EnergiaKözösségek

A GreenDependent Intézet május 25-én rendezte meg az E.ON EnergiaKözösségek program záró díjkiosztó ünnepét, ahol a fél éven át tartó verseny során a legtöbb energiát megtakarító és legkreatívabb közösségeket, illetve önkéntes koordinátoraikat jutalmazta.


Véget ért az E.ON EnergiaKözösségek idei etapja: országszerte 15 közösség mérte össze tudását és elszántságát az energiacsökkentés terén. Mivel az E.ON EnergiaKözösségek 5 éves születésnapját is ünnepli, az idei díjátadón díjazták azokat a közösségeket vezető klíma-koordinátorokat is, akik legalább 3 éven keresztül részt vettek a programban. A bajnok koordinátorokkal beszélgettünk. Mi motiválja őket évről évre? Lehet-e még ennyi év után megtakarítani? Mit tanácsolnak a jövő klíma-koordinátorainak?


Az ENERGISE Energia Élő Labor kutatásában 41 gödöllői háztartás vett részt 2018 őszén, akik a program során fűtési és mosási szokásaik megváltoztatásával takarítottak meg energiát a háztartásaikban. Közülük 8 háztartás tagjai úgy gondolták, szeretnének továbbra is szervezett kereteken belül megtakarítani, ezért energiaközösséget alapítottak, és így versenyeztek az ország több más csapatával.


Munkánk során gyakran ütközünk abba az érvbe, hogy nincs sok értelme a háztartásoknak takarékoskodni az energiával, hiszen a nagyfogyasztóknak, az iparnak és a mezőgazdaságnak kellene visszavennie a felhasználásból. Azt is sokan gondolják, hogy az otthoni energiamegtakarítás lehetetlen költséges beruházások nélkül. Az Energia Élő Labor kutatásában részt vevő 41 gödöllői háztartás tagjai rácáfoltak ezekre a tévhitekre.


A GreenDependent Intézet 41 gödöllői háztartással együttműködve valósította meg az Energia Élő Labort 2018 szeptembere és decembere között. Ennek keretében a háztartások 8-10 héten keresztül minden mosásuk adatait naplóban rögzítették, mi pedig ezután összesen 1810 db mosás adatait, fogyasztását vizsgáltuk meg, különböző szempontok, például energiafogyasztás, gyakoriság, töltöttség függvényében.


Napjainkban a klímaváltozás miatt egyre súlyosabb kihívásokkal kell szembenéznünk. Mivel a végső energiafogyasztás harmadáért felelősek, a háztartások fontos szerepet játszanak az energiarendszer átalakításában, ezért ideje, hogy megkérdőjelezzük az otthoni energiahasználattal kapcsolatos normáinkat és szokásainkat.


Már bőven a második felében járunk a 2018 szeptemberében hetedik alkalommal elindult EnergiaKözösségek programnak. A verseny második kihívása idén az öt héten át tartó karbon-böjt volt, aminek keretében a versenyző közösségek a hetek tematikus feladatait követve próbáltak meg még több energiát és vizet megtakarítani.


Az E.ON és a GreenDependent Intézet immár 5 éve futó, a fenntartható jövőért indított "E.ON EnergiaKözösségek" programja elismerést kapott a CSR Hungary Díj 2018 átadóján. A program megnyerte a „Felelős együttműködés” kategória díját.


Az 5. E.ON EnergiaKözösségek (2018/2019-es) versenyévada  elindult, s ismét több tucat háztartás próbálkozik meg együtt, hogy csökkentsék energiafogyasztásukat, illetve környezettudatosabban éljék meg mindennapjaikat.

A közösségek újfent az ország egész területén szerveződnek, köztük pár visszatérővel korábbi évadokból, de nagyon sok elszánt új résztvevővel is.