel még szinte el sem kezdtünk szélesebb körben foglalkozni?

Kicsit (vagy sokkal?!) kevesebb megoldás jön 'felülről': műanyagszatyrok betiltása (pl. Kenyában, Romániában), az egyszer használatos műanyagok, pl. a műanyag evőeszközök betiltásának terve az Európai Unióban, eldobható törlőkendő betiltásának terve, kötelező begyűjtés és újrahasznosítás... A mindent ellepő műanyaghulladék mellett azonban mindez valahogy szerény próbálkozásnak tűnik... Kell vajon még egyszer 50 év, hogy hatékony megoldást találjunk? Van annyi időnk és fosszilis erőforrásunk?

És emellett... környezetvédelmi szakemberként azt kell, hogy mondjam és írjam, hogy amellett, hogy muszáj ezzel is foglalkoznunk, nem is feltétlen a műanyag-probléma a legnagyobb, amivel meg kell ma küzdenünk. Sőt!

Erősen feszegetjük, helyenként már túlléptük a planetáris korlátainkat egyre növekvő emberiség-öko-lábnyomon (ld. grafikon). Egyre több erőforrást használunk, egyre kényelmesebben szeretnénk élni és egyre többen is vagyunk. És ezekről muszáj lenne a műanyagon túl beszélnünk. Mert ezek jelentik igazából a műanyag-hulladék forrását.

Fontos lenne még, hogy a klímaváltozásról is beszéljünk, hogy hogyan csökkenthetjük ténylegesen karbon-lábnyomunkat, és hogyan tudunk majd alkalmazkodni egyénként és közösen a tagadhatatlanul változó klímához. A megoldásokat ismerjük, a technológiák rendelkezésre állnak, "csak" meg kellene valósítanunk őket saját életünkben és társadalmi szinten is.

Fontos lenne, hogy a fajok kihalásáról is beszéljünk. Hogy miért van az, hogy a 6. nagy kihalás korában élünk, sőt, ismerjük be, azt mi okozzuk.

És a termőtalaj pusztulásáról is beszélni kell...

Meg a vízkészletek szűküléséről...

És az erdők kivágásáról...

Meg az egyre inkább elmélyülő társadalmi egyenlőtlenségről...

Nem szabad tehát leragadnunk a műanyagoknál, mert egy sokkal nagyobb probléma részét képezik: életmódunk nem fenntartható. Nem a Föld számára nem fenntartható, hanem a saját magunk, azaz az emberiség fennmaradása szempontjából nem fenntartható. És ezt a nagyobb, igen komplex problémát kell valahogy beemelnünk a közbeszédbe, a műanyag-kérdés mellé. Vagy még inkább fölé és elé.

Nem könnyű. És egy "megoldás-csomagot" összerakni és megvalósítani sem az. És nem is kényelmes. A megoldás nem lesz mindenhol teljesen ugyanaz, és nem lesz egy konkrét tennivalókból álló lista sem, mert a konkrét helyi környezet, feltételek, adottságok, résztvevők mások. Aki a kipipálható listát keresi és várja, rossz úton van. Alapelvek vannak, amelyek mentén ki kell alakítani egyéni, közösségi, társadalmi válaszainkat. Úgy, hogy közben beszélgetünk, vitatkozunk, cselekszünk.

Igyekszem a remény hangján befejezni..., hogy szerencsére már sok csíra van, elméleti és gyakorlati szempontból is. Párat itt említek, elsősorban közösségi megoldásokra és megoldás-keresésekre fókuszálva - abszolút a teljességre törekvés nélkül, nem fontossági sorrendben és magyarországi példákat említve:

* Kisközösségek Átalakulásban,

* Kisközösségi program,

* #Láthatóvidék egy hosszú, sokszereplős, nem csak vidéki kezdeményezések listájával,

* Nemnövekedés mozgalom,

* Gyüttment fesztivál és közösség,

* Simplicity fesztivál és "önkéntesen" egyszerű közösség,

* végül a "saját" dolgaink közül is érdemes talán párat megemlíteni: Kislábnyomos életmód elmélete és gyakorlata, részben a Kislábnyom hírlevélben megírva és terjesztve, EnergiaKözösségek, Gödöllői klíma-klub...

A kérdés az, hogy fákká tudjuk-e nevelni a sokszínű csírákat... amik aztán együtt alkothatnak majd egy egészséges erdőt.

Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2018. júniusi (107.) számában

Képek forrása (ha máshogy nem jelöltük):

Justin Hoffman, az Év Természetfotósa 2017

GreenDependent©, Vadovics Edina©