Élő Laborból az Energiaközösségekbe

Az ENERGISE Energia Élő Labor kutatásában 41 gödöllői háztartás vett részt 2018 őszén, akik a program során fűtési és mosási szokásaik megváltoztatásával takarítottak meg energiát a háztartásaikban. Közülük 8 háztartás tagjai úgy gondolták, szeretnének továbbra is szervezett kereteken belül megtakarítani, ezért energiaközösséget alapítottak, és így versenyeztek az ország több más csapatával.

Idén ötödik alkalommal rendezte meg a GreenDependent Intézet az E.ON EnergiaKözösségek versenyt. A verseny során 14 magyarországi közösség, közösségenként 5-10 háztartás versenyzett egymással, melyikük tud pusztán viselkedésváltozással, nagy beruházások nélkül több energiát megtakarítani. A megtakarítás mellett a csapatok kreatív feladatok megoldásában is összemérhették a tudásukat és ötleteiket.

A gödöllői energiaközösség a Kikapcs! nevet választotta magának. A Kikapcs! tagjai már bizonyos értelemben rutinosan vágtak bele a versenyzésbe, nem volt például újdonság számukra, hogy a mérőórákat rendszeresen le kell olvasniuk, és az energiamegtakarítással kapcsolatban is sok tippet, trükköt tanultak az Élő Labor során. Az EnergiaKözösségek versenye annyiban viszont más, hogy nem kizárólag a fűtésre és a mosásra koncentrál, mint az Élő Labor. Megtakarítási tippeket ebben a programban is kaptak a résztvevők, valamint húsvét előtt egy karbon-böjtben is részt vettek, amelynek 5 hete alatt heti tematikus bontásban koncentráltak a stand-by állapotban hagyott elektromos eszközök kiiktatására, a fűtésre, a fürdőszobai megtakarításra, a konyhai tevékenységek racionalizálására, valamint minden csapat egyéni vállalást is tett.

A Kikapcs! vállalása egy gombászással egybekötött családi csapatkirándulás megszervezése volt, ami igen jól sikerült. A többi feladat közül a fűtési és fürdőszobai tematika már senkinek sem jelentett újdonságot. A konyhai hét kapcsán, sőt, az egész böjt alatt sokan váltottak húsmentes táplálkozásra, illetve osztották meg praktikáikat az energiatakarékos főzéssel kapcsolatban. A stand-by héten pedig a családok otthoni éjszakai túrát szerveztek, hogy felderítsék a rejtett áramfogyasztó berendezéseket. A Kikapcs! karbonböjti beszámoló prezentációja itt megtekinthető.

A családok a verseny elején egyéni vállalásokat is tettek, majd a verseny végeztével nyilatkoztak arról is, mennyire tudták ezeket betartani. Bár a mérhető fogyasztáscsökkentés egyes családoknál igen nagy mértékű, más családoknál pedig visszafogottabb volt, a vállalások teljesítése, illetve a jó gyakorlatok, energiatakarékos praktikák beépülése mindenhol sikeres volt. Ezt bizonyítja az is, hogy a Kikapcs! az országos verseny 5. helyén végzett, és csapatszinten átlagban közel 9% energiát tudott megtakarítani.

 

Írta: Mihály Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. májusi (113.) számában

 

 

További információk az E.ON EnergiaKözösségek versenyről ITT találhatók.

Fotók: Vadovics Kristóf, Mihály Edina